Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Györffy István: Az új magyar művelődés alapjai
Az új magyar művelődés alapjai 115 zések alapján adunk ki szakkönyveket, melyek a nép körében nem any- nyiraa tudást terjesztik, mint inkább a nyomtatott betű hitelét rontják. A magyar nemzet kétharmada földműves paraszt, tehát a mező- zazdasági középiskolákat szaporítanunk kell — még pedig a gimná- giumok és polgári iskolák alakításával, — hogy művelt magyar földműves osztályt neveljünk, amely megél a maga földjén, s nem szorul eltartóra. A művelt magyar földműves legyen a történelmi közép- osztály erőtartaléka, hogy ne kellessen gyökértelen, kellőleg nem asszimilált vagy asszimilálhatatlan idegenekből kiegészítenie magát, akkor, amikor a magyar parasztság tehetségei önhibájukon kívül nem tudnak felszínre törni. A mezőgazdasági középiskola különösen alkalmas a néphagyományoknak a középosztályban való meggyökereztetésére és egy földhöz kötött magyar középosztály kialakítására. Ha a kis üzemi gazdálkodásra tanítjuk az iskola növendékeit, akkor túltermetés nem állhat be a növendékek tekintetében. A magyar nemzeti nevelésben a magyar néphagyománynak méltó szerepet kell szánnunk. II. TÁRGYI NÉPRAJZI NÉPHAGYOMÁNYUNK gyűjtése elég szépen halad. Annál szomorúbb helyzetben van a szellemi néprajzi gyűjtés, mely voltaképpen hamarabb kezdődött, mint a tárgyi gyűjtés. Mivel a néprajznak a háború utáni évekig nem volt tanszéke, nem igen volt rendszeresen képzett etnográfus sem. A tárgyi etnográfusok rajz-, és földrajztanárokból, a folklore-gyűjtők irodalomtanárokból képződtek. Ennélfogva a tárgyi etnográfus az ornamentika, népművészet, — a folklorista a népköltészet felé tájékozódott. A néprajz nagy területe e két irány között parlagon maradt. A múzeumok ma sem tartják feladatuknak a szellemi néprajzi gyűjtést, így a szellemi néphagyomány ügye gazdátlanul maradt. Eltekintve Bartók és Kodály ma is tartó népzenei gyűjtésétől, népünk szellemi hagyatékát csak egy-két magányos szakember gyűjti, közgyűjtemény alig törődik vele. E hiányt már évtizedekkel előbb megkísérelték pótolni, de a világháború miatt a „Folklore Fellows" gyűjtése abbamaradt. Azt hiszem, hogy a Magyar Néprajzi Múzeumban s a budapesti Egyetemi Néprajzi Intézetben levő kéziratos folklore-gyűjtes együttvéve sem tesz ki többet ezer lapnál. Ezekkel szemben az észtek folklore-gyűjtése a félmillió lapot meghaladja, a finneké meg kétmillió oldalnál is több. A román akadémia is számos folklore-gyűj- tést adott ki. E téren tehát nagyon nagy mulasztást követtünk el, amelyet ha hamarosan nem pótolunk, sohasem lesz módunk pótolni. A háború utáni nemzedék ugyanis a magasabbrendűnek minősített újság-kultúra tiszteletében nőtt fel, atyáinak szellemi hagyatékát nem veszi át s az öregek elhunytával vége szakad a magyar nép ősi szellemi hagyományainak vagy legalább is csak töredékei maradnak fenn s ennek
