Hirünk a Világban, 1959 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1959-01-01 / 1-3. szám
2 Hírünk a Világban gén határozta el az akkor 24 éves Körösi Csorna Sándor, hogy életét a magyar nép eredetének kiderítésére szenteli. Az 1818-as év végén visszatért Nagyenyedre, ahol professzorsággal kínálták a kitűnő bizonyítványokkal hazatért, volt tanítványt. De ő akkor már csak egyetlen célt lát maga előtt, a magyar őshazát. Göttingában mégjobban látta, mennyire rokontalan, társtalan nép a magyar Európa földjén, ő mindenképp meg akarta találni népe nagy családját, valahol Ázsiában. 1819-ben Zágrábban szláv nyelveket tanult. Arab, hindosztáni, török, örmény, szanszkrit és angol nyelvtudása mellé, úgy érezte ezekre is szüksége lesz. Még ennek az évnek a végén útra is kélt Nagyenyedről. Románián át Bulgáriába, majd Görögországba ment. Gyalog, fillér nélkül. Jóembereknél száll meg és azt eszi, amit uton-utfélen ajándékba kap. Egyiptomon keresztül Cyprusba, majd innen egy sziriai hajóval Latakiába vitorlázott. Megint gyalog folytatta útját egyedül Aleppóba. Itt egy karavánhoz csatlakozva éri el Moszult, majd innen csónakon a Tigris folyón Bagdadba utazott. 1820 október 14-én Teheránban találjuk s csak 1821 november 18-án érkezik meg Bokharába. Most is, mint majdnem mindig, gyalog vándorol az uttalan utakon s hogy feltűnés nélkül folytathassa útját, rendszerint annak a vidéknek a rongyaiba öltözik, amelyen éppen keresztül vándorol. 1822 január 6-án Kabulban tartózkodott, innen India felé veszi útját és Lahore-n, Amritsaron át Kasmírba ment. Jarkendba igyekezett, de Lehből visszatért Lahore-ba, pénz, összeköttetés nélkül még ő sem mert nekivágni az életveszélyes útnak. Útja során mindig, mindenkitől érdeklődött a magyarsággal rokon népek iránt; figyelte a tarka középázsiai népek nyelvét, hátha egyszer ismerősen csengő szavakra lel. Lahore-ba való visszatérésekor találkozott egy angol utazóval, Mr. Moorcroft-tal, aki csakhamar szoros barátságot kötött vele. Ez az angol utazó beszélte rá a keleti nyelveket tudó, fanatikusan kitartó Körösi Csornát, hogy tibeti tanumányokba kezdjen. A sok éves nélkülözés, a továbbjutása elé tornyosuló akadályok és az uj, tibeti nyelv varázsa végülis arra vette rá a magyar utazót, hogy elfogadja Moorcroft ajánlatát. 1823 május 2-án indult vissza Lehbe, majd a Zanszkár tartomány-beli zanglai kolostorban állapodik meg. Ez a kolostor Ladakh-ban, vagy miként akkor másként is hivták, Nyugat-Tibetben van a Zanszkár folyó partján. A kolostort lakó tibeti lámák barátsággal fogadták a nyelvüket akkor már valamelyest beszélő és buddhizmusban ismeretekkel rendelkező Körösi Csorna Sándort, aki egészen más emberként jelenik meg közöttük, mint az eddig ritkán látott, hóditó szerepben mutatkozott európaiak. Nem lehetetlen, hogy ez a magatartás volt Körösi Csorna sikerének a titka. Hihetetlen szerénysége, tudásszomja, igénytelensége a leggyanakvóbb lámák bizalmatlanságát is eloszlatta. Körösi Csorna zanglai tartózkodásának első napjaitól kezdve mindvégig úgy élt a kolostor lámái között, mintha velük együtt nőtt volna fel. Különösen összebarátkozott az egyik nagy tiszteletnek örvendő, tudós lámával, Sans-Rygas « Kanam [is] notable as the place where a systematic study of the Tibetan language by a European first began. A Hungarian, named Csorna de Körös, arrived in Western Tibet about 1825 and settled at Kanam, where he resided several years. The ostensible object of his researches was the origin of the Hungarian race and language, over which there was controversy. He at once fell in love with the character of the Tibetans, as we did, and found no difficulty in adopting the hypothesis that a people so endowed with charm and intelligence could not be but be cousins of his own Hungarians... « Csorna published a grammar, now very rare, and a dictonary, and must therefore be hailed as the Father of Tibetan studies. His residence among the lamas opened his eyes, too, to the nobility of Buddhist doctrine and to the similarités that e ist between its ethical precepts and those of Christ. He died at Darjeeling in 1842, and left behind him the memory of a singularly sweet and enthusiastic personality. » (Marco Pallis, Peaks and lamas. 2d ed. London, Cassel [1940] p. 66-67).
