Hiradó, 1967. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-09 / 10. szám
VOL. 46. ÉVFOLYAM No. 10. SZAM PERTH AMBOY, NEW JERSEY ARA 20c—SINGLE COPY 20c Thursday, March 9, 1967 Szegény népeket megsegít Amerika - a leggazdagabb, leghatalmasabb orszát WASHINGTON. — A kongresszusban évről évre egyre erősebb az ellenállás a szinte az egész világot behálózó amerikai “segélyakció” — éhező népek kisegítése élelemmel, elmaradott népek megsegítése technikai segéllyel, védtelenek ellátása védelmi fegyverekkel. Úgy kell Amerikát ezt a gazdasági és katonai hatalmat elképzelni, mint egy óriást, aki széles vállaira veszi a fél világ segitségie szó ruló millióinak terhét. Teheti, mert bírja és akarja. Á háború után azt hittük, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének jut ez a feladat. De a U. N. lassan-lassan vitázi arénává lett, cselekedetre képtelen. így hát a U. S. örökölt' a U. N.-nek szánt szerepet Amerika feladatává lett, hogj amennyire lehetséges, össze tartsa, a forrongásban levő világot. A másik nagyhatalom a Szovjetunió, inkább ennek ellenkezőjére törekszik, az egyensúly megbontására tör, hogy hatalmába kerítsen gyengébb nemzeteket. Amerikát minden módon gyengíteni, ez a szovjet politika fő célja. Támad mindenütt, ahol atomháború veszélye nélkül támadhat. Amerikának éppen a hatalma, és gazdagsága az, am világraszóló felelősséget ró rá Vegyük szemügyre ezt a gazdagságot és hatalmat. Az Egyesült Államok területe a földkerekségnek mindössze 7 százaléka és népessége a föld népességének mindössze 6 százaléka. És mégis ezen az aránylag kis terüle ten a hárombilliós világnépességnek egy szinte maroknyi töredéke többre képes, mint minden más nemzet és mini sok más nemzet szövetsége például az Európai Közös Piac. íme, a fő adatok: A legújabb, 1966. évi sta tisztika szerint Amerika év nemzeti össztermelése 740 billió dollár. A sorban utána következik a Szovjetunió évi termelése 840 billió dollárnak felel meg. A harmadik helyen álló Nyugat-Németország évi termelése 115 billió. Ebben az évben Amerikában a nép átlagos évi jövedelme 2950 dollár volt. A több; országok ezt a magas színvonalat meg sem közelítik. Amerika után a ranglistán Svédország következik, ahol az átlagos évi jövedelem az amerikainak 60 százaléka. A Szovjetunió az amerikai átlagjövedelemnek és életszínvonalnak csak 40 százalékát éri el. A> átlag-amerikai több mint kétszerannyit keres, mint az átlag-orosz. A világháború óta szinte csodálatos változások mentek végbe egyes országokban amelyek a háborúban resztvettek és több-kevesebb kárt szenvedtek. A romokból gyorsan felépült Oroszország, Nyugat-Németország, Japán es több más ország. A nemzeti gazdaság növekvése egyre erőteljesebb tempóban történt Újabban ezt 1948 óta mérjük. Nos, 1948 óta az amerikai gazdaság — az évi összes termelés és az évi összes szolgáltatások értéke — 287 billió dollárral növekedett, az orosz gazdaság növekedése 170 bii lió dollár volt, egész Nyugat- Európa összesített nemzeti termelése és jövedelme 20C billió dollárt *tt ki. Meg'egyzendő, hogy ebben a statisztikában figyelembe vették a dollár ésmás pénzek vá sárlóképességének csökken éaét, úgy hogy ezek a számot 1948. évi dollárokat tükrözlek. Az ipari t er me 1 ők ép e s séj több mint kétszerese az orosz pari kapacitásnak, ugyancsak kétszerese az Európai Közös Piac országai és Anglia együttes ipari