Hitel, 1939 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1939/2. szám - Györffy István: Az új magyar művelődés alapjai
110 Dr. Györffy István bélyegzi meg őt a maga társadalmi körében, mert hagyományos tudása azonos, írni ritkán ír, olvasni ritkán olvas. Rádióra nincs pénze, de a rádió előadása neki magas, nem érti. Az iskolázott ember túlbecsüli az iskolai könyvkultúra jelentőségét a népi életben, a nép viszont a maga szempontjából nem sokra értékeli, csak az marad meg nála a felülről leszálló kultúrából, amit hagyományos műveltségébe célszerűen be tud kapcsolni. Ezért rendkívül fontos volna, hogy a néptanító a hagyományos népi művelődést jól ismerné, azt megbecsülné és értékelné- Az iskolai műveltséget ne a megbolygatott néphagyomány romjaira, hanem annak szilárdan álló falaira építené. Csak így lenne a munkájából igazi nemzeti műveltség, mely a hagyományos alapokon állna, magasabb fokon, az európai műveltséget is tarthatná. De hosszúra nyúlna, ha a népi tudás egész körét feltárnám, így csak egy pár olyan jelenségre hívom fel a figyelmet, amelynek nemzeti jelentőségét vagy gyakorlati fontosságát nem helyesen fog"juk fel vagy nem jól értékeljük. A NÉPI ÁLLATTENYÉSZTÉS A MAGYAR a bolgár-törökökkel való egyesülés óta állattenyésztő és földművelő. Háziállatainak nagyszerűen alkalmazkodott magyar tájfajtái legalább is 1000—1500 évesek. Ezeket a tájfajtákat a múlt század közepéig megőriztük, azóta újabb, nem akklimatizá- lódott és gyakorlatilag sem mindig beváló tájfajtákért serényen írtjuk. Köztudomású az az eset, amikor egy évtizeddel ezelőtt nyugalmazott állami tisztviselők és mások tetemes államsegéllyel „leghorn“-tyúkászatot rendeztek be s a legjobb, idegenből átdolgozott szakkönyvek alapján kezdték tenyészteni ezt a sokat tojó tyúkot, mellyel a kisebb tojású magyar parlagi tyúkot ki akarták szorítani. A leghorn tyukászatok rendre elpusztultak, mert lassanként rájöttek, hogy nem kifizetődő. Az igénytelen, szemétdombon, tarlón nevelt parlagi tyúk mostoha tartás mellett is többet tojt, mint a leghorn, sőt a külföld piacain is kelendőbb volt ízletes húsa miatt. Az úri tyúkászok ezen balul kiütött kísérlete sok pénzébe került az államnak. A múlt század közepén a kisjenői uradalomban a szerbiai disznóból kitenyésztették a hízékony mangalicát. Majd e disznóért kipusztítottuk két ősi disznófajtánkat s a bakonyit és a szalontait, amelyek bár nem voltak annyira hízékonyak, de a sertésvésznek nagy mértékben ellenállottak. Később változott a tenyésztés célja, hússertésre is szükségünk lett, A ridegen tartható húsdisznónak igen alkalmas bakonyi és szalontai disznót azonban úgy kiirtottuk, hogy hírmondó sem maradt belőlük s pótlásukra meg kellett honosítanunk az angol hússertést, mely azonban nem áll ellent a sertésvésznek épúgy, mint a mangalica s ezenkívül nehezen is szokja meg éghajlatunkat.
