Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Eszmék és elvék - P. Incze Lajos: Változatok székely kesergőkre
l98 Parajdi Irtcze Lajos: Változatok székely kesergőre denki busásan éljen, csak éppen az ősíoglaló legyen kénytelen elvándorolni onnan, idegen kenyérre, idegen szóra. Miért kellett a székelynek messze vidékre vándorolnia zsellérnek, fadöntőnek, kőtörő- nek, bányamunkásnak, a Barcaságra menni állatgondozónak szász gazdaságokba, Bukarestbe szobalánynak ? Ki tudja, ki tudja ? Otthon már nem volt egy darabka kenyér a számára. Idegenben is nélkülöz, amellett, hogy elkallódik, elvesz. De otthon nélkülözni sem lehetett volna, csak meghalni szép csendesen. Itt van a századokon átmentett művészi érték. Megcsodálják, megdicsérik, össze is gyűjtik néha, nagy kőházakba halmozzák. De arról még nem gondoskodott senkit hogy ez a tudattalan roppant erő amit a külső jegyekbe fojtott élet jelent, állandó együtthatója legyen a pezsdülő magyar életnek. Meg kell nyitni a duzzadó erők zsilipjeit, hadd folyjanak belé az új magyarság áramlatába, A népi művészetnek készen kell állania arra, hagy adott pillanatban az egész nemzet magára ölthesse s így védekezzék az ádáz támadás ellen. így lenne igazán azzá, aminek különböző alakban már annyian álmodták t magyar közkinccsé, MILYEN EGYSZERŰ VOLNA most elkezdeni! Váratlanul azt mondani, hogy ami volt, elmúlt. Most új életet kezdünk. Nem hány- torgatjuk fel a múltat. Milyen egyszerű volna ma elkezdeni! Talán csak annyiba kerülne, hogy a munkás holnap megújult erővel venné fel a kalapácsot, a földműves nem csak szeretettel, de kilátással hajolna az eke fölé, az író kevesebb kétséggel nézne szembe a virradattal. Akkor is nagyjából minden úgy történnék, mint most; volnának sápadt Írnokok, olajos munkások, kövér kereskedők, kapzsi kisemberek, volnának szegényebbek, gazdagabbak, beérkezettek és ostromlók. De a lényeg mégis más volna. Ma nem mernek az emberek. Valamire várnak, valamit lesnek. Majd holnap, addig hátha valami közbejön. Nem kötelezik el magukat, nem lendülnek munkába, nehogy eljátsszák esélyeiket egy holnapi hatalmasság előtt- Ma nem csinálhatunk semmit. Nem tehetjük ki magunkat annak a veszélynek, hogy a ködből és várakozásból kipattanó valaki utólag hibát találjon bennünk. Csak odatesszük a vállunkat, kiáltjuk teleszájjal a „hé, rukk‘‘-ot, de nem emelünk, mert hátha holnap le kellene tagadnunk, amit ma teszünk. Mi ez, ha nem ... a bátorság megfogyatkozása? (Majdnem gyávaságot mondtam), A magyar felelősségérzet legsürgősebb tennivalója csak az leheti hogy viharállóvi erősítse a magyar föld megszállva tartójáU a magyar parasztot. Nem tudni, milyen politikai divatok következnek. Azt sem, hogy kedveznek-e vagy ártanak nekünk. Annyi azonban bizonyos, hogy elszállt az idő, mikor politikai pótanyagokkal is ki lehetett elégíteni a székelyt. Visszavonhatatlanul vége a kornak, mely magyar jeremiásokat termelt, hogy alanyi költészetet sírjanak róla, nem egészen érette. A székely nép új élet kapuját döngeti. Hogy be tudja e rúgni a kaput, az attól függ, lesz-e elég vértanuságra is kész hőse. PARAJDI INCZE LAJOS,