termelőképességének. Amerika termeli a világ acél. produkciójának egynegyedét A világ országutj ain és váosi utcáin futó automobilok 30 százalékát Amerika gyártja. Minden ötödik truck ame rikai gyártmány. A földkerekség keményfelületü országutjainak egyharmada Ameriká ,ban van. Az egész világ elektromos áramának egyharmadát Amuri ka hastonálja. Az amerikai tehervonatok a világ árukormányainak • egynegyedét szállítják. Az amerikai civil repülés minden más ország légi forgalmát felülmúlja-Közoktatás. Minden 1000 lakos közül 28,7 college diák Amerikában. Második helyen áll a Szovjetunió 14 diákkal harmadik helyen Kanada 12,9 diákkal, az európai országok közt első helyen van Hollandia 10,2 egyetemi és főiskolai diákkal. Az amerikai munkás többet produkál, mint bármely más ország munkása. 40 százalékkal többet, mint a svéd munkás, 60 százalékkal többet, mint a nyugatnémet munkás, 70 scjázáillákikal többjét, mint a francia munkás, 80 százalékkal többet, mint az angol munkás. Ez az amerikai fölény nemcsak az amerikai munkás munkaképességével és gyakorlottságával magyarázható, hanem azzal is, hogy Amerika ipari üzemei sokkal többet költenek, mint más nemzetek gyárai, uj üzemekre, az üzemek uj be rendezésére, uj automatikus készülékekre, amelyek a munka termelékenységét fokoznák. Amerika katonai hatalmi, védi nemcsak az országot, hanem a világ sok részében kisebb, gyengébb nemzetek tucatjait az orosz imperializmus és a kínai terjeszkedés ellen. Amerika a szabad világ védőja. Fegyverben áll 3.335,001 amerikai katona, a túloldalon: 3,165,000 orosz és 2,496,001 kinai. Az amerikai haditenge részét a leghatalmasabb, 934 a hadihajók száma. Az amerikai katonai légierő első helyen áll. Amerikának csaknem négy,szerannyi atombombái rakétája van, mint az egyedüli vetélytárs-nak, a Szovjet uniónak. Amerika több doi•árbilliót költ fegyverkezésre, mint bármely más ország. -------------—-----—FT Johnson elnök elfogad egy tábla Húsvéti Bélyeget az 5 éves Leigh Anne Huff-tól, aki a Húsvéti Bélyeg Gyerek. Mellette Jimmy Durante az Easter Seal kampány elnöke. MUNKAALKALOM NŐKNEK "AVON CALLING" — ez a köszöntés az ön szomszédainál dollárokat jelent zsebe számára. Otthonában történő személyes megbeszélés végett telefonáljon: New Brunswick környékén: KI 5-1345, Perth Amboyban Hl 2-2462,^ Allentown-Bethlehem környékén pedig 432-0916 számra. Las Vegasban éjjel-nappal forognak a házassági malom kerekei SVÁJC ÉS RUSSELL BERN, Svájc — Dr. Bertrand Russell, 94 éves, Nobel díjas angol filozófus, arra kérte a svájci kormányt: engedje meg, hogy Genfben tarthassa meg a “Lyndon Johnson háborús bűnös” elleni tárgyalást. A svájci kormány elutasította Russelltj LAS VEGAS. - Az itteni házasító biró előtt holtomiglan-holtodiglant fogadni nagyon könnyű és cseppet sem időrabló ceremónia. Olykor másfél perc elegendő ahhoz, hogy egész életre szóló szövetség szülessen. De nem ez a vegasi esküvés fő előnye. Fontosabb ennél, hogy Névadóban nincs várakozási idő nincs előírva vérvizsgálat. A békebirák a nap minden órájában, az óra minden percében á jelentkező párok rendelkezésére állnak, hajnali öt kor éppen ugyf mint éjjel likőr, sőt' még a" kísértések órájában isi És a déli lunch szünetben is. És a weekendeken is. Az -expressz házasság ára mérsékelt, mindössze 5 dollár s ebihez járul sokszor pár dollár borravaló az eskető bírónak, de ez nem kötelező