Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Makkai László: A magyarországi román társadalomfejlődés
166 Dr. Mokkái László neus jobagionum“^, azaz mai kifejezéssel élve falusbíró aki maga is jobbágy, legfeljebb adókedvezményeket élvez a rábízott nép igazgatása fejében, A magánbirtokra került románnak ugyanaz a sorsa, mint a szerbiai kolostorok és nemesek uradalmaiban élő rom,ánoké, azzal a súlyosbító kivétellel, hogy itt a király még birói jogkörének gyakorlásáról is lemondott a földesúr javára. A magyarországi magánbirtoknak mégis volt a románság életében egy fontos missziója s ez megtelepedésük előmozdítása volt. A magánföldesúrnak volt ugyanis elsősorban érdeke a mozgó, ván- dorolgató románság megkötése, mivel birtoka sokkal kissebb lévén a hatalmas királyi uradalmaknál, a románok nomád életmódjának gyakorlása mindenekelőtt őt fenyegette az értékes emberanyag s a velejáró jövedelem elvesztésével, míg a királyi hegyvidéki területeken a nomadizálás sokkal tovább volt lehetséges. Nem véletlen tehát, hogy az első helyhezkötött román települések Magyarországon éppen magánbirtokokon tűnnek feP, A románok ősi foglalkozásával járó, úgyszólván velükszületett életmódnak megváltoztatása nem mehetett könnyen. Említettük már, hogy például a krassómegyei Himfi- birtokokon a román lakósság hogy hullámzott a középkorban a kétféle életforma között. De a nagy következetességgel folytatott akció végül is sikerrel járt s a tulajdonképeni nomadizmus a magyarországi románok közt már a középkor végére megszűnt, helyet adva a transzhumálás kompromisszumának. Mégis, bizonyos nyugtalanság, állhatatlanság még évszázadokig jellemző vonása maradt a románságnak, hiszen Magyarországnak egy 1634-ben napvilágot látott leírásában ezt olvashatjuk! „Valachi etiam hanc terram, séd sparsim, sine certa sede incolunt“^. Helyneveinknek egy típusa elevenen szemlélteti a románság helyhezkötésének egyik, talán leginkább bevált módszerét. Különösen Erdélyben gyakoriak ezek az összetett helynevek, melyeknek első része egy-egy népnév (pl. Magyarkapus, Oláh- fráta, Szásznyíres), Okleveleinkből megállapíthatjuk, hogy az ilyen ikerfalvak (pl. Magyar- és Oláhbocsárd, Magyar és Oláhfráta) mind úgy keletkeztek, hogy a meglévő magyar vagy szász falu mellé a földesúr románokat telepített^, kétségkívül azzal a szándékkal hogy a megtelepedett magyar vagy szász lakósság példája ösztönözze őket a heíybenmaradásra. Előfordult persze, hogy a faluvégi román telep hamarosan beolvadt a magyar vagy szász faluba s ilyenkor nem maradt idő az ikernév kifejlődésére. Az erdélyi Mezőség ve- gyeslakósságu, de magyar nevű falvai nagyrészének ez az eredete. A hegyvidéken, ahol nem voltak földmívelő magyar vagy szász fal- vak, más volt a helyzet, ezért őriztek meg az ottani román telepek máig is sok vonást a pásztorszállás jellegzetességéből. A földesúri telepítésekkel párhuzamosan, sőt sokkal nagyobb mértékben tovább folytak a királyi telepítések. Ezeknél továbbra is a honvédelmi szempont maradt a vezető. A XIV. század elején azonban a románság szervezésének módja a királyi területen gyö1 1406; „capitaneus iobagionnm . .. vulgo kenez“, OT, 374. 1. a FM. 27-28, 36-38., 38-39., 41-45.1. 3 Respublica Hungáriáé, Elzevir-kiadás, 1634, 4 FM. XVIII-XIX. 1.
