Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1959-01-01 / 1-3. szám
13 Hírünk a Világban IRODALMI ÖRDÖGŰZÉS A revizionizmus ördögűzése Nagy Imréék meggyilkolása után fellobbanó hévvel tombol a magyarországi politikai és kulturális életben. A védekezés taktikáját feladva most már kíméletlen támadást indítottak úgyszólván az ország lakosságának minden rétege ellen. A magyar forradalom leverése és e beavatkozás retorziójának elmaradása, a Szovjetunió rakétakisérletei, a feltámasztott és megerősített terrorszervezetek kellő alapot adtak a támadó hadjáratra. A parasztság ellen elkövetett tragikus merénylettel egyidőben az ipari munkássággal szemben is fokozták a termelési igényeket. Nem kétséges, hogy mind a mezőgazdasági, mind az ipari erőszaktétel elsősorban a Szov jetunió hétéves tervének megvalósítását kell, hogy szolgálja — a gyarmatosítás vastörvényének parancsa ez. A rendszer nem akar félmunkát végezni. És, ha ideológiájuk szerint kívánnak uralkodni, nem is elégedhetnek meg a fizikai munkát végzők kisajátításával, le kell győzniök és birtokba kell venniök a szellemi erőket is. A kisiparosságot, amelyet a forradalom után gazdasági bénultságban önállósodásra csábítottak, ma már újra kiebrudalták tulajdonukból, az ügyvédeket munkaközösségbe, jogi kolhozokba terelték, az orvosi magánpraxist állami, illetve rendőri felügyelet alá helyezték és a hatalmi szervek intenciói érvényesülnek természetesen a kulturális életben is. A támadás elsősorban az irók és, ami evvel együtt jár, az irodalom ellen irányult. Ezzel kapcsolatban több olyan megállapítás hangzott el, főleg itt nyugaton, hogy a kulturális közállapotok pontos analógiája az 1950-51-es helyzetnek. A jelenségek felületén valóban mutatkoznak ilyen hasonlóságok, de a lényegben bizonyos változások mégis felfedezhetők. Abban a periódusban az aggressziv kultúrpolitikai követelések mellett még nem zárták el az úgynevezett utitársak munkásságának a lehetőségét. Akkor még reménykedtek, hogy a « fejlődés során » elérkeznek a szocialista realizmus útjára azok is, akik ezt a módszert tagadták, vagy egyáltalán nem vettek tudomást róla. Abban az időszakban az irók egyrésze még hitt, vagy legalább is hinni akart a szocializmus építésének elvetélt módszereiben és igy hitt a szocialista realista irodalom építő funkciójában is. Ez az irói szemlélet azonban már jóval a forradalom előtt más képletet nyert. A szocializmus építésének mechanizmusa egy új osztályt termelt ki, a proletariátus, amelynek nevében a diktatúrát gyakorolták, deklasszálódott és a rendszerrel együtt került csődbe a szocialista realista irodalom kísérlete is. A hitből ellenkező előjelű bizonyosság lett, az állítólagos szocialista tendenciákról kiderült, hogy államkapitalista manőverezések — és ezt nemcsak az ország lakosságának túlnyomó többsége látta meg, de látniok kellett a rendszer vezetőinek is. Ezért már nem reménykedhetnek abban, hogy az irók a « fejlődés során » újra eljutnak a rendszer irodalmi támogatásáig és a leleplezett éles osztálytagozódás után, amikor az ország lakossága két osztályra szakadt: a vezetők és a milliók osztályára, az utitársak a történelmileg is megnyilatkozott néptömegek útján haladnak. A népi irók munkásságával foglalkozó elemzés nyíltan a népellenesség vádiát kiáltja feléjük és ez irodalmi analízis burkából nemcsak a fenyegetés pattant ki, hanem az a szándék is, hogv felidézze a háború előtti urbánus-népi ellentétet s bomlassza azt az egységet, ami 1953 után kovácsolta össze a magyar Írókat. A kísérlet nem járt sikerrel. Minden fenyegetés és minden szónoklat üresen kong, ha visszhang nélkül marad. A pártnak ezt az akcióját nem követte semmiféle reflexió, és ez adott esetben hatásosabb válasz volt minden vitairatnál. Ezután már csak kendőzés nélküli leszámolás következhetett és ez időben sem váratott magára sokáig. A párt kulturális elméleti bizottsága « A felszabadulás utáni magyar irodalom néhány kérdéséről » címmel terjedelmes határozatot adott közre. Ebben már kertelés nélkül száműztek mindenkit a magyar irodalomból, aki nem feltétlenül hive és propagátora a jelenlegi rendszernek. Tamási
