Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/4. szám - Oberding J. György: A bukovinai magyar népcsalád
260 Dr- Öberding József György szítéit reggelit íelpakolni s a néha 3 — 4 kilométer távolságra lévő tagra kivinni, tíz óráig a munkában segíteni, ekkor hazaszaladni, ebédet készíteni s azt újból elvinni, ebédfőzés közben az otthon levő jószágot megetetni, megitatni, esetleg még tejet is köpülni, az iskolából hazajötteknek ebédel adni stb., délután hat óráig a mezőn dolgozni, ekkor gyalog újból hazaszaladni, vacsorát készíteni, jószágot ellátni, teheneket fejni, megabrakolni, megalmozni, a mezei munkából hazajötteknek vacsorát adni, elmosogatni, ágyazni, a gyermekeket imádkoztatni, lefektetni s néha éjfélig foltozgatni. Ez a parasztasszony napi teendője nyáron és ősszel. Emellett ideje kell, hogy jusson a július végén, augusztus elején beérett kendert és lent kinyőni, eláztatni, kivetni (vízből kiszedni), megszárítani, kitilólni, levonagolni, leléhelni, meggerebélni, osztályozni s aztán téli fonásra elraktározni. Közben nagymosásokat végezni, esős napokon gyapjút fonni, szőni, hogy a téli ruházatra ez már ősszel készen legyen. Szóval: minden pillanata, kiszámítottan, előre le van kötve. A mezei munka befejezésével kezdetét veszi a téli asszonyi munka, a már fentemlítelt házi teendőkön kívül a fonás, szövés hosszas és kitartást igénylő fáradságos munkája. November közepe táján megkezdődik a guzsalyasba járás is. Az egy korosztályhoz tartozó leányok, több csoportot alkotva, sorra mennek egymás házához esténként guzsalyasba. Hatalmas kender- vagy lengömölyök kerülnek fel a guzsalyakra, melyek néha az alatta ülő asszonyokat vagy leányokat derékig eltakarják, vígan peregnek az orsók és a barátságos meleg szobában felcsendül a szép magyar ének, melynek hangjai mellett egymásután telnek meg az orsók szebbnél-szebb fonalakkal. Mindenki iparkodik szépet és jót fonni, mert azt úgyis maga kell, hogy önmagának tovább is feldolgozza, s ha rosszul fonja, rosszul is szövi majd," Viseletűk alapjában megőrizte az ősi csíki népviselet emlékeit, bár környezeti hatást is megállapíthatunk. Azonban minden idegen hatás ellenére, viseletűk magyaros viselet. Anyaga a háziszőttes, A férfiak nyáron fehér vászongatyát hordanak, télen fehér székely harisnyát kivágott elővel és kékesfekele betéttel, melyhez kivágottszárú csizma jár. Munkára bocskort vesznek. A bocskort ki-ki maga varrja meg. Ünneplőjük a zsinoros lájbi, fekete szokmány (szűr). Télen a „mejjes“ és „muntyán“-bunda, reá szokmány vagy „mentára" (köpenyeg), a gazdagoknál „kozsok". A legények „csárdás kalap"-ot, a házasemberek „Kossuth-kalap"-ot hordanak. Az asszonyoknál a jelleg- legzetes székely ing mellett ott van a székely lájbi. Szoknyájuk, a „rokolya" azonban csak nevében őrzi a csíkos-szőttes emlékét. Lábbelijük cipő vagy puhaszáru csizma. Télen fehér, görényprémes bundát hordnak, szép magyaros hímzéssé], A selymes virágú főkötő mellett szeretik az áll alá kötött ruhát, a fejkendőt is, A leányok simára fésült és egy-két ágba befont haját csokorra kötött pántlika díszíti. Nagyböjtkor és karácsony böjtjén sötétkék vagy fekete szallagot tesznek. Viselet tekintetében aztán nincs különbség a jómódú gazda és a moldvázó szegény ember közölt, A városi viseletét, a „németes gúny" át hamarosan levetik a visszavándorlók is, mert szégyen azt otthon viselni.
