Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940 / 1. szám - Metamorphosis Transylvaniae

76

y. 5.;

kél fajta magyar álláspontot látunk s mindkettő egyaránt veszélyes: az egyik, amely a változást észre sem akarja venni, a régit védi csökönyösen és makacsul és ezzel lemaraszt és elapasztja a lehetőségeket és a másik, amely ahelyett, hogy mélyebbre nézne, megütteU magát a külföldi példáktól s azt erőszakkal és gondolkozás nélkül uralomra akarja juttatni. Közbül halad az ősi rugalmas magyar gondolkozás, mely bölcs és elfogulatlan, mely Európában és Európával együtt él és így idegrendszerével Európa idegrendszerébe van ágyazva, de a kívülről jött ingereket megszűrve engedi át s ami felesleges, azt elhessegeti s ami szükséges, azt megvalósítja a saját adottságai és szükségletei szerint. De ezt megvalósítja s ettől nem térítik el sem a majmolók, sem a

ALBRECHT DEZSŐ

MAGYARSÁGUNK MEGOSZLÁSA ELLEN

Nemrég egy közügyeink iránt mindig meleg érdeklődést mutató fiatal papunk keserűen panaszkodott arról, hogyan hintik szét egyesek a bizalmatlanság magvát vidéken vezetőinkkel szemben. Személyi vetélkedések hullámai a központokból a távoli kis falvakig eljutnak, de nem az egészséges kiválasztás lehetőségét könnyítik meg, hanem lassú méregként szívódnak fel a társadalom szervezetébe, mert ez a vetélkedés kicsinyes és személyi jellegű, nagyon sokszor egymás hitelének teljes lerontásában vagy éppen egymás rágalmazásában jelentkezik. Úgy látszik, a kérdés nem csupán aggodalmas papok lelkén ül nyomasztó súllyal, hanem foglalkoztatja közvéleményirányitó rétegeinket is. Nemrég egyik napilapunk tiltakozott a célzatos hírverés, értékes egyéniségek háttérbe- szoritása, másoknak érdemeiken felül való dicsérete ellen, „Ha egy kicsiny kör illetékesei — írja a lap — nem a valóságnak megfelelően tájékoztatják a maguk közvéleményét és a nyilvánosságot, mint a hamu alatt a parázs, izzik az elégedetlenség." Káros és veszedelmes minden célzatos propaganda, de hiábavaló is, mert „a kisebbségi nép a maga körében pontosan ismeri minden emberét, aki az élen állt vagy

odakerült", a kisebbségi nép ítélőképessége ki van finomodva, tisztában van az igazsággal, tudja, kinek mi az értéke s ezért nem lehet félrevezetni. Ha valóban igaza volna napilapunknak — amely elsősorban sajátmaga marasztalható el az általa ostorozott visszásságban — nem kellene, hogy szorongással eltöltsön az intrikák, gyanúsítgatások és bizalmatlanság fojtó légköre, amelyben élünk. Hiszen ha népünket nem lehet félrevezetni, akkor nincs ok aggodalomra, a veszedelmesnek látszó tünetek nem kezdhetik ki sem közéleti erkölcsünket, sem egymás iránti bizalmunkat. Attól tartunk azonban, hogy a bizakodás ebben az esetben nem indokolt s a felelőtlen suttogások mérge sokkal mélyebben és messzebbre hat, mintsem hinnők, s a nemzeti lélekben is súlyos, veszedelmes rombolást végez. Milyen igaza van Spen- cernek : „A támadás könnyű, a védelem nehéz j az igazság korlátolt, a tévedés határtalan, s több hely és idő kell egyetlen állítás valótlanságának bebizonyítására, mint a támadás egész művére, mely egy pillanat alatt ölhet s lerombolhatja azt, amit más egy egész élet alatt épített."

A felelősség, amely mindazokat terheli, akik ma a közvélemény irá