éhogy nem kötelező, azt sok pár készségesen tudomásul veszi. \ két bíró évenként fejenként 100,000 dollárt vág zsebre annyit, amennyi Johnson elnök fizetése. Ez nagyon nagy: mondhatni tülnagy bírói jövedelem s ezt maguk a békebirák is elismerik. Bár semmi akadálya annak, hogy két hivatali év után újra jelöltessék magukat, ezt nem teszik, mert 200,000 dollár éppen elég egy békebirónak. Újabb 200 ezer dollár kiváltaná a szavazópolgárok ellenállását s ez könnyen a törvény megváltoztatására vezethetne. Nem is lenne rossz egy törvény amely a házassági illetékeket a megyei kincstárnak juttatná s az esketéseket fizetett hivatalnokok által végeztetné. A békebirák nem házasító speciális bírák, az ő hatáskörükbe tartoznak mindenféle polgári és büntető perek is Brennan békebiró őszintén megmondja, hogyan párosítja össze a pereket a párositással: Esket kora reggel a tárgyalásokig és a tárgyalási szünetekben. JJa az ügyvédek ci garettázási szünetet kérnek, c pár percre bevonul az irodájába és sebtiben összead négyöt párt. A hétvége szabad, akkor reggeltől estig esket. Egy szombati napon, emlékezik összeadott 100 párt. A civil és büntető pereket tulajdonképpen ingyen intézi el, hiszen nincs fizetése a békebirónak, “csak” a házasitási illetékekből és a borravalókból származik a jövedelme. Nem mindenkinek tetszik a lasvegasi házassági malom. Warren L. Monroe állami szenátor, az igazságszolgáltatási bizottság elnöke, reformot javasol: a -bíráskodás 'és esketús kü’iöiwálatztását. Sokan mások a törvényhozó testületben vele együtt úgy vélik, hogy a b|ékebirák a perek elintézését elhanyagolják, inkább a házasitással törődnek, ami őket hizlalja. A múlt és jelen békehirák ezt tagadják, ami nem csoda, mert kenyerükről, évi IGO.yíO dollárról van szó. De Herman E. Fischer Jr. ex-békebiró azt vallja, hogy a lasvegasi házasifcási paradicsomból való kiűzetés egy színes foltot töröl neki Amerika romantikus múltjából, amelynek egyik hagyó mányos figurája a békebiró. E.s tagadja, hogy a békebirájk elhanyagolják a pereket: ők egymásközt elosztják a párokat, úgy hogy egyikük sincs soha tulhalmozva párosítással. * * * Kút évi tapasztalatából Fischer békebiró sok érdekes esetet tud megélni. Egyszer összeházasított egy 50 éves férfit egy 18 éves lánnyal, nem sokkal később megfordított esete volt; a vőlegény volt 18 éves és a menyasszony 50 éves. “Összeházasítottam párokat, amelyek gyűlölték egymást. Előfordult, hogy a ceremónia közepén a menyasszony meggondolta magát ás elszaladt. Összeadtam egy párt, akik lepedőbe voltak öltözve. Egy pár ragaszkodott ahhoz, hogy az esketési szertartáson résztvegyen cocker spaniel kutyásuk és én megengedtem, hogy a kutya jelen legyen, de nem mint esketési tanú, hanem mint közönség Egy idősebb férfiúhoz a szokásos kérdést intéztem: “Elfő gadod Sallyt törvényes hitvestársadnak?” Ezt felelte: ‘Hát ki másnak kelene ő?’ Egy pár a házasitási pult előtt állva hirtelen összeveszett, a vőle gény faképnéi hagyta a menyasszonyt; egy héttel később megint itt volt a menyasz szony egy másik vőlegénnyel.’ Nagyon ritka eset, hogy a békebirák egy házasulni akaró párt elutasítanak. Arthur Olsen, aki 1958—59-ben volt békebiró, egy esetre emlékszik; “Egy vegyes pár jelentkezett, a vőlegény arizonai volt, a menyasszony nevadai. Azt kívánták tőlem, hogy esIKKA-pénzátutalás csak ajándékozásra van megengedve BUDAPEST. — A Magyar Nemzet jelenti: A devizagazdálkodást sértő bűntett miatt a Fővárosi Főügyészség radiratot adott ki Gondos Gyula Cézár ménfőcsanaki segédelkész és három családtagja ellen. A család egyik rokona norm ég Kanadában meghalt. Hozzátartozójuktól hatezer díUárt örököltek. Megállapodlak, hogy a pénzt — a jogszabályok megszegésével — nem jelentik be a Magyar Nemzeti Banknál, hanem IKKA- akció keretén belül szerzik meg. Az IKKA-akció azonban kifejezetten támogatás és ajándékozás céljait szolgálja, s ennek révén külföldi követeléseket tilos átutalni. Gondosak i nagyobb anyagi haszonszerzés reményében gáztüzhelyek.el kezdtek manipulálni. Az üzlet hamar kivirágzött. De a endőrség hamarosan felfigyelt az üzérkedéssorozatra és !eeplezte Gondosiákat, akik rövid idő alatt 53 ezer forint illegális haszonra tettek szert. A rendőrségen 18 tanú tett vallomást. A vádirat a többi között indítványozta, hogy a oe nem jelentett külföldi valuta fejében 117 ezer forint ígvenérték megfizetésére kötelezze a bíróság az üzérkedőket. Az ügyet a közeljövőben a Pesti Központi Kerületi Birótárgyalia kessem meg őket Arizona és Nevada közt, a két állam halárát képező Colorado folyam lelett lebegő, partmenti fákhoz erősített kábelekkel tartott emelvényen. Ilyen állam* közi esketésre természetesei nem vállalkozhattam.” Nem minden vegasi expressz jsketést végeznek a szürke hi.atali szobában a békebirák Egy kis extra díjért meg le bet esküdni méltóságtelj esőbb környezetben is: esketési kápolnákban. Ezeknek szép ne- j mfényes cégtábláik vannak, mint: Rózsakápolna, Virágok •:is kápolnája, Harangkápolía, Gyűrűs esketések kápolnája, Gretna Green kápolna Cupid, Kis fehér kápolna Ezek a kápolnák privát üzletek, díszesek és egyszerűek, drágák és olcsók. Egyik ká polna tulajdonosnője 15 dollár >argain áron hirdet esketést le ebben csak a békebiró ho tioráriuma van benne, fényképéit, mellcsökorért, a ceremónia hangszalagra vételéért természetesen külön dijazá? jár. Sok jelölt, kevés választott PÁRIS Franciaország. -Hogy valaki Parisban telefont kapjon, ahhoz egy kérvény és rengeteg türelem szükséges. Akik most folyamodtak telefonért, ígéretet kaptak a kormánytól, hogy 1968 őszén meg is kapják. A valóság azonban az, hogy ötévbe is telhetik, mig közönséges halandó megkapja. Jelenleg minden ötödik családnak van telefonja az országban és mintegy 2.4 millió kérvény fekszik a hatóságok előtt Halálos motorkerékpár WASHINGTON — John O’Mara, a University of Iowa professzora, mondotta: Az amerikai országúton a motorkerékpár a leghalálosabb jármű-PÁRISI SZTRÁJK iPÁRIS — A párisi helyiérdekű vonatj áratok vezetői sztrájkba léptek, mert magasabb fizetést és több mellékjuttatást követelnek. AZ ÁLLATOK TÉLI LAKÁSGONDJAI H a fütött szobánk ablakából figyeljük a téli táj szépségeit, eszünkbe sem jut, hogy milyen megpróbáltatások elé állítja a zord időszak az állatvilágot. Pedig ilyenkor szűké- Jen van a táplálók s dermesztőén hidegek az éjszakák. A -topár erdőben szarvasok és őzek kóborolnak, csapatokba gyűlnek az éhes varjak, s csupán erős szervezetük menti meg őket a pusztulástól. Az állatvilág egy része azonban több-keveäebb sikerrel alkerüli a tél szigorát. A vonuló madarak távoli, déli tájakra öltöznek, több állatfaj tagjai pedig lakást, sőt éléskamrát « berendeznek télire. A nyári mezők szorgos lakói, a méhek is kaptárjaikban, uirtöfeben