Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Szabó Zoltán: Zrínyi magyarsága
Zrínyi magyarsága 137 Mit lát a magyar katonáról ? Ezt t „Mentői rosszabb, hitetlenebb, tolvajabb volt a mi országunkban, az gviilt össze a mi dobolásunkra. Ismét ki volt ennek a hadnagya? Ugyancsak szintén, azon ilyen, vagy ki jobban megelőzte a többit részegséggel, garázdasággal, kevélységgel, kt a maga vitézségének próbáit vagy kassai kereskedőkön, vagy kecskeméti tőzséreken, vagy sopronyi kalmárokon, vagy más szabad városok vagy polgárok kárán végezte el.“ S a magyar urakról? Ezt! „Illyenek a mi hadaink, de mivel jobb valljon ennél a nemesség ? mivel jobb az úri rend ■ .Egy nemzet sem pattog úgy s nem kevély- kedik a nemesség titulusával, mint a magyar, s maga annak megbizo- zonyitására s megőrzésére, látja Isten, semmit sem cselekszik. Fiaink haszontalanul élnek, vagy otthon atyjoknál, anyjoknál, vagy ha ugyan derekasan látni s hallani akarnak, egy nagy úr udvarába beállanak és szerződnek. Ott mit tanulnak 7 Innya! Mit többet? Pompáskodni, egy mentét arannyal megprémeztetni egy kantárt pillangókkal megcifráztatni, egy forgóval, egy varrott lodinggal pipeskednt, paripát Mtatnt, egy szóval: esküdni, hazudni, semmi jói nem követni /“ — S a németről mit észlel? Eztí „Német és magyar fő sohasem lehet egy fő.“ Vagy eztí „És ha szintén ád is valamit, de hogy derekasan légyen, hogy a megmaradásra elegendő légyen, hogyha nyer, magának ne akarja tartani — alig hihetem“. És a nemzetről? Ezt-, „elérkezett Pannónia végnapja, sorsát el nem kerülheti, minden más fáradozásunk úgy tetszik bolondság, kapálózunk a végzet sarkalása ellen.“ íme a magyar lelkiismeretvizsgálati a magyar önvizsgálat Zrínyiben : a tökéletes bánat. De rögtön követi az erősfogadás. Mert ha azt látjai hogy hadaink szedettvedettek, így válaszol: „Fegyver, fegyver, fegyver kívántatik és jó vitézi resoluiió! Ezen kívül semmit sem tudok, sem m.ondok... miért kelljen elvesznünk, vagy kétségbeesnünk, míg csontjainkban velő, ereinkben vér, míg Isten a mennyországban a mi bizodalmunk lehet, míg kezünkben kapját, markunkban szablyát szoríthatunk“. Mert ha azt látjai hogvnemességünk hi'j, cifrálkodói italos, könnyelmű, így válaszol: „Ha kérded, kit kívánok s micsoda nemzetet akarok oltalmamra 7 azt mondom -• a magyart kívánom. Miért? Azért, mert a legalkalmatosabb, legerősebb, leggyor’^abb és ha akarja, a legvitézebb nemzetség.“ Ha látja, hogy a német barátság kétes, így válaszol: „mi magyarok ne tegwnk fundamentumot senki vitézségében, hanem míg Isten ép kezet és láb'^t adott líinek-kinek, azon erőlködjék, hogv idegenek ne legyenek szükségesek-■ Mert bizonyára a mi sebünk senkinek úgy nem fáj, mint minekünk, senki nem érzi nyavalyánkat úgy, mint mi, tehát mi következik ebből, hogv senki oly serényen nem nyúl az orvossághoz, mint minékünk kellene nyúlnunk“. S ha látja a magyar esendőséget, ha látja, hogy „az magyarok mint vannak, lankadtan, betegen“, így válászol: „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók“. Minél erősebb a valóság leverő kísértése, annál konokabbal menekül a terv erősfogadásába. Minél sívárabb jelent lát, annál konokabbal készíti e jövőt, minél rosszabbnak látja éppen a magyart, annál jobb magyart kíván. Szidja a magyart? Nem. A hibát szidja a magyarban, hogy megszűnt a régi jó,vitéz hadakozó magyar lenni, kiből nem hiányzik a „kész gyorsaság" és a „gyors
