Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Parádi Ferenc: Népkönyvtáraink helyzete
16S Dr. Parádi Ferenc A Hasznos Könyvtár könyvei egyébként a Minerva néhány újabban létesített népkönyvtárában is szerepelnek*. E VÁZLATOS SZEMLE keretei nem engedik meg) hogy valamennyi népi kiadvány bírálatába bocsátkozhassunk) csak annyit állapítunk meg) hogy a kezdeményezések jó utón indultak el. A háború utáni népkönyvtár-mozgalomnak sikerült megvetnie az erdélyi magyar népkönytári irodalom alapjait, E nagy jelentőségű szellemi eredmény mel ett szinte másodrendűvé törpül az a tény) hogy a mozgalom kiadványsorozatai több tekintetben még hiányosak. Különösképpen a művelődéstörténeti anyag szorul kiegészítésre) azonban biztató jeleket láttunk arra) hogy népkönyvtármozgalmunk új lendülettel a mutatkozó rések betöltésére mihamarább vállalkozni fog. S a közel jövőben megérik az a gondolat is, hogy a különböző v.íllalkozásoknak együtt és egymást kiegészítőén kell e fontos népnevelői hivatást vállalni és teljessé tenni. A fürge előőrsök sok helyt biztosították már új értelmű művelődési mozgalmunk számára a terepet s itt az ideje) hogy az erőteljes derékhad is útnak eredjen. A siker mindenesetre bizonyos t az eddigi munka gazdag tapasztalatai mentesítenek az ügyetlenkedéstől, a mind szélesedő népismereti törekvés eredményeként pedig szellemi szolgálatunk alapjai is időtállóbbak és alkalmasabbak. Szóval időszerű ma a Népkönyvtár-mozgalom mellett Népkönyvtár-központról is beszélni s ennek keretében a tevékenységi ágakat már is rendszerezhetjük ; I. feladat A népkönyvtárak anyagának előkészítése. 1. A meglevő irodalmi termékek beválogatása a népkönyvtári sorozatokba, 2. Kiadóvállalat) amely a népkönyvtárakhoz szükséges különleges könyvanyagról gondoskodik s a) a kiadandó könyvanyag szellemi előkészítését ellátja) b) a kiadói munkát technikai és anyagi szempontból megszervezi, //• feladat: A népkönyvtárak elhelyezése. 1. A meglevő könyvtárak anyagának és igényeinek ellenőrzése, 2, Terjesztői vállalat, amely az új könyvtárak felállításáról és a meglevők pótlásáról gondoskodik i a) a terjesztés munkáját szellemileg előkészíti (a népkönyvtárakkal ellátandó vidékek felkutatása, a népanyag, szellemi szükségletek, stb. tanulmányozása), * A népi kiadványok között említhetjük az Ifjú Erdély c. lap kiadásában megjelent „A mi dalaink“ c. népdalgyüjteményt, amely eddig négy kiadást ért meg s peldányszáma eléri a tízezret. Az Erdélyi Iskoía c. folyóirat két részben magyar irodalomtörténet (Pintér Jenő —György Lajos : A magyar irodalom története), helyesírási szótárt s dr. Szabó T. Attila tollából helynévgyüjtö és ny, Iv- müvelő vezérkönyvet adott ki. Ezek a kiadványok, valamint az egyházi iratterjesz- tök és »z Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület gazdasági kiadványai egészítik ki a háború utáni népkönyvtári irodalmat.