Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Juhász István: A Kelet Népe
A Kelet Népe 105 szᣠközhangulata kiinduló pontnak, Széchenyi zárókőnek tartotta. Természetszerűleg kö\tetkezik ebből a helyzetmegítélésből, hogy a Pesti Hírlap munkáját, mely a reformhangulatot nem el- mélyiteni, hanem továbbterjeszteni igyekezett, nagy mértékben veszélyesnek és károsnak látta. Ezért írja meg »A Kelet Népé«-t 1841 február és június között Kossuth és a Pesti Hírlap ellen^ éleshangú bírálat alá véve nem annyira irányukat, mint inkább a modort és taktikátt amely szerinte teljesen elhibázott és veszélyes. Ellenükben fejti ki híressé vált tételeit országlási rendszeré ről, melynek alapja nem az érzelmek felkeltése, ébrentartása, hanem minden körülmények között, még a népszerűség feláldozása árán is, az ész, a kiművelt, a józan, számító értelem minden köz- dologban való uralmának a biztosítása. Nagy kérdés, hogy ha Széchenyi akarata szerint igazodik az 1840-es évek politikai története, vájjon megszületik-e akkor is az 1848.-i alkotmány és hogy el tudja-e kerülni nemzetünk azt az egyenlőtlen, súlyos küzdelmet, amelyet 1848—49-ben egyszerre kellett az ország összes nemzetiségei és két európai nagyhatalom hadserege ellen vívnia. Nehéz megítélni, hogy vájjon másképpen és jobban alakult volna-e a magyar fejlődés, ha Széchenyi idejekorán elmondott figyelmeztetése meghallgatásra talál. De feladatunk nem is az, hogy múlt századi történelmünk szakaszait mérlegeljük a Kelet Népe mértékével, hanem, hogy felidézzük a százéves könyv mai időszerű tanításait. A NEMZETISÉGI KÉRDÉS SZÉCHENYI egész munkássága a magyarság élet-halálbarcá- nak tudatosságából született. A magyar sors mély átélése teszi jelentőségét időfelettivé. Nem egy feladat vagy egy könyv embere ő s nem is a máért vagy a holnapért küzd, hanem az emberiségnek akarja a nemzetet megtartani és az örökkévalóságot számára meghódítani. Minden nagy magyar cselekvés rugója az a látás, hogy rokontalan népünket végső veszedelem, közeli nagy nemzethalál fenyegeti. A magyar lét mélyén rejlő halálfélelem tudatosodása bontja ki a nemzetmentő munkát. Külső veszedelmek szolgálnak alknlmul arra, hogy önmagunkra, helyzetünkre ráébredjünk és hogy tegyünk valamit. A külső veszedelem azonban nem több, mint intő jel, mert nemzeti öntudatunk nem azzal szemben formáztatik meg — attól csak kiindul, hogy nemzeti bűnbánattá mélyüljön el, a cselekvés pedig nem részleges újítás, hanem egyetemes reform, nemzeti újjászületés. Talán nincsen magyar írás, mely világosabban mutatná ezt a sorsérzést, mint a Kelet Népe. Akkor, amikor az egész ország ujjong három nagy fia kiszabadulásának, amikor a Pesti Hírlap és más újítók tervnélküli sorrendben emlegették fel hol a kisdedóvás, hol a töm- löcök, hol egy országos Mátyás-szobor alapnak az ügyét — Széchenyi nemcsak középeurópai távlatból, de a magyar sors egyetemes látásának távlatából nézi a jelen egyes jelenségeit és a reform megvalósításának sorrendszerű szakaszait.
