Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940 / 1. szám - Vita Sándor: Tallózás az 1930. évi román népszámlálás köteteiben

TALLÓZÁS AZ 1050. EVl ROMÁN NÉPSZÁMLÁLÁS KÖTETEIBEN A STATISZTIKÁNAK legfontosabb feladata a népesség lélek- száminak megállapításai erre szolgálnak a népszámlálások, Románia megnövekedett területén az első, valódi értelemben vett népszám­lálást 1930 december 29-én hajtották végre. Tíz esztendeje érthető kíváncsisággal várjuk a népszámlálás részletes adatainak közlését, hisz ezek ismerete nélkülözhetetlen az ország gazdasági, népes­ségi és társadalmi állapotainak fölméréséhez és megítéléséhez- A bukaresti Statisztikai Hivatal most t>z hatalmas, szép kiállítású kötetben számol be a népszámlálásról.' A tíz kötet közül egye­lőre az első három és a tizedik jelent meg, de bizonyára a többi sem várat most már sokáig magára. A megjelent kötetek közül az első Románia lakosságának kor és nem, valamint családi ál­lapot szerinti megoszlásáról számol be, a második a lakosság nem­zetiségi, anyanyelvi és felekezeti megoszlását ismerteti, a harma­dik a műveltségi viszonyokról tájékoztat, a tizedik pedig az ipari és kereskedelmi vállalatok adatait közli Az adatokat a kötetek elején bő bevezető rész magyarázza Dr. Manuila Sabin, a bukaresti Statisztikai Hivatal igazgatójának tollából. Nincs terünk rá, hogy értékéhez méltóan ismertessük ezt a hatalmas munkát, néhány fontosabb adatát az 1937. évi Statiszti­kai Évkönyv alapján folyóiratunk 1938, évfolyamában közöltük is már. Legnagyobb érdeklődésre bizonyára azok az adatok tart­hatnak számot, amelyek a népességnek anyanyelv, nemzetiség és vallás szerinti megoszlására vonatkoznak. A NEMZETISÉG megállapítása a statisztikának kétségkívül legnehezebb feladata, hiszen a nemzetiségnek külső ismertető je­lei nincsenek, a nemzetiséghez való tartozás csupán belső, sze­mélyes kérdés. A nemzet szellemi, és erkölcsi közösség, mely leg­inkább a nyelvben fejeződik ki. Éppen ezért legtöbb állam nép- számlálása a nemzetiség megállapítása helyett csupán az anya­nyelv tudakolására szorítkozik, abból kiindulva, hogy a nemze­tiség bevallásánál a politikai helyzet, személyes érdekek vagy más tényezők befolyása is érvényesülhet s így nem kaphat tárgyilagos képet az ország nemzetiségi megoszlásáról. A nemzetiség beval­1 Recensámántul general al popula^iei Romániei 1930, publicat de Dr. Sabin Manuila Tip, Monitorul Oficial, 1930.

Next

/
Thumbnails
Contents