Hirünk a Világban, 1958 (8. évfolyam, 1-3. szám)
1958 / 1. szám
4 Hírünk a Világban nyezet, a fizikai és szellemi táplálkozás, a művelődés, a néppel való közösség érzete és a kor eszméi: ezek hordják össze a szellemiség képéhez a festéket, melyekből az értelem és az erkölcsi érzék lassankint megfesti a képet. .. Szellemi tisztesség dolga ... az is, hogy ki-ki a maga világképe szerint cselekedjék és szóljon, s hogy tisztelje a mások becsületes szellemi képét akkor is, ha az nem mindenben egyezik az övével. A többit aztán bízza a sorsára, mely hosszú, vagy rövidebb ideig a legváltozatosabb formában jelentkezhetik, de végül, talán a besüppedt síron, mégis felragyog." A szellemi tisztesség hangján kifejtett íiói hitvallásra a hivatalos reflexió nem éppen a szellemi tisztesség hangján szólalt meg, amikor a többi között a denunciálás frazeológiájával üt vissza, mondván: ,, . .. Az ilyen kevéssé pragmatikus fogalmazás politikai és eszmei síkon nem Tamási Áron különössége. Gólyalábon járók azok a megállapítások is, melyek az úgynevezett népi írók oldaláról hangzottak el, vagy kelnek életre újabban is. De nálunk, ne sértődjenek meg ezek az írók, inkább tegyenek ellene: mondanivalóikban viszszaüt, fogalmazásaikból visszacseng valami, ami a letűnt fasizmus gondolatainak lenne halvány kísértete." Hasonlóképpen járt Erdei Sándor is, akit Szabó Dezsővel foglalkozó kritikai írására a fajvédelem és vérmítosz lovagjának neveztek ki — nem éppen a vita, inkább a dorong eszközével. Vajon mit mondhatnak ezek után az írók, ha a szellemi tisztességet tekintik legfőbb törvényüknek és nem a reneszánszát élő sztálini-zsdanovi kultúrpolitika büntető szankciókkal összefűzött irodalmi követeléseit? A hallgatás lett tehát az a keserű, új magyar irodalmi műfaj, amely jellemzi az elmúlt másfél esztendő irodalmi megnyilvánulását. Dobi István újévi nyilatkozatában beszélt is a szerinte eszmei válságban leledző hallgató írókról, akik ,, . . . amit rosszúl tettek, azt a fejükre olvassuk, de nem hagyjuk rajtuk a szégyenbélyeget. . . Nekik is helyük lehet a mai magyar irodalomban, és az irodami lapok szerkesztőinek a feladata, hogy ezeket az embereket nem holmi széptevéssel, de emberségesen bevezessék a munkába." A kenetteljes szavak értemét legjobban Kádár János magyarázza meg parlamenti beszámolójában, amikor kinyilatkoztatta, hogy ,,mi nem akarunk parancsszóval, vagy kormányrendelettel eldönteni stílusvitákat. De ellene vagyunk annak, hogy egyes írói csoportok a stílusok és törekvések harcában, vagy annak ürügyén, a szocializmus törekvéseit leghívebben kifejező, a haladás és a nép ügyét leginkább szolgáló szocialista-realista alkotói módszert támadják; sőt világnézetünkhöz híven, eszmei eszközökkel harcolni fogunk a szocialista realizmus győzelméért". Nem kell túlságos járatosság annak az álesztétikai szótárnak a kezelésében, amelynek segítségével lefordíthatjuk ezt e parancsként elhangzott fenyegetést. Stíiusvitákat nem akarnak parancsszóval eldönteni? Ez talán hihető is. Miért is korlátoznák a kifejezésmódot, amely akár barokk, klasszikus stílusban, vagy akár archaizálva zengené dícséretét annak a törekvésnek, amely az írói tisztességet és lekkiismeretet láncraverve kritikátlanul segítené egy nemzet, egy nép antimorális, antihumanista nevelését. De itt többről van szó, mint holmi stílusvitákról. Tartalomról, lényegről és annak a szocialista-realista irodalom kívüli irányzatnak a csődjéről, annak a módszernek újbóli propagálásáról, amit a sztalinizsdanovi kultúrpolitika több évtizedes kegyetlen hadjárat során nem tudott megvalósítani. És hogy ennek megteremtéséért eszmei síkon fognak harcolni? Ennek a következetes eszmei harcnak legtisztább kifejezői azok az ítéletek, amelyek a magyar írókat sokesztendős börtönbüntetésre ítélték. Az ítéletek stílusát nem ismerjük, így stílusvitákat afölött nem indíthatunk, — de összegezett mondandói híven fejezik ki a szocialista-realizmusért folytatott eszmei harc diadalát. Mindenesetre az ilyen jellegű irodalmi kinyilatkozások nem hatástalanok. Lám, a magyar írók legjobbjai megszólalnak — s az Árpád-házi királyokról, a huszitákról,
