Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Metamorphosis Transylvaniae
Metamorphosis Transylvaniae 209 Sokat beszéllek Erdélyben éppen úgy, mint a trianoni Magyar- országon a „n-ímzedéki ellentétről". Voltak egyéb ellentétek is, amelyek nem egyszer — és rendszerint a legalkalmatlanabb pillanatban — keserű szájízt hagyva maguk után robbantak ki. De ha a dolgok legmélyét nézzük, úgy az ellentétek (egyes személyi gyarló gyűlölködéseken kívül) csak az eszközök meg válogatásában mutatkoztak, amelyekkel elérhetőnek vélték az azonos célt. Hogy ez mennyire így van, annak érdekes és ékes bizonyítéka a fiatal erdélyi magyaroknak helyzetjelentése, amelyet 1940 szeptember 13-án éjjel, tehát két nappal a honvédség bevonulása után nyújtottak át Teleki Pál gróf miniszterelnöknek Kolozsvárt. A helyzet- jelentés szerkesztésében az erdélyi fiatal nemzedék néhány szellemi vezetője, köztük a Hitel szerkesztői vettek részt. Az alább közöltekből, az emlékirat ismerete nélkül, számos pontot vetettek fel szinte szószerint azonos megfogalmazásban mások is, akik „ellenkező táborba" vagy „más nemzedékhez" tartozónknak hitték és hiszik magukat. Balhiedelmeknek cáfolatául és az élő erdélyi szellem bizonyítékául mondja többek között a következőket az emlékirat s Huszonegy esztendő alatt az erdélyi magyar lelküsmeret nem az államvezetés dolgaiban, hanem a nemzeti lét kérdéseiben vált érzékennyé. Habár tudatában vagyunk annak, hogy az állami impérium biztosítása a legelsöbbrendű feladat, ez a lelkiismeret mégis azt mondatja velünk, hogy itt Erdélyben mindenekelőtt a magyarság társadalmi és szellemi erőit kell összefogni és hódításra indítani. Ä tény ugyanis az, hogy vegyes nemzetiségű területen a magyar államiság örök biztosítéka a magyar.=ág társadalmi és nemzeti egységében, gazdagságában és minőségi fölényében rejlik. A román uralom alatt eltöltött két évtized jelentékeny mértékben átalakította az erdélyi magyarság lelkivilágát, társadalmi és gazdasági alkatát. Ez az átalakulás egyaránt mutat fel hasznos és káros jelenségeket. A magyar államnak az egybehangolás és az újjáépítés munkájában ezeket a jelenségeket figyelembe kell vennie. Mivel az erdélyi magyarság ez alatt a két évtized alatt nélkülözte a fölötte jótékonyan működő állami impériumot, kénytelen volt a saját társadalmi erőire támaszkodni s ennek következtében egyházai, hagyományos és újonnan szervezett intézményei szerfölött nagy jelentőségre tettek szert. Nagy érték ez, mert az újjáépítés munkájában, ha a magyar államvezetés Erdély végleges társadalmi és gazdasági meghódítására törekszik, ezekben az intézményekben s az ezeket fenntartó társadalmi öntudatban a leghathatósabb támaszokra talál. A mostoha sors, a belső öntudat kialakítása mellett a magyar társadalom alkatát is megváltoztatta. A nyomás alatt két társadalmi tényező fejlődött ki: a vezetőréteg és a nép, s ezt a kettőt a létfenntartás örökös gondja szoros egységbe fűzte. A nép cselekvő módon vett részt a nemzetépítés munkájában, a veeztöréteg pedig felismerte, hogy a történelmi fejlődésnek ez az útja. Az a nép, mely a nemzet létfenntartását önként vállalta ; s az értelmiség, mely a népet tudatosan szolgálta, ezek együtt az egységes nemzeti, társadalom
