Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Juhász István: Az erdélyi fejedelemség társadalmi tényezői
Juhá<iz István: Áz erdélyi fejedelemség társadalmi tényezői 149 Hogy a külöa erdélyi politika, a fejedelemség államisága mennyire Erdély társadalmától idegen akarat érvényesülése volt, azt legélesebben a Bocskay István végrendeletében kifejtett intés mutatja, mely —meglepő ellentét —Erdély külön politikai hivatásáról beszél. Bocskay István intése a fejedelemség XVII. századi öncélú erdélyi politikájának irányvonala. Az intés Erdély különállását, a fejedelemség fontosságát hangsúlyozza, — de nem Erdélyért önmagáért, hanem az egyetemes magyarság megmaradásáért, Magyarországnak ideien, német elnyomástól való megszabadulásáért s ,.valameddig pedig a magyar korona ott fenn, nálunknál erősebb nemzetségnél, a németnél leszen és a magyar királyság is a németeken forog: mindenkor szükséges és hasznos egy magyar fejedelmet Erdélyben fenntartani, mert nekik javukra, oltalmukra leszen; ha pedig az Isten adná, hogy a magyar korona Magyar- országban magyar kezéhez kelne, egy koronás királyság alá, úgy az erdélyieket is intjük, hogy .. .azon korona alá, a régi mód szerint adják magukat“. Az erdélyi fejedelemség kényszerű önállósága tehát a török politika magyarellenessége és a nyugati német politikának magvar szempontból való megbízhatatlansága hatásaként jött létre. Ezt az erdélyi történet kritikai vizsgálatából származó tanulságot jól szem előtt kell tartanunk, amikor feladatunk rendjén ez alkalommal az erdélyi fejedelemséget alkotó társadalmi tényezőket vesszük vizsgálat alá. Ismernünk kell a politikai történetnek előbb összefoglalt tanulságát, hogy helyes mértékkel tudjuk lemérni az erdélyi fejedelemséget alkotó, nem létrehozó, de lehetővé tevő társadalmi tényezők történeti jelentőségét. E társadalmi tényezők Erdély nemzetei: a nemesek, székelyek és szászok autonom közületei voltak. E három nemzet azi melynek a külső kényszerítő politikai erők hatására, főként védelmi szempontból megkötött uniója az erdélyi fejedelemség társadalmi alapépítménye. Az Erdélyt alkotó nemzetek elsősorban társadalmi fényezők, amelyek nem faji, nyelvi, nemzeti különbözőségeik alapján szerveződtek külön testületekké, hanem a középkori magyar királyságból hozták magukkal külön birtoklási, jogi, igazságszolgáltatási különbségekből összetevődő rendiségüket, Erdély első rendje a natio hungarica tulajdonképpen a Középerdély vidékein kialakult hét vármegye nemesi testületével, az universitas nobilium-mai azonos, melynek tagjai eredetükben annyira nem mind magyar fajúak, hogy például Hunvad megyében mintegy 60 román kenézségből nemességre emelkedett család tagja is van, Krassószörényben pedig a török elleni XV, századi harcokban privilégiumot kapott 8 román kerület nemessége is ugyanennek a rendnek kiváltságait élvezte. Kétségtelen azonban, hogy ha különböző eredetű családok is lehettek a vármegyei nemesség tagjai, az a maga egységében magyar volt. Hogy a több-kevesebb oolitikai és önkormányzati joggal bíró rend nemcsak az ország többi, hanem keleti erdélyi részein is magvar volt, ahhoz elsősorban az járult hozzá, hogy a középkori királyi ispánságok, a későbbi nemesi vármegyék alapjai
