Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 3-4. szám - Kovrig Béla: Széchenyi szelleme
240 Kovrin Béla Széchenyi gondolatvilágában, e hivő magyar lélek távlataiban egyetlen szintézisbe foglalódik a faj, a nemzet, a humánum és min- denik végső oka és értelme a traszcendens valóság. Logikus út Széchenyi szellemének útja: a hitből humánum, a humánumból nacionalizmus. De az ő nacionalizmusa nem a szűk európai térben ütköző nemzetek versenynacionalizmusa, rém faji gőg és felfuvalkodás, hanem nemzeti értéhiudat és nemzeti értékrend. A „KONCENTRÁCIÓ“ A NEMZETISÉG értékét felismerve, Széchenyi kutatja a nemzetiség kialakításának, megerősítésének módjait. A XIX. század elején feltűnő nagy transzcendens irány hazai képviselőjének, Albach Szaniszlónak tanítása nyomán megtalálja ezt a társulásban, a koncentrációban. Frissen felismert és átélt igazságként hirdeti Albach nyomán: az ember nem született magányosságra, csak emberek között lesz emberré az ember, a lét nagy értékeit, a nagy eszményeket az emberek között, a társadalomban kell megvalósítani. „Semmi sem emeli fel egy Nemzet Lelkét, semmi sem szolgál annak gyarapodására,... mint sok Emberek Egyesülése és egy célnak elérésére való törekedése". De meggyőződéssel hirdeti azt is, amit Dürkheim és iskolája egy emberöltővel később kifejtett, hogy az emberi erők és képességek különbözősége nem hátráltatja, sőt elősegíti a társulást, ha azon vagyunk, hogy az emberek erőiknek és tulajdonaiknak különbözőségével valóban szövetkezzenek, kiegészítsék egymást. így válik politikájának sarktételévé a társítás, az egyesítés a szervezés. Az első magyar államférfi, aki nem csupán politikai intézményekben, uralmi módszerekben, a hatalomszerzésben és annak kifejtésében gondolkozik, aki nemcsak az államban, de a társadalomban is látja a magyarságot- És mihelyt felismeri, hogy a magyarság léte, jövője a társadalmi együttműködés tökéletességén múlik, reá jellemző szenvedéllyel fog a magyarok társításához, erőik központosításához, a városi és a pusztán lakó gubás, magános magyar szocializálásához, ahhoz a társadalomépítéshez, amely nélkül a nagy Parlagról soha sem emelkedhettünk volna fel az Erényhez, annak történeti, faji formájához; a nemzethez. A lóversenytől a nyelvhasználat kérdésén át a selyemhernyótenyésztésig mindent ebből a szociális szempontból lát és értékel. A lófuttatásokat és a lótenyésztést nagy remzetnevelő és összpontosító feladatnak tekinti, amint ezt legelső, még németnyelvű értekezésében 1818-ban megírta : „Ezeket az eszközöket ártatlanoknak és eléggé alkalmasoknak találom arra, hogy honfitársaimat odúikból kicsalogassam, egy helyre összegyüjtsem, s őket egymással... megismertessem. Mialatt lóról, júhról és tehénről beszélgetek, azalatt tulajdonképpen lassan és óvatosan honfitársaim előítéleteit reszelgetem“, A latin vagy magyar nyelvhasználat ügyét is a nemzeti egység nézőpontjából ítéli meg: „A latin elválasztja a nemest saját fajtájától*. Acfó és goras című kötetében szociális szempontból értékeli a közteherviselés elő
