Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Györffy István: Az új magyar művelődés alapjai
114 br> Györffy István A kiszáradt Alföldön a víziélet ezer vagy többezer éves hagyományai megszűntek s az új élettérszínen a magyar paraszt száz év alatt új honfoglalást végzett, s úrrá lett a kiszáradt tájakon. Mintegy tíz évvel ezelőtt egy taskendi özbeg fiatalember keresett fel. Elmondta, hogy a berlini Mezőgazdasági Akadémiát végezte s búcsúzáskor egyik professzora arra figyelmeztette, hogy bár elsőrendű a maga nemében az a tudás, amelyet a német főiskolákon szerzett, de ennek Taskendben — ahol szárazföldi éghajlat van — nem sok hasznát veszi. Van azonban Európában egy ország, ahol a száraz gazdálkodás igen fejlett. Ez Magyarország, Ide jöjjön el s itt tanuljon még egy évig. Ezzel a közvetítéssel a német tudását is érvényesítheti otthon. Elküldtem a Közgazdaságtudományi Egyetemre, majd a debreceni Gazdasági Akadémiára, ahol azonban a magyar száraz gazdálkodásról — amit a német professzor kellőleg értékelt — nem tudtak semmit mondani. Elvittem aztán a szoboszlaí szikes legelőkre és a nagykúnsági tanyákra, ahol a pásztorok és parasztok elmagyarázták neki a magyar száraz gazdálkodást. Egy évet töltött Magyarországon és doktori szigorlatot tett Debrecenben a — földrajzból, mely tudományág a magyar szárazgazdálkodás kérdésében neki a parasztokon kívül a legtöbb feleletet adott. Ma már a magyar mezőgazdaság hivatalos szakszervei belátták, hogy a lecsapolással, melyet a nép nem óhajtott, túllőttek a célon, A nagy költséggel végrehajtott lecsapolást, mely az Alföldet szinte ka- tasztrófálisan kiszárította, öntöző berendezéssel kell helyrehozni s a régi nedves gazdálkodást újra életre kell hívni. Sajnos, a lecsapolás óta három nemzedék hunyt el, A víziélet hagyományaiból a mai nemzedék már jóformán semmit sem őriz. Nincs más hátra, mint idegen könyvekből átvenni a víziélethez való szaktudást vagy pedig rábízni a magyar népre, hogy találékonyságával, szívósságával újra fedezze fel azt, amit már régen tudott. Ez utóbbiban jobban bízom. Azonban, ha a népi gazdálkodás hagyományait, rendszerét jól ismertük volna, a lecsapolás és öntözés óriási költségeit nagyrészt megtakaríthattuk volna. A MAGYAR NÉP nemcsak hagyományaiból él, hanem gazdasági kultúrát teremtő képessége is van. Ezt a száraz gazdálkodáson kívül is számos példával igazolhatom, A Duna-Tísza közén a futó homokon a magyar paraszt csinált magas fejlettségű gyümölcs- és szöllő-kultúrát. A kezdeményezés, sőt a kivitel sem a íöldmívelési minisztériumtól vagy gazdasági iskoláktól ered. Egyszerű gazdaemberek ösztönös tudása teremtett ezen a vad homokon magasszínvonalú kerti kultúrát, A makói hagyma, a szegedi, kalocsai paprika, a nagykőrösi ugorka, zöldség, a csányi dinnye, a rétközi káposzta, a nyírségi burgonya, a mogyoródi-fóti-veresegyházi paradicsom, stb, eredményes mívelése mind a népi kezdeményezés és tapasztalat szemmel látható jegye. Ezt a nagy nemzeti tudás-értéket azonban annyira sem becsültük, hogy helyi monográfiákban feldolgoztuk s nemzeti közkinccsé tettük volna. E helyett nagyrészt idegen könyvekből ollózott tudománnyal és a népi élettől és valóságtól távollevő kísérlete-
