Hirünk a Világban, 1954 (4. évfolyam, 7-8. szám)
1954-11-01 / 7-8. szám
6 Hírünk a világban Régi levelek közt keresgélve, múltkoriban kezembe került egy 1938-beli levélváltásom Watson Kir ekei o n n e 11 tanárral, magyar versek lelkes angol fordítójával, aki most a kanadai Acadia-egyetem elnöke. Aíról diskuráltunk akkoriban posta utján, hogyidegen nyelvről magyarra azt fordítsuk, ami szükséges, magyarról idegen nyelvre pedig azt, amit lehet. Az én szűk magángyakorlatomban azokban az években olyan szónoklatok magyarra fordítását végeztem, amelyeket Kossuth angolul mondott el s amelyek addig magyarul meg nem jelentek, tehát a Kossuthiana egy fontos része zárva volt a magyarság elől. Az érem másik oldalát meg többek közt Omar Khayyám “Rubaiyat”-jának fordításával igyekeztem bemutatni, kb. kétszerannyi versszakkal magyarul, mint amennyi akár angolul is megjelent. Arra azonban ki vállalkoznék, hogy ilyesmit fordítson idegen nyelvre: “Előre, tökszár, simpolya, doromb, madár-kelepcze és repedt kolomp, fel, hagymabördő, fűzfasip, bürök, lyukas kulcs, mely süvít, kanásztülök, czirokhegedü és hasadt fazék, hadd zengjen a föld és zengjen az ég!” (Arany) Értelme sem lenne olyasmit próbálnunk átültetni, amit már hovatovább magyarról magyarra kell fordítani. A műfordítás területén a hamiskártyás nem feltétlenül csirkefogó. Szépet, értékeset alkothat, amellett s annak ellenére, hogy tudatos an hamisít. Kitűnő műfordítók olykor úgy csalnak, mint sokan sport, vagy szerelem lázában. Nem egy magyar műfordító számos olyan kínai és egyéb exotikus verset “fordított” magyarra, amelynek a magyar szöveg egyben az egyedül eredetije. Kosztolányi is megtette ezt néha, bár úgy hiszem egészen ártatlanul, mert a ludas ebben az esetben valószínűleg valamely külföldi volt, akinek “fordítására” azután Kosztolányi a magáét alapozta. Róla állapítja meg Cs. Szabó, hogy ‘fordításai gyakran csupán ujjgyakorlatok s úgy hasonlítanak az eredeti vershez, mint egy népszerűsítő cikk a szigorú matematikai képlethez.”(XXXIX.lap.) Meggondolandó azonban, különösen az olyan nagy poétánál, mint Kosztolányi, hogy a költő néha rakoncátlankodiks olyan módszerrel, olyan formában akarja kifejezni magát, aminő bár ilyen-amolyan kifogás alá eshetik, az ő érzése szerint az ő számára akkor és ott egyedül alkalmas — és a költőnek az 5 világán belül mindig igaza van. * Különös elmélet alapján készített “műfordításokat” az Amerikában emlékezetes körülmények között megkergült Ezra Pound, aki politikailag feltétlenül bolond volt és hogy elmegyógytanilag szintén-e, — amely megokolással intézetbe került — szakértők dolga. Pound valamilyen sajátságos Gestalt-elmélet alapján készített fordításokat. Guido Cavalcanti szonettjeinek angolnyelvű fordításai elé bevezetőt irt, amelyben kijelentette, hogy azokban Cavalcanti “ritmusainak minőségét” akarta éreztetni, “nem sorrólsorra, hanem úgy, hogy angol szövegemnek a maga egészében mutatkozzék a költőt jellemző erő.” A gyakorlatban ez egy sorozat olyan lélektani módszerű, ösztönre épített fordítást eredményezett, amelynek tárgyhoz, szöveghez, formához, stílushoz jobbadán kevés a köze és amely nagyjából csak Pound saját hangulatát tükrözi. Ha Pound-módra nem szavakat, nem mondatokat^ hanem indulatokat és vélt al- és felhangokat “fordítunk”, a latin Juvenalis-magyarul úgy fog hangzani, mint a litván Maironis, a japán Takeda, vagy a román Eminescu, — általán: bárki úgy, mint bárki más, csupán a fordító széles kedvétől függően. Ez pedig holmi költészetpolitikai Gleichschaltung kényszerzubbonyával fenyeget, holmi műfordítási marxista dialektika tévelygéseibe sodor. Angol nyelvű, magyar vonatkozású könyvelt szerezze be a WESTERN ROOK SERVICE-ú«. új és használt könyvek nagy választékban. Kérje ingyen árjegyzékünket. WESTERN BOOR SERVICE P. 0. BOX 969 Monterey California Abból, hogy a műfordítás tökéletes nem lehet, természetszerűleg következik, hogy a műfordítónak készen kell állnia lelkiismeretes megalkuvásra. Szép példa erre John Ciardi ezidén megjelent angolnyelvű Dánt e-fordítása, mely valóságos deákferenci kiegyezéssel vált lehetővé. Háromsoros szakaszokból áll ugyan, mint az eredeti, és ugyanúgy az első és a harmadik sor rímel, de a középső sor, amely Daniénál összekötőhid a következő terzina-hoz, nem tölti be az eredeti szerepet; más sorokhoz rímek tekintetében semmi köze aincs.Ez azt jelenti, hogy az eredeti rímek száma egyharmaddal csökkent. Az angolnyelvű változat ennek az engedménynek árán lett más tekintetekben hivebb, mint egyébként lehetett volna. Hiába, a műfordítás, mint a diplomácia, “the art of possible”; a lehetségesnek művészete, nem pedig, mint a kortespolitika, a lehetetlennek Ígérete. Annál inkább a magyar nyelv és zsenialitás dicsősége, hogy Babits aző Dante-forditásánál nem kényszerült ilyen megalkuvásra. Dante-ból az összes rímek egyharmadát feláldozni: nagy áldozat, műfordítónak és olvasónak egyaránt. De még dantei színvonalon alul is mennyit tud nyújtani egy-egy sikerült rim, mennyit tud elvonni egyegy formai, kifejezésbeli változtatás! George Salisbury irta, hogy a világirodalomban csak két négyszavas “igazgyöngyöt” ismert: A Hamlet-ból a “the rest is silence” sort és Sappho-tól az “ego de mona kateudo”-t. Öt kis szóval pedig már az “Ember, küzdj és bízva bízzál” — fárosza világítja be a mindenséget. P o e egyetlen szóval, sötét madarának “Nevermore”-jával, el bírta feketíteni azéget. Nincs félelmetesebb vadon, mint az, amely a költő lázas lelke és egy darab fehér papír között terül el. Oka van, hogy a műfordító megreszket, amikor műhelye csen'djében egy-egy szóval szembenéz. (Ankétiuikat köv. számunkban folytatjuk.)
