Hirünk a Világban, 1956 (6. évfolyam, 1-6. szám)
1956-11-01 / 5-6. szám
4 Hírünk a Világban a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból, a papból, kinek gyónói, a prédikációból, templom, parlament, kinpad: megannyi színpad; hunyod-nyitod a pillád, mind az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék; vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett be ezt lehelled; cikáz a villám, az van minden váratlan zörejben, fényben, a sziv-hökkenésben; a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor zuhogásban, az égigérő rácsban; a cellafal-fehéren bezáró hóesésben; az néz rád kutyád szemén át, s mert minden célban ott van, ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban; mint viz a medret követed és teremted; kémledődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből, ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába, beivódik, evődik velődig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból, mert amikor ledobtad, el nem tiportad; s igy rád is ő vigyáz már, gyárban, mezőn, a háznál; s nem érzed már, mi élni, hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni, bilincseit a szolga maga így gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed, hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy; vakondként napsütésben, igy járunk vaksötétben, s feszengünk kamarában, akár a Szaharában ; mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hű, akármilyen mű, mert ott áll eleve sírodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál. (1950) PIROS A VER A PESTI UTCÁN Irta: TAMASI LAJOS Megyünk, valami láthatatlan áramlás szívünket befutja, akadozva száll még az ének, de már mienk a pesti utca. Nincs más teendő: ez maradt, csak ez maradt már menedékül, valami szálló ragyogás kél, valami szent lobogás készül. Zászlóink föl, ujjongva csapnak, kiborulnak a széles útra, selyem-színei kidagadnak: ismét mienk a pesti utca! Ismét mienk a bátor ének, parancsolallan tiszta szívvel, s a fegyverek szemünkbe néznek: kire lövetsz, belügyminiszter? Piros a vér a pesti utcán, munkások, ifjak vére ez, piros a vér a pesti utcán, belügyminiszter, kit lövetsz? Kire lövettek összebújva ti, megbukott miniszterek? Sem az AVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek. S a nép nevében, aki fegyvert vertél szívünkre, merre futsz, véres volt a kezed már régen Gerő Ernő, csak ölni tudsz? .. . Piros a vér a pesti utcán. Eső esik és elveri, mossa a vért, de megmaradnak a pesti utca kövein. Piros a vér a pesti utcán, munkások — ifjak vére folyt, — a háromszín-lobogók mellé tegyetek ki gyászlobogót. A háromszín-lobogók mellé tegyetek három esküvést : sírásból egynek tiszta könnyet, s a zsarnokság gyűlöletét, s fogadalmat te kicsi ország, el ne felejtse, aki él, hogy úgy született a szabadság, hogy pesti utcán hullt a vér.
