Hitel, 1936 (1. évfolyam, 3. szám)

1936 / 3. szám - Kéki Béla: Metamorphosis Transylvaniae

Metamorphosis Transylvaniae

24:

rajzolódó falu mozgalmas életével. Nem tagadjuk, hogy a zaklatott tenniakarástól, önemésztő lelkesedéstől fűtött oldalakat sok helyütt nem olvashattuk meghatódás nélkül, mégis elsősorban a transyl- vániai falu ismerős arcát kerestük a könyvben. S kiderült, hogy a birtoktörténet, vallási néprajz, közösségi élet és hagyományok tekintetében ritka érdekességü anyagot nyújt. Megerősíti ugyan tapasztalatunkat, hogy a magyar népi kultúra nemcsak a Nagy- Alföldön, vagy a Dunántúlon, hanem Transylvárnában is bomlófélben van, ellenben annál több vigasztalást nyújt a közösségi élet elevensége, zajlása. Látunk kalákában végzett munkát, színielőadást, vallásos estélyt; az öregek sokat regélnek a régmúlt időkről a hadifogságról, s olykor-olykor a tündérmesék is fölidéződnek. Eleven közösségalkotó erőkről tanúskodik a Hurkalyuki Társaság, amely egy veteményeskertet kezelt 1798 óta a legutóbbi időkig, magaalkotta, sajátos törvényekkel, A tizenkét holdas kertet 60—80 négyszögöles nyilakra osztották s ezekből a nyilakból a mészkő! unitárius egyházközség minden családja egyenlően részesül. 1896 előtt minden családfő 4, azóta 3 nyilat bir élete végéig. Házasságra nem lépett egyéneknek nincs igényjogosultságuk, de a beköltözött, vagy áttért családok megkapják a három nyilat. Elhalálozás esetén persze minden birtokrész visszaszáll a közre. íme, az egyén és közösség érdekei szervesen egybekapcsoló birtokgondozás! De ezenkívül, ha olyan munkalázban égő vezetőjük akad, mint Balázs Ferenc, akkor újjáépítik közös költségen a templomot s megnagyobbítják az iskolát, mert a gyarapodó gyereksereg nem fér a régi falak között, megindul a falu életét előmozdító, többirányú gazdasági szervezkedés, s megfogan a népfőiskola gondolata is. Hitet s bizalmat önt belénk az a tudat, hogy Transylvá- niában szerteszét — ha nem is tartja őket számon a köztudat — több hasonlóan problémalátó és cselekvőképes „egyedülálló“ magyar szervezi a falut.

DE EZZEL SZEMBEN kikerülhetetlen népünk egyik kirívó, változott idők szülte lelki veszedelmének a szóvátétele. Mind sűrűbben ütközünk bele ebbe a fájó problémába, különösen a székelylakta megyékben. Akadnak itt a magunk fajtájából olyanok, akik rávehetők arra, hogy máról holnapra nemzetiséget, vallást, nevet cseréljenek s a halálig kötelező hűség parancsát megszegjék. Döbbenetes tény ez, akár meghasonlottság, gazdasági előnyszerzés, vagy megfélemlítés szerepeljen is az okai között. Távolról sem szán- dékszunk félreverni a harangokat, de fölös riadalom nélkül tanácsos fontolóra venni e többrétű kérdést. Attól kezdve, hogy a transylvániai magyarság kezéből kicsúszott a politikai hatalom, rögtön számolnunk kellett nemzetiségi határaink szinte törvényszerűen bekövetkező szűkülésével. Az uralkodó fajta nemzetiségi határai mindig bizonytalanok; hasonló meglepetés a szászokat nem érhette. De észszerűen azt várhattuk volna, hogy a magyarságunk hátrányára változó statisztikai adatok legkésőbb egy évtized múltán megszilárduljanak. Ehelyett megindult a szóbanforgó, politikai erőktől is elősegített lélekhalászat. Kimenetelét ugyan meg