Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Tamási Áron: Készülődés húsvét ünnepére
Készülődés húsvét ünnepére Ennél ii^azabb szót mondani sem tudott volna, biztosan érzem- Mert a halálhoz itt nálunk csakugyan mód kell. Férjhezmenni még lehet kicsivel is, de kerüljön kétszer annyiba, a sok ajándékkal és a menyasszonytáncban megtérül az is. Ellenben föld alá menni nagy úti olcsón nem lehet e nagy útra elereszteni az embert! Különben itt a példa is, csak a tegnap történt, — Hallotta-e sógor, — mondom,— hogy a nép megellenezte tegnap az olcsó temetést ? — Igazuk volt — feleli sógorom. Ennél beljebb azonban nem hatolhatunk az ügvbe, mert a húsvéti jelszót kihirdeti Ágnes ismét: hol a bárány ! Sógor ugrik egyet, megszépített arcához ülő ruhát vesz, majd a csűrkerten keresztül elmegy az országút felé ki. Egy félóra múlva szép, kövér bárányt hoz az ölében. Mint a puha, tömött fekete rügy: olyan a gyapja. Valami kecseti embertől vette, akit az úton akasztott meg, városba menet. Azoktól lehet venni, mert jó reformátusok a ke- csetiek: nem esznek sok húst, S tovább az unitárius vidéken még annyit sem, három-négy falunak ha van egyetlen mészáros boltja. — Jobb is, — mondom, — hadd tegyék inkább félre a pénzt. — Úgy félreteszik, — feleli sógor, — hogy többet sohasem kapják meg. Félbehagyjuk az unitáriusokat s inkább a bárányt kezdjük nézegetni, A kosok nemébe tartozik, már kigömbölyödött kicsi és erőszakos fején a szarva« Az orra és a szeme feketén csillog, ahogy bizalmatlanul, de vitézi módra ügyelget minket. Egyszerre Pilátus jut eszembe, aki mosta kezeitE bárány dolgában mosom én is. — Ki öli meg ? — kérdem, — Ezt én, — mondja sógorSzégyen és izgalom kél bennem; s mintha kérdi tőlem a bárány: keresztények vagytok ? pogány volt és ti az ő példáját követitek! Nem a nyakára nyugtatva hordozott engem! így beszél a bárány s nekem felelni kell. De felelhetek-e egyebet, mint azt, hogy az én keresztény hitem szerint csak az olyan élet szent, amely lelket hordoz- És az csakugyan szent ? I Háborgást érzek lelkemben. Ide-oda sunyitok, majd megkérdezem sógortól; — Nem sajnálja megölni ? — Nem nézek a szemibe I — mondja sógor. Félre fordulok és szó nélkül kimegyek a kertbe. De amint vizsgálom a bomló cseresznyefát s utána az almafa rügyeit, egyszerre eszembe jut, hogy a napokban mit mondott a szomszédos gazda, — Milyen termés lesz? — kérdeztem tőle, — Nem valami jó, — mondta, — mert a legtöbb almafa bitangot virágzik. Ez jut eszembeGyorsan a tető felé indulok, ahol nincsen almafa s ahova nem hallatszik a bárány utolsó kiáltása sem. Itt leülök egy vadvackorfa hallanám, hogy Hiszen Heródes a Krisztusét, aki
