Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)

1940-1941 / 3-4. szám - Kovrig Béla: Széchenyi szelleme

Széchenyi szelleme

237

és áldást hozni, amennyire azt a mi tehetségünk végbe viheti". Meg állapítják, hogy történelmi nevük nemcsak társadalmi szerencse, hanem súlyos kötelesség is. Egyéni kedvteléseknek teljesen szabadon nem élhetnek akkor, mikor nemzetük annvira /hátra van.

PATRIOTIZMUSA

SZÍVÉBEN ő valójában egy nemzetet hordozott. Nem egy esetleges táj tartja lenyűgözve, nem csupán szülőföldje, mint korábban Berzsenyit Kemenesalja, vagy Kisfaludy Sándort a Balaton tája. O a dunántúli mágnás, a minden idegszálával nyugati magyar Hunniában mindenütt otthon van s a Hortobágy futóhomokján, Arad dús marosi völgyében, Erdély bércei és lankái között, a Tisza megannyi kanyarában s a Vaskapu kőzátonyain.

Korában nálánál jobban ugyan ki ismerte e hazát és mégis ismétli! „Szegény kis haza, mégis elég csúnyácska vagy". „Igaz, hogy még nem ismerlek egészen, de majd megnézlek nemsokára, mert hűségesen szeretlek, dacára futóhomokodnak és felfuvalkodott lakóidnak". „Svájc legszebb alpeseiben vagy Itália legüdébb völgyeiben és vidékein soha se tudok oly melegen, soha oly lelkesülten és megittasodva érezni, mint hazám pusztáin és rónáin".

Patriotizmusa határtalan ; mélységesen sajnálja, lenézi a hetven, kedő világpolgárt, kinek lelke egy nagy értékkel, a nemzettel, szegényebb. „A cosmopolita tágabb szívűnek tartja magát s így jobbnak, mint másokat, Ő minden embertársit hordozza szívében, midőn a patrióta főképpen csak hazafiait. Ö magasb értelműnek képzi magát, mert minden régi szokáson, bévett ítéleten áthág, egyszerre keresztény, török, atheista lehet s chamaeleoni ügyességgel szabhatja magát a körülállásokhoz, a hasznoshoz. — De ily tehetség áltermészet s többnyire igen .sok vagy bal tudománynak éretlen és savanyu gyümölcse s az emberbül, ki minden sajátságát elveszti, oly csúfot tesz, mint nevetséges a szelíd farkas s kacajra méltó a láncon idomtalanul táncoló medve s csúf a legvéknyabb vesszőtül is rettegő kalitkás oroszlán". „Ügy hiszem s hogy csak honnosi s övéi közt élhet meg- elégedten az ember, ha már egyszer körülnézte a világot s létének dele elérkezett, s mennél hátrább van hazája, annál inkább tartozik annak elővitelén fáradozni, mint a jó rokon, éppen akkor marad leginkább odahaza, midőn otthon a legszükségesb s közel a veszedelem ... Mert anyaföldét elhagyni nem egyéb, mint azt elárulni... Boldogabb a Hottentot s Kakerlák fajabeliei közt, mint a természetien világpolgár Londonban, Párisban, mert ő mindenütt, még a legnagyobb sokaság közt is, mindég csak idegen !"

De minél mélyebben szereti hazáját a leghívebb magyar, annál visszataszítóbb előtte a sziveknek zengő dagálya, a pusztán szóvirágokban pompázó terméketlen hazafiság. „Bajnoki pártolása honunknak azonban korántsem azon fellengzős enthusiasmus, mely szerint úgyszólván mindenki a kolomp elővitelére hiszi magát meghívó lenni..-í de