Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1939/1. szám - Tamási Áron: Készülődés húsvét ünnepére

Készülődés húsvét ünnepére

11

madár-párti lesz egyszerre. Sőt a barátságát az összes állatokra kiterjeszti, különösen az őzet és a mókust dicséri szerfelett- Nyilvánvaló, hogy ez a kettő meg is érdemli a dicséretet, bár a gazdasághoz egyik sem teszen hozzá, hanem csak elvesz belőle- Nem csoda tehát, ha tudni szeretném barátságának okát.

— S mért szereted éppen ezeket ? — kérdem.

— Örökké megvidámítanak, ha látom — mondja Gáspár.

Máris megvidámították, pedig csak beszél róluk. Ritkán is

láttam ilyennek, mert túlzott szemérmességgel az érzelmeit mindig titkolni szokta, mint általában az egész család, a miénk. De most elveszti természetének fékjét s olyanokat mond, hogy legény-korában mindig őzet vagy mókust szeretett volna kedvesének fogni ; s ez a vágyakozása most is megvan, csakhogy nem a kedvesének fogná jelenleg, hanem a kicsi leánykának.

— A tudósnak'e? — kérdem.

— Annak.

— Úgy látszik, — mondom neki, — hogy sokért nem adnád ezt a leánykát.

— Nem én, egész Molduváért — feleli.

Hirtelen meglep, hogy éppen Moldovát említi, de akkor jut eszembe; hiszen ott katonáskodott! Többször beszélte nekem, hogy tiszt legénye volt, mint a székely fiúk általában. Mert eszesek ezek, megbízhatók és tiszták. Valósággal kormányozta ő is családot, mely a főhadnagy mellett a fiatal asszonyból és az anyósból állott. Most is bölcs derűvel emlékezik, hogy milyen lappangás volt a két asszony között, örökösen. Én azonban nem ezen derülök, hanem a Gáspár okos politikáján, melyet a két nővel folytatott, akárcsak Bethlen Gábor a némettel és a törökkel hajdan. S közben ott volt maga Erdély, a főhadnagy képében, kinek a talpát néha és nagy szakértelemmel vakarni kellettígy folyik megdagadva jókedvünk folyója, amikor új patak ömlik belé. Öreg már ez a patak, sok időt látott itt a havasok alattJácos bácsi, a szomszédból.

Nem kell sok biztatás neki sem s füstre kap hamar. Aztán nagy ünnepélyességgel jelenti ki, hogy micsoda évfordulót ünnepel a mai napon. Ötven esztendeje éppen, hogy a szuszt ki akarták venni belőle a farkaslakiak. A dolog úgy volt ugyanis, beszéli a maga történelmét, hogy ö árva fiú volt, itt a szomszéd faluban. Isten úgy akarta azonban, hogy szolga-legénynek ide kerüljön Farkaslakára, egy nagy gazdához. Megszerették s olyanformán tartották, mint családból valót- Ö is azt gondolta, hogy itt nem volna helytelen megfogantozni, mivel egy ügyes leány is van s nagy gazdaság. Addig s addig, hogy kiszolgálta a katonaságot s a leányt is megigérték neki. Igende erre úgy megbolydultak az idevaló legények, hogy nagypéntek éjjel fejszével rámentek. Ott folyt le a csata a tornácban; s az volt a szerencse, hogy az egyik kezével a legalsó ruháját kellett tartania, mivel az ágyból szöktették fel. Ha az a keze is szabad lett volna, ott a hajnal valakit halva kapott volna. így csak a tornácot vágták össze, azután pedig elfutottak.

— S többet nem jöttek vissza? — kérdem.