Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)

1942 / 2. szám - Martonyi János: Közigazgatásunk reformja

106 Martonyi Jánoa lyén” egész közéletünkre vonatkoztatva azt, hogy csak úgy köze­líthetünk a célhoz, ha nem az nyer tapsot, aki csak félig visz vala­mit, hanem aki azt sikerrel be is végzi. EZ AZ ESZMEVILÁG és gondolkozásmód adhatja csak az alapját a tisztviselői kar helyesen felfogott testületi szellemének. A hiva­talnokok szolidaritásának nem szabad kasztszerű elzárkózásban és gőgös fennhéjázásban megnyilvánulnia; a tisztviselő legyen meg­becsüléssel minden más foglalkozású iránt és saját hivatástudatát az önmagával szemben emelt szigorú erkölcsi követelményekre, valamint a nép szolgálatába állított odaadó munkájára alapítsa, így fog tekintél5nre szert tenni az igazgatottak, a magángazdasági életben tevékenykedők vagy amint gyakran mondják, az »adózók« előtt, akik — ha csak némileg tárgyilagosak is — azért fogják fokozott mértékben méltányolni a tisztviselő munkáját, mert ő nem a saját, közvetlen hasznot hajtó dolgaival foglalkozik, hanem mások gondját teszi magáévá, mások ügyére keresi a megoldást. A tisztviselők testületi összetartásának igazi próbaköve az egy­másközti személyi ellentéteknek, súrlódásoknak, intrikáknak teljes kiküszöbölése. A főnök és az alárendeltek, valamint az utóbbiak, mint »kollégák« közötti rossz viszony gyakran csökkenti a hivatal mimkateljesítményét, tehát nagyon is közérdekellenes jelenség. Eredendő okai igen változatosak lehetnek: az előtérbekerülés vágya (az ú. n. stréberkedés), törekvés a nélkülözhetetlenség bizonyítá­sára, a címkórság, a hatásköri féltékenység, az emberek között tényleg fennálló (pl. soronkívüli előléptetést indokoló) értékkülönb­ségek el nem ismerése. Mindezek az ütközések emberi gyengeségek­ből, főleg önzésből és hiúságból sarjadnak és épp ezért szük­séges állandó küzdelmet folytatni ellenük. De bénító és romboló hatása van annak is, ha egész hivatalok és szolgálati ágak vívnak harcot egymás ellen a kulisszák mögött, néha nyilt színen is, ha kölcsönösen áthárítják a felelősséget vagy ócsárolják^ egymást a felek előtt. Jó tisztviselő sohasem folyamodik ilyen módszerekhez. Végül a hivatás magaslatán álló tisztviselő portréjában még két, összefüggő vonást kell erősen meghúznunk: a felelősség bátor vállalását és a kezdeményező képességet. Az individuális-liberális állam, a »Rechtstaat« eszmevilágából kövekezett, hogy a tisztviselő elé legfőbb, sőt egyetlen követelményként azt állította: ne sérts jog­szabályt Napjainknak a feladatok tömegét magára vállaló szo­ciális állama, amely Huber német tudós szerint »Leistungstaat«, nem érheti be egyedül ezzel a kívánsággal, mert a közigazgatásnak ma nemcsak azon a területen kell mozopiia, amelyen a jog puszta alkalmazásáról van szó, hanem jogszabályi előírás nélkül is csele­kednie kell és eredményeket kell felmutatnia. Nem azt mondjuk ezzel, hogy a jogszerűség szempontja elvetendő, hanem csak azt “ Gr. Széchenyi István: Politikai programmtöredékek. Pest, 1847. 122. 1. V. ö. Magyary—Kiss: A közigazgatás és az emberek, 22. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents