Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/1. szám - Magyar népközösség - Albrecht Dezső: Új helyzetben
60 Albrecht Dezső A MAGYAR ALOSZTÁLY ÉS A MAGYAR NÉPKÖZÖSSÉG A MAGYAR NÉPKÖZÖSSÉGBEN lehetőséget látunk arra, hogy helyzetének szabályozása után formailag is magját képezze azoknak a közjogi törekvéseknek, melyek minden kisebbségi nép programját meghatározzák, A Magyar Népközösségnek azonban van egy másik oldala is: a belső rendező és építő munka és ez az oldala a jelentősebb. Ez az oldala — a belső munka megindulásának lehetősége — az, amiért a fiatalság rögtön a Népközösség mellé állott- Hiszen a Magyar Szövetség, vagy új nevén t a Magyar Népközösség eszméje — merem állítani — az utóbbi években egyedül a fiatalság lelkében élt. A fiatalság küzdött megvalósításáért akkor, amikor még sem az államhatalom, sem vezetőink nem rajongtak érte ,Nem máshoz álltunk tehát, a magunkét akarjuk megvalósítani. Évek óta hirdetjük e hasábokon s mindenütt, ahol véleményt nyilváníthattunk, hogy a magyarság legnagyobb hibája szervezetlensége és a tervszerű, egységes munka hiánya. Politikai pártunkkal szemben hangoztatott kívánságaink és kifogásaink is — szinte kivétel nélkül — erre korlátozódtak. Hangoztattuk a belső munka fontosságát, mert a »nemzeti önvédelmi harc a mai látszatparlamentárizmus idején nem a parlamentben, hanem az élet széles területein vívandó meg és sikere nem a képviselők számától, hanem a társadalom szervezettségétől, összetartásától és nemzeti öntudatától függ-“ A kisebbségi politika két oldalát s a belső munka fontosságát már az első időkben felismerték, csak sajnos nem követték, Hajdú István dr,, a fiatalon elhunyt közíró, írta már 1923 bans „ A kisebbségi politika nem egyéb, mint kétirányú munka, éspedig egy belső rendező és építő, és egy külső munka, mely az előbbi lehetőségének, eredményének védelméből és biztosításából áll- A belső munka a kisebbség zárt fórumain és munkaterein, a külső az állam politikai és kormányzati életének nagy nyilvános fórumain zajlik le. A kettő szerves összefüggésben van egymással. A kettő közötti viszony példával való kifejezésére a jogi fogalmak között van találó analógia. Fődolog a belső munka, mellékdolog a külső, mely csupán azért van, hogy a fődolognak rendeltetési céljaira való használatát, tehát érvényesülését előmozdítsa, tökéletesebbé tegye, megvédje. A kisebbségek életének, éspedig nemcsak a jelenvaló, hanem a jövőbeli életének biztosítéka és súlypontja a belső munkában van. Ennek az eredménye adja meg az erőt, mely külső munkával helyeződik bele az állam többi népeinek együttes politikai életébe, az állam kormányzatába."^ A politikai tevékenységnek a Frontba való átutalásával és a Magyar Népközösség szerevezési munkájának engedélyezésével ez 1 Idézi dr. Jakabffy Elemér i Mádéfalvi levél. Magyar Kisebbség, 1923. ápr' 15. i szám.