Hitel, 1936 (1. évfolyam, 3. szám)
1936 / 3. szám - Vita Zsigmond: Nemzeti hivatástudat irodalmunkban
194 Vita Zsigmond egyetemesen emberi szellemmé legyen. Maguknak a kisebbségeknek a világhivatását is felfedezi Makkai Sándor, a transylvániai magyar hivatást pedig részletesen így fejli ki: „a transylvániai magyarságnak . . . transylvániai magyar szellemi életet kell élnie, mely önállóan épül föl a magyar örökségen, de ugyanakkor öntudatosan keresi és munkálja az egyetemesen emberi értékek szolgálatát. Népszerűén szólva ez azt jelenti, hogy a transylvániai magyar embernek a legműveltebb magyar embernek kell lennie és egyúttal a legemberibb műveltségűnek is kell lennie," A HIVATÁSKERESÉSNEK így Makkai jut el legtisztább és minden időknek szóló eredményéhez, de ezzel egyúttal lezárja a hívatáskeresés folyamatát és önmagunk kritikai vizsgálatával indít meg új folyamatot, A transsylvániaí hivatás örök parancsa időtálló, messzire mutató figyelmeztetésnek megmarad változatlanul a transylvániai élet hátterében, de szinte megközelíthetetlen távolsága miatt nem válhatik nemzetet lendítő, mozgató erővé. Maga a Magunk reviziója már világosan mutatja, hogy Makkai nem a hivatás- tudat kialakítását tartotta a legfontosabbnak a transylvániai magyarság megmaradásához, hanem a történelem felé fordulásból merített kritikai gondolatot fogalmazta meg egész szélességében és egyúttal az építés gondolatának rakta le az alapjait. Az ideális világszemlélettől közben már egészen elfordult a transylvániai magyarság, a történelmi szemlélet a nemzeti bűneinket feltáró regények nyomán már megindította nemzeti és társadalmi kérdéseink kritikai vizsgálatát, de a jelen kérdéseihez és a jövő építéséhez még bátortalanul, hatarnzatlaniil nyúltak íróink. A múltba nézve könnyebb volt a vezető társadalomra bűneit ráolvasni (Tabéri), de már a mai társadalom kritikáját csak nagyritkán kísérelte meg transylvániai regényíró (Tamási, Kacsó). Makkai rámutatott társadalmi életünk gyökérhibáira, de tovább ment ennél: előítéleteink feltárásában az egységes lelki nemzet gondolatából indult ki s rámutatott arra, hogy az életet csak a szerves együtt- munkálkodás tarthatja meg. „A transylvániai magyarság kisebbségi élete a társadalmi megszervezkedésen fordul életre vagy halálra“ — írta és ez a megszervezkedés „csakis az erkölcsi érték mérő- vesszeje szerint alakulhat meg,“ Magunkrautaltságunk felfedezése és bevallása után válhatott csak a társadalmi megszervezkedés parancsa, az egységes szerves nemzeti élet kifejlesztése kötelező és megmentő erejűvé. Ha tehát így egész népünknek szóló, a nemzet minden rétegét átjáró hivatás- tudatot a transylvániai magyar próza sem tudott kialakítani, viszont az erkölcsi különbbé válást tette életünk alapjává, ezzel kifejlesztette a kritikai szemléletet és megindított a kötelességek útján. Az 1930-as évek fordulóján mind nyilvánvalóbbá válik, hogy a transylvániai magyar életet nem az eszmei elgondolások lendítik előre, a lelki kincsek önmagukban nem emelhetnek fel a valóság fölé és vihetnek annak megdöntéséig« az életnek szüksége van a valósággal való szembenézésre és ezért a kötelességeknek, a sors mai parancsainak kibontása és feltárása a feladat. Az élet nem áll
