Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940-1941 / 2. szám

Visszapillantás

93

a magunk harcmodorát az ellenfelénél tökéletesebbé ne tegyük. Lehet intézményeink élén állni, de nem lehet intézményeket eredményesen vezetni, míg a vezetőség nem válik olyan élő szervvé, mely a nemzeti társadalomban lüktet és dolgozik. Lehet állandóan visszahúzódni, de nem lehet egy lépést sem előre menni, míg a nemzet nem bízik magában".

„UTUNK ezer veszély és kisértés között vezet, mindegyre akadályokba ütközünk, mint egykor az Ittakába hazatörekvő Odisszeusz, akin a hatalmas tengeristen, Poszejdon próbálgatta erejét. Van egy ország, ahol az éhségtől és szomjúságtól elkínzott hajósokat mézédes lótuszgyümölccsel kínálják, de Odisszeusz a vágyakozástól síró társait a hajópadok alá köti, mert tudja, hogy aki a „virágzó étel“-ből eszik, az elfelejti hazáját s örökre a lotofágok országában marad. Megküzd Polifémosszal, a félszemü óriással, aki az embereket földhöz csapja, mint valami kutyakölyköt s úgy eszi meg csontostól, belestől. Hermész segítségével megmenekül Kirke cselfogásaitól, aki minden férfit elhódít és sertéssé változtat. Átvergődik a halálos ve- szedelmű sziklaszoroson, melynek egyik feléről Szcilla fenyegeti „akinek hat hosszú nyaka van s szörnyű feje mindegyik élén", a másik oldalon a vad Karibdisz. Elszakítja magát Kalipszótól, aki örök fiatalságot és gondtalanságot ígér, A szirének éneke elől társai fülét viasszal önti be, magát pedig a hajóárbóchoz kötteti. Nem mer enni a napistennek, Héliosznak széleshomloku barmaiból, mert fél a bosszútól. Neki pedig el kell jutni a napsugaras Ittakába, ahol felesége, a bájos és okos Pénelopé és fia, az isteni Telemákosz várnak reá. Ezért küzd ezer veszéllyel, küzd a reménytelenség érzésével, ami a legveszedelmesebb, megtagad magától mindent, ami késleltethetné vagy megakadályozná útjában, nem hall mást, nem lát mást, mint a távoli ittakai partot. Odisszeusz, a „sokfortélyú", az „isteni tűrő" keresztül verekszi magát minden akadályon, tudja, hogy nem szabad hallgatnia a szirének énekére, nem ehet a lótuszgyümölcsből, hogy nem szabad magáról egy pillanatig se megfeledkeznie, mert minden sarokból veszély fenyegeti s az öntudata, a leleménye, az okossága az egyetlen fegyver. Odisszeusz a magára hagyatottak küzdelmének és győzelmének örök jelképe, aki eszével, fegyelmezettségével, a csábítások ellen való elzárkózásával győzött.

A mi Ittakánk, a sóvárgott és távoli part önmagunkban van. A kiinduló pont és célpont tehát egymást keresztezi, óhaj és kívánság, a teljesítés és a megadás lehetősége összekeveredik. Á két szempár csak egymás felé fordul s néha egyirányba néz, de sohasem azonosul mindaddig, míg a nemzet egy nagy pillanatában reá nem ébred a maga hivatására. Mivel sok a veszély és a kockázat nagy, tudatos látás kell, vizsgálni szüntelenül önmagunkat, a célt, lemérni a haladás irányát s a megtett utat, s megpróbálni a lehetetlent! történelmi kritikával nézni azt, ami csak a jövőben válik majd történelemmé-'^