Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1959-01-01 / 1-3. szám

Hírünk a Világban

19

Áron tavalyi cikke (« A szellemi tisztesség »), amelyben védeni próbálja a bírálat elidegenithetetlen irói jogát, — ebben a határozatban, ha nincs is kifejezetten szó erről — anakronizmusnak tűnik. A zsdánovi irodalomelmélet, amely az irodalmat a napi pártpolitika alá akarja zülleszteni, most már maradék nélkül megmutatkozott és tegyük hozzá, hogy mindezt sztálini módszerekkel kívánják elérni. Nyíltan dokumentálja ezt Urbán Ernő egyik cikke, amelyben az Írók passzivitásáról panaszkodik a kolhozositási erőszaktételnél. író csak az lehet ma Magyarországon, aki a « pártosság s pártirányitás és a szocialista realizmus » elvét s gyakorlatát hirdeti és műveli. És ezen belül azokat emeli az első sorba, akik 1956 okotóberének világtörténelmi jelentőségét minél mélyebbre tapossák a sárba. Nem érdektelen megemlíteni itt azokat a neveket, akiket a párthatározat ebből a szempontbői avat Íróvá. Berkesi András, Molnár Géza, Urbán Ernő, Fejér István, Mesterházi Lajos és még néhány olyan név szerepel ezen a listán, akiket — az otthoni frazeológiával szólva — a « szűk prakticizmus » emelődarújával helyeztek a magyar irodalomba. Ami ezt előzte meg — a határozat szerint — az csak kártevés volt és csak a túlságos liberalizmus adott teret a pártellenes irodalmi tevékenységnek.

A politikai életben közvetlenül 1956 után sűrűbben, de aztán egyre inkább ritkuló tendenciával hangzottak el olyan hivatalos kijelentések is, hogy « a régi pártvezetés hibái is hozzájárultak 1956 októberéhez », — de a kultúrpolitikában ez már egészen más vonatkozásban jelentkezik. « A párt fellépése Lukács György revizionista nézetei ellen helyesnek és szükségesnek bizonyult. Nem volt azonban mentes bizonyos hibáktól a párt irodalompolitikája sem. Nem tárta fel eléggé mélyen Lukács antimarxista nézeteinek egész rendszerét és igy egyes kérdésekben engedményeket is tett azoknak... » És: « ...A támadást irodalmi téren a párt ellen Déry Tibor kezdte meg ” Felelet ” cimű regényének II. kötetével... » Ezek és az ehhez hasonló megállapítások arra utalnak, hogy még a Rákosirezsimet is túlságosan liberálisnak találják, mert az olyan főbenjáró bűnösök mint Lukács

és Déry munkásságát nem birói ítélettel szüntették meg.

A fent említett párthatározatot a párt vitaindító tézisnek nevezi, de ez a provokáció még csúfosabb bukással végződött, mint a népi Írókkal foglalkozó eszmefuttatás. E vitaindító tézisekre már nem hallgatás volt a válasz, hanem csak kizárólagos helyeslés, a kijelölt normák elméleti túlteljesítése. Ha a vita dialektikusán ilyen értelmet kap, akkor nyilván azt a látszatot akarják kelteni, hogy nincs semmi baj a magyar irodalom egységével, illetve annak pártos, vagy helyesebben pártszerű alakulásával.

A május hóban lezajlott Szovjet Irószövetségi Kongresszus további erősítést adott a terroresztétika végrehajtására. Ott ismét és kizárólagosan a szocialista realizmust emelték piedesztálra, megbélyegezve a revizionizmust, e fogalmon értve minden más irodalomszemléletet vagy szándékot, amelynek nem kizárólagos célja a hét éves gazdasági terv irodalmi propagálása. Ennek, érdekében Hruscsov felszólalásában a sematizmusnak és a dilettantizmusnak adott polgárjogot, amikor egy kolhozparaszt rikitóan dilettáns versét dicsérte és kijelentette, hogy a sematizmus nem bűn, mert mögötte a pártszeretet rejtőzik. Nem kellett jósnak lenni ahhoz, hogy mindezt a szovjet kongresszus előtt is megjövendölhesse valaki és nem szükséges ahhoz semmiféle magyar prófécia sem, hogy előre is megállapíthassuk : a magyarországi rezsim hivatalos irodalmi fazonját a moszkvai szabászok szabták ki.

Mégis nem tünik-e feltűnő ellentmondásnak, hogy a magyarországi színházakban, folyóiratokban, a könyvkiadásban találkozunk olyan művekkel is, amelyek nem a hivatalos szabásmintákra készültek, — hiszen nem is készülhettek arra. Elsősorban a klasszikusokra gondolunk, a nyugati és magyar klasszikusokra. Shakespeare, Molière, Burns és még jónéhány világirodalmi remek, továbbá Mikszáth, Jókai, Móricz, Krúdy nemcsak nagy példányszámban, hanem jelentős mennyiségben is kerül az olvasóhoz. Nem lehet elhallgatni, hogy ez örvendetes tény, de látni kell ennek társadalmi gyökereit is. Nem új elmélet az, hogy egy nehézségekkel küzdő rendszer ilyen módon akarja elterelni a mélyben