Hitel, 1942 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1942 / 2. szám - Kiss Jenő: Szekták a magyar irodalomban
98 Kiss Jenő val vakítja, minden jó, ami kúszaságában önmagunk elől elrejt. Tudatosság, értelem, rendszer és józanság: ezek száműzött fogalmak a szekták világában, hiszen éppen ezek elől húzódik el beléjük a lélek. Babits költészete ellen az a legsúlyosabb érvük, hogy értelmi, illetőleg »értelemcsinálta«, nemkülönben a Kosztolányié is, akiről mély rosszalással jegyzik meg, hogy »elsősorban irodalnű költő«. Viszont Erdélyi nagy érdeme, hogy »nincs benne semmi intellektuális«. »Az ösztön jobban tudja mit kell őrzeni, mint az értelem« — írják ugyancsak Erdélyivel kapcsolatban. »Illyés Gyula értelmi ember« — állapítják meg, de el is bánnak vele, úgyannyira, hogy még a népi költő címét is visszaveszik tőle. Mert »valamikor az idők elején a népek igazi vezetői a papok és varázslók voltak... Ebben a komplikált és nagyon berendezett világunkban az ő utódaik az írók és a költők, ha igaziak... Ha a költőnek ezzel az ősi, de örökös mértékével nézzük Illyés Gyulát, el kell marasztalnunk őt« — írják nagyon jellemzően róla. Az első szektás kön3rv meggyőződésem szerint a »Kisebbségben« volt. Különös, hogy éppen az a Németh László írta, aki valamikor nagyonis józanul csapott reá Szabó Dezsőre irodalmi vallásalapítása miatt s aki hatalmas műveltségével és éles ítélőképességével példája volt »az értelmi embernek«. Csakhogy akkor még nem csatlakozott a népi írók reformmozgalmához, hogy azzal együtt bukjon el, akkor még »napsütötte latin tájak«, s virágzó kultúrák halmozott virágporát dolgozta fel mézcsurranású, nehéz cikkeiben. Később azonban ő is felzárkózott a népi írók és mozgalmuk mellé s éppen olyan megviselten (vagy még megviseltebben) került ki belőle, mint azok valamennyien. »Németh Lászlóban e csalódás ültette el a nazarénust« — olvassuk róla egy helyen s ebben nem is kételkedünk. A Kisebbségben-t már mindenesetre ez a »nazarénus« írta; e könyve már a vízválasztó keleti lejtőjéről indult, hogy elsőnek mossa azokat a gyökereket, melyekből népi egyéniségünk sarjadt. A »mélymagyarság«-fogalom jellegzetesen a keleti-magyar eszmekör terméke, — a népi írókra gyakorolt mágikus hatása nagyrészt ennek tudható be. Németh László ennek ellenére talán a legesendőbb híve a népi- ség szektájának. Nagyon is kicsapongóan élvezte az európai műveltség ezer gyönyörűségét, semhogy egészen feledhetné. Néha úgy révül fel benne a józanság, mint egy emlék. Ilyenkor az elfojtott értelmi ember kinő súlyai alól s pálma-büszkeséggel követeli a maga megillető helyét. Ilyenkor az értelmiség önérzetéről ír, a magyarságot és Eimópát édestestvérként emlegeti, a »mély magyarságról« meg úgy beszél, mint átmeneti szükség-kategóriáról. De aztán, mint aki tilos dolgon kapja magát, egyszerre újra a mithosz profán áhítatába öltözik, szánja-bánja intellektuális dölyfét, s hogy műveltségével akarta visszaverni »a sorsukkal érkezőket«. Az értelmiségen úrrá lesz megint a vallás. Ezt a szót különben egy idő óta mind gyakrabban, s nűnd gát- lástalanabbul ves^k ajkukra a népiség hitének dogmatikusai. Mozgalmukról úgy beszélnek: »a mi vaUásunk«, követőikről: »a mi híveink«. Írásaikban pedig ott találjuk a vallási szimbólizmus egész
