Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Szabó Zoltán: Zrínyi magyarsága
,, zrínyi magyarsága ZORD ŐSZI IDŐ lehetett, mikor meghalt, november tizennyol- cadikán, ezerhatszázhatvannégyben. A kursaneci erdő levelei már rothadtak a nedves földön és hideg szelek bujkálhattak a fák koronái közt. Akkor jöhetett a kan Zrinyi ellen. Rövid birok után „elfojt vére, először ülni, aztán hányát fekünni, végre csak meg kelle halni, mert a fején három seb vala . .. Rettenetes sírás lön az erdőben . .. Otthon fehér bársonydolmányba öltöztették és aztán eresztették feleségét hozzája, a ki eszén sem volt bujában. így lón vége Zrinyi Miklósnak“ — irja Bethlen Miklós. Ki volt e sorsül dözte lovag, kit száz csatában elkerült a kard és a golyó, s végre a novemberi erdőben megölte egy kan? Vadászaton és megérthetetlenül. Még ma is döbbenten és hitetlenül állunk e különös halál előtt s lehangoltan a hős mélyebb halála előtt. Mert műve hamar utánna halt Zrínyinek. A kortársak csak rövid ideig emlékeznek rá s később is csak kevesek olvassák és értik. Csak a legnagyobbak, mint Rákóczi, s a költők, mint Kazinczy, aki lelkesedve áradozik arról, hogy „mely férfias lélek tündöklik elő Zrinyi minden szavain“, majd Vörösmarty, ki „nevünk végső daliájának" tekinti. Juhász Gyula, ki otthon volt minden magyar tragédiában, így ír Csáktornyáról, a Zrinyi pátriáról! „ma már düledék vára lön Szigetnek — Egész hazánk s a késő énekesnek Bús lelke sírva járja az avart“. Valami homály van élete és halála körül, nedves és fázós borongás, erdő fölött nagy szárnyakkal repülő fátum, megérthetetlenség és korai ha'ált é t remények. A magyar haza legnagyobb fiai közül való ő s futtában clgondolkodom halála utáni sorsán. El e emléke s műve méltón ? Alig. Névadó őse, a szigeti Zrinyi Miklós, ki jó kapitánv volt, de alig több, ki meghalt egy hősi kirohanásban várának kapuja előtt, birtoka közepén, mint a fészkét, erdejét, szabadságát védő vad, élőbb ember a magyar képzeletben, mint a második Zrinyi Miklós, Pedig nem élte a magyar sorsot, csak meghalt a magyar föld egy darabjáért, mely egyébként a sajátja is volt. Egy harci kép őrizte meg emlékét és minden iskolásgyerek rá gondol, hogyha e nevet hallja s „Zrinyi Miklós“, Díszmagyarban, zsinoros ruhában áll, egyik kezében kard fénylik, másik kezében védőn hátraszorítja a zászlót; melle domború, arckífejezése rettenthetetlen. Dekorativen és utókor felé tekintve áll e képen a kirohanó hős, kinek époszi emléket állított később a szerencsétlenebb háláló, de nála megmérhetetlenül nagyobb unoka. A második Zrinyi Miklós. Az irodalomtörténet ezt a melléknevet ragasztotta a neve mellé meg- különbrztetőnek i ,,a költő“. Ezzel el is intézte nagyságát, értékét,
