Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/3. szám - Nemzedéki vallomás - Oberding J. György: A vándorló bukovinai magyarok
■fmi'pijii' Á ytlniJorló hukovinai tnegyurnh Alapítóik rövid idő múltán visszaköltöztek anyaközségeikbe, Józscf- falvárói a szomszédos Stroje^ti községbe költözött át néhány család. Ezek idő múltán részben visszatértek, részben pedig beolvadtak a község román lakosságába, A bevándorolt székelység lélekszáma 1786-ban 2,687 lélek. ELSŐ JELENTÉSEK A BUKOVINAI MAGYAROKRÓL A BUKOVINAI MAGYAROKRÓL 1824-ben érkezik az első beszámoló, Kiss Károly hadnagy ír róluk a „Tudományos Gyűjtemény ben Holmi apróságok Bukovinából cím alatt, Kiss hadnagy bukovinai szolgálata közben került a magyar falvakba. Először — mint írja — úgy vélte, hogy a honfoglaló magyarok egyik csoportjával találkozott, s csak később tudta meg származásuk és betelepedésük történetét. Rövid lélegzetű ismertetésében beszámol akkori lélekszámúkról. Eszerint Józseffalván 395, Andrásfalván 1,041, Hadikfalván 1,330, I.audonfalván 1,327(7), Istensegítsen 1,327 és Fogadjistenen 677 magyar élt. Végösszegben 5.449 főben állapítja meg a hat község lélekszámát. (Összeadva 6.097 jön ki, Laudonfalvánál tehát nyilván sajtóhiba van s annak helyes-összege 679 lehetett.) Adatai forrását Kiss nem jelöli meg,^ Bukovinai magyar véreinkről Gegő Elek ferencrendi atyától kapjuk a következő értesítést. Gegő Eleket a Magyar Tudományos Akadémia küldötte ki a moldvai magyarság helyzetének felderítésére. Beszámolóját a Mo/űfua/ magyar telepekről című, 1838. évben megjelent könyvében adta közzé. Könyve függelékében röviden megemlékszik a bukovinai magyarságról is. Adatai szerint Andrásfalván 1.024, Boldogfalván 7—8000 (?). Hadikfalván 1.646, Istenfogadjon [}.) 700, Istensegítsen 1.292, Józseffalván 800 és Magyarfalván 600 (?) magyar él. Megemlíti még, hogy a lembergi érseki megyében, mely alá Bukovina is tartozik, több magyar születésű pap van, akik Szucsáván, Radautzon és Csernovítzbíh az ott élő „nagyobb-kisebb számú" magyaroknak nyelvükön szolgálnak. Gegő a bukovinai magyarok számát a városlakókkal egyetemben 7—8000 főben állapítja meg, annak ellenére, hogy csupán Boldogfalva népességét 7 —8000 „fő körülinek" tűnteti fel táblázatában. Boldogfalva és Magyarfalva község különben soha sem létezett Bukovinában.’^ Adatait közvetve kapta, sajnos, nem megbízhatóak. Elfogadhatónak tartjuk Bíró Mózes andrásfalvi református lelkész adatait, aki Kelemen Benjámin, báró Wesselényi Miklós jószágigazgatójához intézett, 1842 június hó 12-cn kelt Icveléten számol be a bukovinai magyarságról. Bíró Mózesnek az Erdélyi Múzeum-Egylet levéltárában őrzött levele szerint Fogadjisten lélekszáma 183, Isten- segítsé 1.580, Hadikfalváé 1,334, Józseffalváé 300 és Andrásfalváé * Kiss fudnagy: Holmi apróságok Bukoviuábó). Tudományos Gyűjtemény, Pest, 1824, VII. köt. lüO. 1. ^ P, Flek : A moldvai magyar t"Ipp<*kröl. T.’v.da, 18"S 117 1 ■tri-t •j