összebújva, egymást melegítve töltik a telet, s az összehordott mézet fogyasztják. A rovarvilág többségélek azonban nincs ilyen jó lakása, s a tavaszt csak petéik, bábjaik érik- meg.. A gerinces állatok közül csak kevesen készülnek fel i télre. A halak egy része télen is kóborol a’jég alatt, de méládul a ponty vagy a kárász már búvóhelyet keres, mélyebbre húzódik, befurjá magát az iszapba, s dermedten várja a tavasz közeledtét. A békák, kígyók és gyíkok is •ejtékhelyükcin, avar alatt, lyukakban, tetszihalálszerü dermedtségben töltik a zord időszakot. A tél közeledtével az emlősállatok jelentős részének is lakásgondjai támadnak. A mókus, a szarka,, varjú vagy ragadozó madár elhagyott fészkét keresi fel, de legszívesebben íaodvakban rendezi be téli szállását, melyet mohával, falevelekkel bélel ki. A mókus nemcsak egy lakást foglal al, már nyáron több helyen berendez magának éléskamrát. Makkot, gombát rejt el a faodvakhan, hasadékcfchan. Télen gyakran felébred s ilyenkor felkutatja felhalmozott kincseit. Az állatvilág egy része úgy segit lakásgondjain, hogy 'elkei esi az ember által emelt épületeket. A kártékony mezei igei ek pl'édául késő ősszel, mikor már kiméi ült a mezők terített asztala, a települések közelébe húzódnak, s a gazda nem kis bosszúságára a magtárakat, a csűröket lepik el. A társbérlet fogalma sem ismeretlen az állatvilágban. A ravaszságáról hires róka, például előszeretettel használja 'el a borz régi, elhagyott kotorékát. De ha nincs üres lakás, minden további nélkül beköltözik a borz mellé. A borzlyuklak azt a részét választja, melyben a borz nem tartózkodik endszeresen. Ennek oka abban rejlik, hogy nézeteltérések esetén a róka huzza a rövidebbet. Előfordul azonban, hogy vb ^orz unja meg a társaságot s kiköltözik saját vackából. Az állatvilágban szorgalmas házépítőiket is találunk. Így a hörcsög egy-két méter mélyben ássa lakását, s külön lakókamrát és éléstárat épit, melyet több járattal köt össze, majd földdel eltömködi a kijáró folyosóját, s kicsiny, szalmával bélelt hálókamrában hajtja álomra fejét. A tél folyamán nem fogyasztja készletét, hisz mély, tetszhalál-szerű téli álmot alszik. De amikor tavasszal felébred és még kopárak a mezők, jól jön a gazdag éléskamra. Néhány állatfajtának nem jelent nehézséget a zord időjárás. A föld alatti várában élő vakond például télen is járja ilagutait, követi a mélyebbre húzódó gilisztákat, sőt azt is megfigyelték már, hogy a jeges talaj felszínén, a puha hó alatt vándorol. A medvék télen meglepően szűk üregekbe húzódnak, melyékbe éppen hogy be tudják gyömöszölni mázsás testüket. Tágasabb hely meg sem felelne a mackóiknak, mivel ibban nem találnák meg azt a védelmet a hideg ellen, amit a gallyakkal, mohával kibélelt szűk üreg nyújt. Előszeretettel húzódnak meg a hatalmas kidőlt fák tövében, a gyökerek alatt képződött gödörben. Megtisztítják, kicipedik a korhadékot, majd belefekszenek, s megvárják, míg a sűrűn hulló hó befedi téli szállásukat. Egyes, fiatalabb medvéik nemegyszer lábon álló fa odvábán húzódnak meg. Fa tetején, villásan elágazó ágak között is találtak már téli álmát alvó medvét. Azonban téves a mély álmukról szóló mendemonda. Ilyenkor is meglepően éberek, s ha zajt hallanak, ■ nyomban elmenekülnek. A tél vége felé mind élénikebbek lesznek, s ha megérzik a párás, földszagu tavaszi szellőt, vissza sem fekszenek többet téli szállásukra.