Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940 / 1. szám - Metamorphosis Transylvaniae
70 Dr- Erőss Alfréd szónoki mű ez a levél. Egyszerű beköszöntő, melyben a Főpásztor üdvözli papjait s mindjárt in médiás rés meghívja magához lelkigyakorlatra, A püspök néhányheti időzése után már látta, mire van a papságnak leginkább, legsürgősebben szüksége. A papi lelkigyakorlatokat nemcsak bevezette, hanem állandósította is az egyházmegyében. Távoli egyházmegyékből is látogatták ezeket a lelkigyakorlatokat, hogy csak egyet említsünk: Molnár apát több ízben végezte Gyulafehérvárt lelki- gyakorlatait, Prohászka pedig Gyulafehérvárt is, Csíksomlyón is tartott lelkigyakorlatokat. Közben Mailáth püspök nemcsak fenntartotta az érintkezést régi munkatársaival, hanem be akarta vonni őket az erdélyi egyházmegye megújításának nagy munkájába. A püspök terve az volt, hogy idehozza Prohászkát a papnevelő intézet rektorának. Molnárt, a keresztény párt vezérét, pedig plébánosnak és kanonoknak. A körülmények azonban meghiúsították ezt a tervet. Más, kisebb látókörű emberek jöttek az egyházmegyébe, akik sem erkölcsileg, sem szellemileg nem állottak a helyi papság felett. Ez természetesen fájt az erdélyieknek s a szabad- kőműves meg liberális sajtó kihasználta e hangulatot a püspök ellen, A komolyabbak azonban nem ugrottak be a lázításnák. Hűek maradtak a püspökhöz, Prohászkát akarta megbízni a püspök a gyulafehérvári papnevelő intézet újjászervezésével. Ez a terv nem sikerülvén, nem szűnt meg továbbra is állandóan gondoskodni kispapjairól. Mind, akik az ő püspöki működése idején a szemináriumban éltek, tapasztalhatták jóságát, szeretetét, atyai gondviselését. Az az elv lebegett előtte, hogy a papnövendékeket nemcsak felügyelni, hanem nevelni kell. Kevés volt az egyháztörténelemben az olyan püspök, aki annyit törődött volna kis- papjaival, mint Mailáth. Uj épületet is készült emelni az intézetnek, de az „építő-bizottság“ hanyagságán múlt, hogy nem tudtak idejében megegyezni a tervezetben s a közbejött világháború a kivitelt megakasztotta, Mailáth püspök nemcsak nevelte kispapjait, de szerette is. Ezt éreztük mindnyájan. Sokszor eljött közénk, A nagyteremben volt egy kicsiny szószék. Odagyüjtött maga köré és atyai jótanácsokkal látott el, felvillanyozta szívünket. Húsvétkor pedig szeretetasztalánál látott vendégül, ebéd után négyszemköztire hivott és igazából megrostálta lelkünket. A papi hivatásról senki sem tudott szebben beszélni, mint ő. Azt kívánta kispapjaitól, hogy „égretörő lélekkel lépjenek a papi pályára“. A papi hivatást igazi természetfölötti nagyságában hirdette. De mindezeken túl a püspök szívügye az ifjúság volt. Már második körlevelében felhívja munkatársai figyelmét erre a fontos feladatra: „Akié az ifjúság, azé a jövő“. Nemcsak a népiskolák ügyét és a középiskolákat viselte szívén, hanem talán még inkább a főiskolások szellemi, lelki fejlődését. Ép ezért munkásságának súlypontját áthelyezi Kolozsvárra. Rögtön püspökségének első esztendejétől sokat időzik a kincses városban s ottidőzésének legszebb perceit az egyetemistáknak szenteli. Már 1900-ban összegyűjti a főiskolásokat és az egyetemi templomban nekik is lelkigyakorlatokat készít, A beszédeket kérésére Prohászka mondotta. Az ifjúságot is elsősorban igazi lelki nagyságra akarta nevelni, Egyik körlevelében mély felkészültséggel fejti ki ezt a gondolatot, „Az a vágy ugyan nem hiányzik tanulóinkból, hogy akár az iro-
