Hírünk a Világban, 1962 (12. évfolyam, 1-3. szám)
1962 / 1. szám
1962, tavasz XII. évfolyam, 1. szám HÍRÜNK A VILÁGBAN Szerkesztőség és kiadóhivatal: WASHINGTON 13., D. C. P. O. Box 1005 MAGYAR KULTURÁLIS FIGYELŐ Hungarian Bimonthly - Revista Húngara Revue Hongroise Előfizetési díj: Északamerikában egész évre 8 4.00, félévre $ 2.00. Más országban havi két coupon. BESZÉLGETÉS SZALAY LAJOSSAL Washingtoni kiállításon találkozom vele. A falakon néhány régebbi s legújabb rajzai: a legegyszerűbb emberi érzelmek, prófétai ih* let vagy apokaliptikus látomások véglegesen leszűrt, hol leheletszerűen finom, hol vad erő» tői duzzadó megjelenítései. Nem szívesen jött el a megnyitásra, de hát a katalógusban már kinyomták, hogy jelen lesz az alkotóművész is ... „Az embereket az alma érdekli, mért kell az almafát is megírni» tatni?" — zúgolódik. Próbálok érdeklődni helyzete, sikerei iránt. Szalay természetes szeméremmel a műveiről szóló kritikák egy» részének gyűjteményét adja oda. Lapozgatok s közben kérdezgetem. Az utol» só oldalakon a Magyarországon megjelent kri= tikákat nézem éppen. Még egészen frissek. i9óo=ban jelent meg Pataky Dénes monu» mentális albuma, „A magyar rajzművészet mesterei"; ebben Szalay három rajzzal is sze= repel — összesen négyen vannak, akiknek há= rom vagy több rajzát közük! Észreveszem arcán a meghatódott büszke» séget és gyógyíthatatlan nosztalgiát. Szinte látszik, hogy a szemével simogatja ezt a cik= két. Megkérdezem: büszke=e erre? — Erre olyan büszke vagyok, mintha édes» anyám szemében látnám az elismerést. És látom Szalayban az emigráció szörnyű» ségét. Otthon a magyar föld hordott bennün» két, idekinn mi vonszoljuk a magyar földet. Most megint ő beszél: — Tizenhat évi külföldi bolyongásom alatt soha nem tudtam elérni azt a spontán elisme» rést, amit Magyarországon ma is kapok. — Tizenhat év alatt csak elért valamit kül= földön is? — Igen. Argentínában egyetemen tanítót» tam. Előbb Tucumanban, majd Buenos Aires* ben. Rengeteg kritika és ismertetés is jelent meg munkáimról, pár sor és tizenkét oldal között, összességükben egy egész kötetet tennének ki. — Mutathatna belőlük néhányat? — Itt van Jósé Petit de Murat írása: Szalay a rajzaiban levezeti azt a feszültséget, amit édesanyja a földet művelve halmozott fel. Szalay a szónak legteljesebb értelmében ma= gyár rajzoló, aki a legmagasabb fokon jeleníti meg előttünk népének földben gyökerező erejét. Egyébként az Argentínában megjelent cik» keket kissé már sovinizmus megnyilatkozá* sának kell vennem, mert hisz mindazt, amit rólam írtak, úgy írták, mintha az argentin raj» zolás büszkesége lennék. Átlapozom az argentin kritikákat. Csak né» hány címre figyelek: „Szalay Lajos a valósághoz hasonló álom* képek teremtője." „Költészet és áhitat Szalay művészetében." „Egy agyongyötört világ minden fájdalma tükröződik Szalay rajzaiban." „Szalay Lajos kivételes művész." „A rajzolás: Szalay Lajos költői nyelve." „A rajztól a formák alkímiájáig." — És Argentínán kívül hol talált visszhang» ra művészete? — A müncheni Gebrauchsgrafik kilenc ol= dalon beszél rólam, mint „a rajztoll varázsló* járói". — Szabad látnom ezt a bírálatot? Olvasom: „Ritkán találkozunk olyan alkotóval, aki olyan fejedelmi biztonsággal uralkodik a rajz* művészetén, mint Szalay Lajos ... Szalay raj*
