Hirünk a Világban, 1955 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1955-08-01 / 8-10. szám
Hírünk a Világban 3 köztudat, a fejlődő emberi kultúra szerves részeiként hatni és így tovább élni. A jó mükritika és az irodalomtörténetírás tehát nemcsak azt az anyagot válogatja ki a fordító számára, amely általában — a klasszikus müveken kívül »— lefordításra méltó, hanem azt is, amely eszmevilágánál, művészi és a kor emberéhez kapcsolódó erőinél fogva maradandó benyomást, műélvezetet és értékelést fog kelteni. És mert ez az elsődlegesen fontos, a kor emberének, az élő olvasónak, kritikusnak, irodalomtörténésznek a megnyerése, ez a munka nem csak valami krónikás antológia lesz, legalább is nem az első időszakban, hanem értékes és sikerrel kecsegtető irodalmi művek, egyes írói egyéniségek, csoportok, irányzatok bemutatása. Ab űrbe condita: ez csak retrospektiv célokra jó. De amikor egy új város fundamentumát lerakják, a kor legjobb ekéje, legélesebb vasa fog legmélyebb árkot hasítani az új alapzatnak. így természetesen nem Balassa' Bálint vagy Pázmány, sőt még csak nem is Kemény vagy Eötvös müvei jöhetnek tekintetbe, hanem inkább a modern íróké. Sőt ki kell mondanunk, hogy eleve érdektelenségre lenne kárhoztatva minden olyan vállalkozás, amely a "klasszikusokat” még egy későbbi, már kedvezőbb, jobban előkészített könyvpiacon is túladagolná a külföldi olvasó számára. A magyar irodalom újabb szakaszaiból pedig nem olyan írókat kellene bemutatni, akiknek eszmevilága túlságosan messze esik vagy éppenséggel ellentétes az olvasóéval. Ady minden nagysága ellenére ezért is tolmácsolható nehezen (a fordító elé torlódó súlyos nvelvi problémák leküzdése után is), mert Adv ma is nem annyira verstani vagy költészeti, mert e tekintetben még majdnem minden magyar számára ilyen vagy olyan szempontból feloldatlan problémát jelent. Hát még a külföldi olvasó számára, akinek a műélvezetét léptennyomon megakasztják az ilyen költő soraiba millió szállal bekapcsolódó, ismeretlen hátterű kérdések. A próza vonalán ugyanez a helyzet Szabó Dezsővel. Az a fajszeretet, amely az ő könyveiből árad. ilyen formában legalább is sehol sem talál visszhangra. Romanticizmusa, heroizáló gesztusai valóságos kritikai céltáblává teszik minden egyes művét, — s rajta keresztül a benne megjelenített magyar világot. De vájjon ezt azt jelenti, hogy csak halkszavú, esetleg középszerű írókkal próbálkozzunk? Semmi esetre sem. De a válogatásban, ha már előzőleg adtunk általános képet, legalább is a legkifejezőbb magyar műfajról, a líráról, és megtaláltuk a módot arra, hogy a magyar irodalom egyetemes helyét, saját falai közt pedig az egyes speciális értékek arányát és elhelyezkedését meghatároztuk az olvasó számára, úgy kell eljárnunk, hogy tovább építsük és ne leromboljuk a kezdeti eredményt. A nagy romantikusokról, akik a tegnap megoldatlan porblémáit szabadítják rá, még hozzá egy távoli, imeretlen területről és sohasem hallott változatokban, a ma problémáit is csak kényszerűségből nyilvántartó, érdektelen külföldi olvasóra, jobbak azok a modern klasszikusok vagy népiesek, akik a nyugodt, finom olvasmány a titkokkal teli modern életformák vág}' az érdekes, még nem ismert népi értékek élvezetére adnak lehetőséget. Ilyen formában a jó kritikai és irodalomtörténeti müvek sikerrel oldhatják meg a fordítók és kiadóik dilemmáit. Mi a kelendő? Az, ami kell. A korszerűen, a divatoson túl vagy amellett elsősorban mindenki azt keresi, ami neki nincs. Tg}' ragadta és ragadia meg a fantáziát és növeli állandóan az érdeklődést niég a manapság meg-megnvíló gyér lehetőségek között is a magyar zene. tánc, népművészet a maga sokféle szépsége, értéke iránt. Ezt a sajátosan 'magyart amelynek létezése szellemiségünk minden síkján tagadhatatlan, ha néhány vonatkozásában, pl. filozófiai tekintetben még nem is méltatták kellő figyelemre, már számos jellegzetességében, szerves felépülésének jó néhány nagy szektorában felderítette hungarológia. Nemcsak az ilyen müvek gondos válogatásával történő fordítása, de az ilyen szempontoknak az irodalmi művek fordítása és válogatása alkalmával való érvényesítése is igen hasznos lehet. Azt, hogy mi kell, gyakran megszabja minőség, tartalom, korszerűség és sajátos jelleg mellett az alkalom is. Kinek jutott eszébe, hogy a
