Hirünk a Világban, 1957 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-01 / 1-3. szám
Hírünk a Világban 5 MEGZAVART LELKIISMERETEK VIGASZA A magyar forradalom kétségkívül fordulópont. Csak a jövő döntheti el, hogy az európai és a világtörténelemben milyen a jelentősége, de az ebben a pillanatban is nagyon valószínűnek látszik, hogy lesz lartósabb hatása és következménye is. A pillanatnyi hatása igy is óriási volt, az események azokat az országokat és népeket is megrázták, amelyeknek történelmére a forradalom aligha fog közvetlen befolyási gyakorolni. Érdekes megvizsgálni, hogyan is érintette mindez lapunk főgondját, hírünket a világban. ÉrtheLően ezt a viszgálatot most csak kedvezőtlen visszahatásokra korlátozzuk. Lehet hogy vannak olvasók, akik számára ez talán meglepetés, de a valóság az, hogy a forradalommal szemben világszerte megnyilatkozó csodálat és bámulat, sokhelyütt mélységesen őszinte lelkesedés zajába itt is ott is belevegyülL a kritika, gyakran a rágalom hangja. Ezekben a sorokban most ennek a kritikának a főbb irányait kívánjuk áttekinteni — ennek annáTis nagyobb a fontossága, mert a forradalom elmúlt, a hétköznapok rideg fényénél jobban lálszik a korom és a füst mint a láng. Itt nem foglalkozunk azokkal a támadásokkal, amelyek a Vasfüggöny mögött érték a magyar forradalmat. Végre is ezek a támadások közponLi vezényszóra és félreérthetetlen politikai szándékokból hangzottak el. Annál meglepőbbek viszont azok a hangok, amelyek nyugali oldalról hangzottak el a magyar forradalommal ellen. A kritikus hangok voltaképpen igen sok helyen voltak hallhatók, ha a szó nem is volt túlságosan hangos, a fogalmazás sokszor szándékosan bizonytalan, inkább csak célzásszerű volt. Mintha az állításokat inkább csak kísérletképpen repítették volna fel: vájjon megragadnak-e? A különféle kritikákat általában öl csoportba sorozhatjuk: a) Az első csoport a forradalom első napjaiban volt hallható. Eszerint Magyarországon tulajdonképpen nem forradalom, hanem két kommunista csoport egymás elleni harca folyik. Ezt a beállítási főként emigránsok — persze nem magyar és gyakran nem magyarbarát emigránsok terjesztgetlék. Egyes nyugali kancelláriák politikája is lápot adhatott az efféle híreszteléseknek. Végre is egyes nyugati köröknek éppen ez lett volna az álma, a legkedvezőbb, a legkényelmesebb megoldás: forrongás tiszta kommunista vonalon. Ez sokat ártott volna a Szovjetuniónak, anélkül, hogy nyugali beavatkozásra, támogatásra igényeket támaszthatott volna. A magyar forradalomnak ez a beállítása azonban igen rövidéletű volt: az események egyszerűen megölték. A forradalom nyomán támadt nemzetközi lelkesedés tűzében a magyar hazafiakból nem lehetett larlósan kommunista dogmák finom értelmezésié körül hadakozó bolsevistákat csinálni. Mindamellett a hiedelem nem mindenütt halt meg: csak legutóbb is egy magyar politikai személyiséggel folytatott televíziós vita során megint csak felmerült. b) A forradalom keltette általános lelkesedés világszerte erős hullámokat váltott ki. Egyes körökben felkelt az aggodalom, hogy ez az általános lelkesedés miféle visszahatásra vezet, ha a forradalom — és ez ezekben a napokban nagyon is befejezett ténynek látszott — elbukik. Ekkor lépett előtérbe egy újabb rágalom, amelyet főként olyan elemek kolporláltak, amelyek a szabadságot inkább csak hirdetni szerelik, mint áldozatok árán szolgálni. Ez a rágalom az úgynevezett ellenlerror vádja volt. Lapokban képsorozatok — különösen egy Sadovy nevű cseh fényképész képei — hívták fel a figyelmet arra, hogy forradalmárok kegyetlenkednek. A fényképész megrázó hangon irta le, hogy a képek felvétele után nem tudott egyebei csinálni csak sírni. A cikkek és a fényképek nyomán természetesen egyetlen szó sem derüli ki abból hogy a forradalmárok a méltán kivégzett Avósok börtöneiben miféle kinzókamrákal és halotthamvasztókat és milyen kínok áldozatait találták. És valahogy azt is eléggé hiányosan dokumentálták a lapok, hogy az Avósok a forradalom alatt miféle vérengzéseket vittek végbe: a parla-
