Hitel, 1940-1941 (5-6. évfolyam, 1-4. szám)
1940-1941 / 2. szám - Juhász István: A Kelet Népe
106 Dr. Juhász István „VESZÉLY FENYEGETI A MAGYART!“ - erre akar figyelmeztetni a Kelet Népe. Sorsunk, helyzetünk reális vizsgálata híjján, az irányítók érzelmi politikája következtében „zavarnak vezéreltetik a nemzet“. „Volna egyedül alkotmányunk veszélyben — írja — vagy csak arrul szó, mikép kelljen azt tágítani, a lehető legtöbbre ruházni, nem volna akkor baj; lenne csak az kérdésben, miképpen lehessen a lehető legnagyobb számot anya gilag gazdagítani, könnyű lenne akkor minden ; csak ne forogna egyéb fenn, mint terjeszteni művészetet és tudományt, és vajmi hamar érnénk célt. Mindez azonban feladásunknak csak fele, de de még fele sem 1 a magyarságot óvni és kifejteni, a másik ennél nem csekélyebb, hanem jóval nagyobb tekintet." Különösen egy vonatkozásban mutat reá a bekövetkezhető veszélyekre. A reformpolitika hangoskodói nemzetiségünk terjesztése által remélik magyar kérdéseink megoldását. Nem elégednek meg azzal, hogy a magyar nyelv az oiszág hivatalos nyelvévé tétetett, hanem ezen az úton további magyarosodást kívánnak. Az érzelmi politika nagy magyar ábrándjával szemben mutat reá arra a súlyos helyzetre, melyben kis számunk és nagy népek közé ékelt helyzetünk következtében nemzetünk él. „Vájjon jó taktika-e, ha egy font magyarsággal nagy hetykén kiállunk s abban el akarunk olvasztani Vr font tótot, 60 font szlávval egybefüggő tótot, V2 font görögöt, 40 font vallásrokonnal egybefüggő görögöt, V2 font oláhot, szinte V2 fonttal egybefüggő oláhot j és végkép 40 font németet, velünk lehető legnagyobb összefüggésben levő németet. Hol vannak itt a hihetőség számai, hol ígérkezik itt siker ? Én sem hihetőséget, sem sikert nem látok, de ellenben felette jól látom azt,hogy az egy font magyar fog olvadozni okvetlen és nem viszont, s hogy üssük csak lágy velejű, fenyítéket érdemlő gyermekekként gyenge fazekunkat minden fazék, sőt a szláv és német kőedény ellen is, mi, számban annyival csekélyebbek, s rövid idő alatt törött cserép lesz a magyar". Az ész politikája mindenek előtt a nemzetiségi kérdés tekintetében diktál türelmet és megfontoliságot. A nemzetiségi kérdés igazi mivoltának át nem értése valóságos kóros magyar jelenség, amit Széchenyi átoknak és vakságnak bélyegez, E vakságból születtek azok a javaslatok, amelyek iskolák, magyar tanítók munkája által remélték megoldhatónak a nemzetiségi kérdést. E túlzóknak írja figyelmeztetését: „A magyarságot a családi élet (t, i. a nemzetiségek családi élete) köreibe ne kényszerítsük tűzzel- vassal, nehogy a visszahatás törvényei szerint tűzzel és vassal ismét visszaverettessünk s megsemmisíttessünk". Azokat a gondo latokat jegyzi itt le első ízben, amelyeket másfél év múlva híres akadémiai beszédében formulázott meg olyan világosan: „Feleljünk azon egyszerű kérdésre, mely körül forog a csalódás és nekem legalább úgy látszik, mintha rögtön le kellene esni a legvakbuzgóbb szemeiről is a fátyolnak, hogy vájjon, ha valaki magyarul tud, magyarul beszél, innen következik-e, mikép neki ezért már magyarrá is kellett volna átalakulnia ? Nyelvet, nemzeti sajátságot, ily felette könnyű szerrel nem lehet biztosítani —
