Hirünk a Világban, 1954 (4. évfolyam, 7-8. szám)
1954-11-01 / 7-8. szám
Hírünk a világban 5 fellépi műfordítóink között. Magyarországon ma nincs felnövekedőben magyar műfordító nemzedék; az emigrációban is legfeljebb annyiban, amennyiben a legfiatalabb korosztály még átitatható magyar irodalmi nyelvvel és eléggé mélyenjáró magyar szellemiséggel. d.) A költűt“csak hpnfitársai érdeklik igazán”—? Éppenséggel a költőt és a prófétát nem. Honfitársuk a ma élő és a rég holt és a még meg sem született. Petőfi “ világszabadság”-ot irt legnagyobb álma lobogójára és Shakespeare-t fordította, mint Arany és Vörösmarty is, pedigmég csak a tengert se látta soha egyikük sem. Adynak “magyar, oláh, szláv bánat mindigre egy bánat” volt és Páris az ő Bakonya tudott lenni. Hiba — “több, mint bűn1’ — lenne felsőbbségérzet formáját öltő olyan kisebbségérzetet erőszakolni a magyarra, amely méltatlan az “egy nemzetnél sem alábbvaló”-hoz, Zrínyi szavaival, és amelytől elsőrendű kultúrája teljes biztonsággal védheti meg. Az olyan “kulturfölény”, amelynek mottója az, hogy a magyar költőt csak a magyar érdekli igazán, nem egyéb fölényes begubózásnál és még mint propagandaszólam is csak bumeráng. A rendkívüli tehetségű és szorgalmú magyar fajta kultúrájának egyenjogúsága viszont joggal követelhető, mert oly fényesen bizonyítható a jogcím, hogy a magyar irodalmat megilletőszellemi rang nem tagadható meg képviselőitől az idők végezetéig. Megfelelő anyagnak megfelelő nyelveken és színvonalon való megismertetésére kell megtalálni a módot, a helyet, az összeköttetéseket; ez a missziós munka vár a műfordítóra. Neki kell kiverekednie valahára, hogy ne csak — mint Babits panaszolta — “a romantikát lássák a magyarban, bennünk, akik oly régóta, oly kitartóan, oly szent vággyal akarunk Európa lenni”; ne csak “az exotikus miliőt, ahova fantázia-vágyukat legelni hajthatják...” * Mi a műfordítás?Milyen lehetőségekkel bir azokon a demarkációs vonalakon belül, amelyeknél a teremtés örök misztériumával s a tökéletes ujra-teremtes merő lehetetlenségével találjuk szemben magunkat? Általános érvényű meghatározásokat nem enged e téren felsorakoztatni a józan ész karhatalma. Túl sok vitára adnának okot, akár színéről, akár fonákjáról vennénk azt, amit egyszer egy agyafúrt irodalmár úgy fogalmazott meg, hogy “minden általánosítás érvénytelen, ezt sem véve ki.” Annál, hogy a műfordítás micsoda, könnyebb körülírni azt, hogy — mi nem. Nem hitestolmácsi munka aszaltan termett gyümölcse; nem diplomáciai jegyzékek s egyéb okiratok hivatalos szövegének hivatalos érvényű alteregója más nyelven. Nem az eredeti szöveg és szellem önkényes formájú és mértékű felhasználásával előállított munka; ha az, akkor nem műfordítás a szó itt alkalmazott szoros értelmében, legyen egyébként bármilyen szép. A legművészibb, legjobb műfordítás értéke sem lehet soha egyenlő az eredetiével. Nem is lehet ez másként mindaddig, amig egyazon gyermeket csak egyszer lehet megszülni és még egyszer is csak a kinok kinjaival. Égy Mona Lisa másolat még akkor sem lenne Mona Lisa, ha Michelangelo másolta volna. Boucher, Madame Pompadour kedvenc festője, saját rajzait másoltatta tanitványaival s az olyan másolatot, amelyet tökéletesnek Ítélt, “eredeti”-vé tette úgy, hogy ellátta aláírásával. A másolat mégsem eredeti, noha magának az eredetinek megteremtője emelte arra a rangra. “Vojtina’/ szavait kiforgatva: a műfordítás “nem az eredeti: annak földi mása.” A műfordítás értéke az eredetinél okvetlenül kisebb lévén, a kérdés az, hogy mennyivel. Vájjon az értékkülönbséget az a fok jelöli, amely fokig egy más konstellációban a műfordító képes lett volna az eredeti művet megalkotni? Ijesztőerre gondolni, de — műfordításra vállalkozni is az. Akit a feladat nem ijeszt, az nem műfordító, hanem hitestolmács — és még jó, ha hites. Akit a feladat végzése nem gyönyörködtet, az csak Írnok az irodalom bürokráciájában. Akit pedig félelem nélkül gyönyörködtet, az széplelkű dilettáns csupán. A “Hírünk a világban” irodalmi ankétjában nemrég mutatott rá Barankovics István, hogy “ritka kivétel az olyan műfordító, aki csupán fordításaival örökítette meg a nevét, de anyanyelvén eredetit nem alkotott.” Cs. Szabó pedig azt jegyezte meg, hogy “a költői teremtéshez parányi méretekben éppen olyan belső gazdagság és kitartás kell" mint az egyetemes világteremtéshez; a költészet egy gyűszűnvi világteremtés” (XL. lap). Éppen ennélfogva: a fényességből, amelyben a költészet honol, talán néhány sugárka megilleti a műfordítót is, akinek kezén-lábán olykor a tövis koszorús költó' stigmái mutatkoznak. Magyar könyvek, hanglemezek, csomag- és pénzküldés. K E L E N Y- cég. 3650 St.Laurent Blvd. MONTREAL A műfordítás taláh akkor érné el sikere tetőpontját egy-egy adott esetben, ha olyasminek felelne meg, mint, mondjuk, Chopin Cisz-moll keringője C- mollban. Ha sántít is a hasonlat, szükséghelyzetben “tauglich”. A transzponált változat egész formája és tartalma azonos marad az eredetiével, csupán a hangrezgések fekvése, a zengzet, változik meg; mégcsak olybá is tűnhetik ez a változat, ha úgy tetszik, mint az eredeti alkotás maga — egy félhanggal lejebb hangolt, vagy tudomásunk nélkül félhanggal lehangolódott zongorán. Ugyanaz a Chopin beszél és ugyanazt mondja, mint az eredetiben. Csak a hangja változott meg kissé. Az abszolút zenei hallással bíró természetesen azonnal észreveszi a hangváltozást. Viszont aránylag igen kevés embernek van abszolút zenei hallása. Kár, hogy a műfordítás elvégzése nem oly könnyű munka, mint hangjegyeknek egy vonalkával feljebb, vagy lejebb másolása. *
