Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1959-11-01 / 6. szám

Hírünk a Világban

11

Ezt a személyes élmények alapján íródott beszámolót az írólázadást vezető Irodalmi Újság akkori felelős szerkesztőié, Enczi Endre irta.

Történelmi időket élünk — mondogatjuk és írjuk már néhány ezer éve — és ha alkalma lesz rá az emberiségnek, akkor nyilván még néhány ezer évig fogja hangoztatni ezt a sztereotippá vált és jól hangzó rövid mondatot. Úgy tetszik tehát, hogy minden idő történelmi, még akkor is, ha benne élünk a jelenben és a történelmi hitelesség pecsétjét nem ütötte rá az idő és a történelmi kutató elme leszűrt bölcsessége. Mennyivel inkább vonatkozik ez olyan eseményekre, amelyeknek eruptív megnyilatkozásai és ideológiai jellege már a kortárs előtt is nyilvánvalóvá vált; és ha ezek tartalmának és lényegének elemzésében még csak a kezdet kezdetén is állunk, ennek ellenére, vagy éppen ezért szükségesnek mutatkozik a szemtanuk hiteles vallomásának regisztrálása.

Ez a néhány oldal nem akar történelmi fejtegetés lenni, módszerei nem tudományosak, nem nyújt részletes hátteret a világ akkori politikai és gazdasági helyzetéről, de igyekszik tárgyilagosan, minden tendenciózus csoportosítás nélkül tanúvallomást tenni egy kis nép szabadságharcáról, illetve ezen belül a magyar írók küzdelméről, akik úgy lettek a történelem cselekvő részesei, hogy nem is gondoltak arra, hogy történelmet csinálnak.

A színtér, ahol ennek a harcnak legjelentősebb fázisai zajlottak, egy kezdetben aránylag kevéssé ismert és olvasott irodalmi folyóirat volt, a Budapesten hetenkint megjelenő Irodalmi Újság. És, amikor ez a lap aránylag rövid idő alatt szinte szimbólumává nőtt a diktatúra elleni harcnak, ugyanakkor dokumentuma lett a társadalmi igazságtalanságok, a szocializmus antidemokratikus torzításai elleni küzdelemnek.

A forradalom leverése után az Irodalmi Újságra hivatkozott Hruscsov, amikor

bizonygatni próbálta a magyar íróknak a rendszer elleni lázadását, ebből az újságból idézett az olasz kommunista párt főtitkára Togliatti is, amikor a magyar írókat vádolta az ország forradalmasításával és ebből a lapból idézett az UNO hivatalos jelentése is, amikor feltárta Magyarország helyzetét és a magyar nép magatartását a forradalom előtt és a forradalmi periódusban.

Az Irodalmi Újság cikkei bejárták a világsajtót, a világ minden rádiója idézett belőlük, — Magyarországon a forradalom lobogója lett, de evvel kapcsolatban mégsem vetődött fel egy rendkívül izgalmas és figyelemreméltó kérdés: miképpen ált lehetségessé, hogy a sztálinizmus talaján, a párt és a párt erőszakszerveinek árnyékában egy ilyen jellegű sajtó kiterebélyesedhetett és hangadóvá válhatott?

Az Irodalmi Újságot 1950-ben indította útjára a párt Politikai Bizottsága. Nemcsak cimében, de programjában is azonos volt a Szovjetunióban megjelenő Irodalmi Újsággal (Lityeratumája Gazetta). A lap szószólója lett a sztalini-zsdanovi irodalomelméletnek, amely a napi politika alá rendeli az író mondandóját, nemcsak tematikai, de esztétikai vonatkozásban is. Ennek megfelelően a lap érdeklődési köre az élő magyar irodalmon kívül szűkebb területre korlátozódott. A Szovjetunió és a népi demokráciák irodalmának ismertetése mellett a nyugati írók közül csak a kommunisták és a velük rokonszenvezők kaptak helyet. Hírszolgáltatása természetesen egyoldalú volt, a nyugati irodalmi eseményekről, újabb áramlatokról tájékoztatást nem adott, — nem is adhatott. És, ha történetesen mégis beszámolt valamelyik nyugati, de nem progresszív irányú könyvnek a sikeréről, akkor rendszerint olyan könyv került terítékre, amelyre könnyen vonatkoztatható az a zsdanovi tétel, hoyg a nyugati polgári irodalom az alantas szenvedélyek, a szék-AZ ((IRODALMI ÚJSÁG)) A FORRADALOM ELŐTT