Hitel, 1936 (1. évfolyam, 3. szám)
1936 / 3. szám - Padányi G. Jenő: A magyar nép építészete
A MAGYAR NÉP ÉPÍTÉSZETE NEM TUDOM biztosan, hogy van-e magyar építészei. Nem találtam eddig könyvet, amelynek ez lett volna a címe, A budapesti műegyetemen négy év alatt egy tanárt sem hallottam, aki erre akart volna megtanítani, pedig én akkor és azóta mindmáig ezt szerettem volna leginkább tudni. Kerestem s velem együtt sokan keresték a magyar építészetet, hivatottak és laikusok egyaránt, de a kép amely elénk tárul, nem világos. Városainkat, községeinket százévenként dúlta szét sorsunk, alig van egy-két igazán régi épületünk, mely valamennyire is épségben maradt volna. Tizedrangu német kisvárosokban több építészeti emlék szorult össze az idők folyamán, mint amennyi egész országunkban, A templomépítő Árpád-házi királyok idejéből alig maradt ránk valami, azt is ügy kell előkotornunk török földsáncok, bárok átépítések alól. A térben és időben nagyon szerény anyag eredetéhez is sok szó fér. Dolgoztak itt franciák, olaszok, németek s a legújabb korban, amikor már tudatosan kerestük nemzeti építészetünk arcvonásait, Feszi, Steindl, Pollák, Schulek, Hauszmann, Lechner azok a nevek, amelyeket feljegyezhetünk, E sorok írója mélységesen hisz a magyar táj, a magyar levegő szívet, lelket, vért formáló erejében, de mindent erre bízni, mindent ettől várni — nyilván túlzás volna. Ami pedig hiányosan, csonkán, tarka-vegyesen mégis megmaradt, azt mégegyszer és végérvényesen magunk ráztuk össze a századforduló szellemi rostájában, mely két véglet közt mozgott, a fatális két véglet közt, mely mindég és mindég ránkmered, akár politikához nyúlunk, akár irodalomhoz, fajkutatáshoz,, vagy építészethez: a Kelet és Nyugat végletei között. Lechner Ödön Kelethez húzott, helyesebben Keletből merített. Keleti származásunk nyomán, de egyébként legkevésbbé tudományos alapon, indiai formavilág volt az ő világa, úgy amint azt a British Museum gyűjteményeiből magáévá tehette, átszűrve nyugati — elsősorban francia renaissance — építészi kultúráján. Munkássága talajunkon gyökeret nem vert. Az egykorú kritika fellengző megállapításain mai szemléletünk már nyugodtan siklik át s Lechner Ödönt egyszerűen a secessio legkiválóbb magyar mesterének ismeri el, A másik véglet Nyugatra sodort, s vagy arra esküdött, ami angol, német, hollandi vagy francia, vagy kifejezetten az építőművészet nemzetközi, szebben mondva; nemzetek feletti voltát emlegette s egyenesen az építési kultúra előfeltételét látta abban, hogy minden alko
