Hirünk a Világban, 1956 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1956-11-01 / 5-6. szám
Hírünk a Világban 11 KEMÁLPASAZÁDE “MOHÁCSNÁME“-JÁBÓL (1526) „A dúló hadsereg rablókalandra indult azon országba ... a könyörületet nem ismerő lovasság, mint kiáradt folyam, egyszerre elszéledt a gonoszok tartományaiba... s minden házat felgyújtott, egyet sem kímélt meg. A fölvert por s a felszálló füst eltakarta a kék ég boltozatát . . . annyi vér folyt az országban, hogy felszálló nedves gőze, mint köd tölté meg a levegőt. A gaz hitványokat leöldösték s aztán elraboltak javaikat és családjaikat.. Szépet és rútat, erőset és gyengét, csecsemőt és serdültet, előkelőt és alacsony származásút, gazdagot és szegényt, szóval, akit és amit elérhettek, magukkal vitték. A szent harc tengerébe nyakig merülve egyetlen tűzhelyet sem hagytak a hitetlenség házában, hanem mindnyáját elpusztították.“ „ . . . Az akindzsik rohanó áradatként özönlöttek mindenfelé... a borzasztó tömegek, melyek félelmesek valának, mint az égő tűz, gyorsak, mint a rohanó ár, vagy a szél ... az útjukban talált tartományokat fölégették, elpusztították . . . olyan országba mentek, ahova a bégek és vezérek közül még egy sem csapott be s amelynek gonosz, hitetlen lakosai még nem látták a szent harc porát és nem hallották az akindzsik nevét.. . olyan országba hatoltak be, melynek minden zege-zuga tele van kinccsel . .. leszaggatták a zsákmány kertjének virágait. A gaz hitványokat leöldösték. fiaikat és leányaikat pedig foglyul ejtették, — a hableányokhoz hasonló tisztaszívű, fehértestú, ragyogó arcú, fénylő hajú leányokat, amilyeneket kéz még nem érintett, szem nem látott s amilyenek bármily árért is olcsók volnának.“ RAGUZAI JÁNOSNAK A BÁZELI ZSINATHOZ INTÉZETT JELENTÉSÉBŐL (1436) „O, látták volna fejedelmeink, mit tett Murad tavaly nyáron a magyar rabokkal! . . . elhagynák belső háborúikat s bosszúra fegyverkeznének . . . Óriási tömeg magyart vágtak le s fogtak el; hazatérvén zsákmányukkal a győztesek, uruk egy hatalmas nyílt térségen összehívta övéi sokaságát, hogy megmutassa dicsőségét, s a város összes keresztény lakóinak, mind a görögöknek, mind a mieinknek (kik parancsára ott voltak), valamint a tatár fejedelem és sok keleti ország követeinek jelentétében elrendelte, hogy a foglyokat a préda rendje szerint osszák szét. Elővezették előbb a nagyurakat, azután a nemeseket, végül a többi számtalanokat, lovastul-fegyverestül, amint fogságba estek, azután — még mondani is embertelen — sok szekeret, tele a megölt keresztények fejeivel. Murad, hogy az ottlévő keresztényeket még jobban megalázza és megrémítse, vagy csak hogy kegyetlenkedjék, a rothadó fejeket egyenként a sokaság közé, a keresztények lábához hajította: ...’ezek Magyarország tartományai, melyeket a próféta érdemeiért az ég istene nekünk adott. Reméljük, hogy a próféta szava szerint nemcsak Magyarország, de az egész kereszténység maradéka folytatólag hatalmunkba jut’. .. . Majd nagy beszédet tartott, több nyelven magyarázva a jelenlévőknek a látványosságot. Végezvén, megparancsolta, válasszanak külön kétezret a szebb, formásabb és ügyesebb foglyokból; ... ezekből háromszázat a tatár császár követeinek rendelt, hogy vigyék el uruknak és mutassák be, miféle s milyen vitéz emberekkel harcol ő mindennap a próféta dicsőségére, s igy bírják jóindulatra és békére. A többit más magavallású keleti fejedelmeknek küldte hasonló üzenettel. A foglyok megmaradt tömegét hitvány áron kiárúsíttatta, s kemény és nyomorúságos szolgaságba hajtotta. Ô, milyen kín és keserűség volt látni, hogy férjeket feleségüktől, gyermekeket szüleiktől elszakítanak, fivéreket, nővéreket sírásuk, jajgatásuk ellenére elkülönítenek, felnőtt, erős férfiakat és asszonyokat harminc török aszperért, egy dukátnál kevesebbért rabságba taszítanak! — S ilyenek nem egyszer, hanem naponta megtörténnek. A múlt évben Magyarországon, most Havasalföldön, máskor az albánoknál, bolgároknál, törögöknél s más keresztény népeknél.“
