Hiradó, 1967. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1967-02-23 / 8. szám
VOL. 46. ÉVFOLYAM No. 8. SZÁM PERTH AMBOY, NEW JERSEY WASHINGTONI LEVEL Az úgynevezett peace feeler békepuhatolózásokat, amelyeket Hanoi időről időre kisugároz, a Fehér Házban éppen úgy, mint a szenátus és a képviselőház nagy többségében csak átlátszó propagandafogásoknak minősitik. A béke Vietnamban, ahogy az ésizakvietnami és a szovjet kormány elképzelik, abban állna, hogy Dél-Vietnamot kiszoiLgiíitatják, mint kommunista államot, Ho Si Minhnek. *t* V V A kongresszus egyik republikánus vezetője közli, hogy a republikánusok országos közvélemény kutatást végeztek és arra a megállapításra jutották, hogy az amerikaiak többsége tévedésben van a Szovjetunió vietnami szerepe tekintetében. Tévesen azt hiszik, hogy a szovjet szeretne a vietnami háborúnak véget vetni. Ennek éppen az ellenkezője igaz: minden jel arra vall, hogy már útban lehetne a béke helyreállítása, ha az oroszok ezt nem akadályoznák. Tudni kell azt is, hogy Hanoiban az orosz befolyás erősebb, mint a kinai, főleg azért, mert a szovjet nagyobb katonai segélyt tud nyújtani, mint Kina. *5* & * “Negyesi 1 lúgos tábornoknál' mikor jár le a vietnami szol gálata?” — kérdezték William Westmoreland négycsillagos tábornokot. Ezt felelte a vietnami főparancsnok: “Magam is tudni szeretném ezt.” * * $ Ezt suttogják — a U. S. News cimü komoly politikai és gazdasági magazin szerint — washingtoni politikai körökben : Furcsa dolog, hogy mostanában többen figyelnek fel Robert Kennedy szenátor külpolitikai megnyilatkozásaira, mint Johnson elnök és Rusk külügyminiszter nyilatkozataira, holott tudvalevő, hogy Kennedynek, aki egy a szenátus 100 tagja közül, nem állnak rendelkezésére oly információik, amelyekre Johnson és Rusk álláspontjukat alapítják. Hogy mi megy végbe a kulisszák mögött, azt csak Johnson és Rusk tudhatják. ❖ ❖ ❖ Az Amerika-ellenes mozgalmakat vizsgáló képviselőházi bizottság befejezte az amerikai náci párt első vizsgálatát. A bizottság elnöke, Willis löuisianai képviselő közli, hogy a náci pártnak mindössze •50 aktiv tagja van, ezek közt vannak szegények, elégedetlen elemek, elmebetegek és perverzek. Ilyen csoport nem tekinthető az amerikai nemzeti biztonság veszélyének. George Lincoln Rockwell, az amerikai hitleristák führerje, kérte a bizottságot, hogy rendeljen el nyilvános kihallgatásokat a pártról. Willis képviselő szerint Rockwell a lapok első oldalain szeretné látni a képmását, no meg a te-OTTHONA KÖRNYÉKÉN DOLGOZHAT. Kereshet extra dollárokat a tavaszi öltözetére AVON KOMETIKAI CIKKEK árusításával. Otthonában történő megbeszélés végeit telefonáljon: New Brunswick környékén KI 5-1345, Perth Amboyban Hl 2-2462, Allentown - Bethlehem környékén hivja: 432-0916. írja: SPECTATOR levizió tükrében méginkább; ezt a szívességet a bizottság nem nyújthatja neki. i'fi * * Az amerikai nép milliói észre sem vettek, hogy nagy dolog történt a múlt héten: két óriási villanyáram-hálózat égy keleti és egy nyugati, összekötötte áramvezetékeit, minek folytán előállott egy egységes villanyáram-hálózat a nyugati partvidéktől a New England államokig s a keleti hálózatba bekapcsolódott Kanada egy része is. Ezzel egybekapcsolódott 200 privát és köztulajdonban levő áramrendszer. Ennek az orszgos hálózatnak kapacitása 245 millió kilowatt és a hálózat áramvezetékeinek hossza 265,00C mérföld. Ha nem is tudjuk elképzelni, hogy mit jelentenél ezek a nagy számok, elég tudnunk azt, hogy ez a hálózat a világ elektromos energia szolgáltatásának csaknem a fele pontosan 40 százaléka. De ez még csak a kezdete az országos áramszolgáltatás megteremtésének, ami ha megvalósul, lehetetlenné fog tenni olyan elsötétítést, amilyen 1965-ben az Egyesült Államok keleti részében és Kanada egy részében történt. Az áramhálózat további kiterjesztése programba van véve. Ennek fő jelentősége abban áll hogy az áramszolgáltatást gazdaságosabbá lehet tenni ily módon: Amikor egy vidéken több áraimra, más vidéken kevesebb áramra van szüksgé, a hálózatok kisegíthetik egymást. Például: Montana államban télen több áram kell fütéisre, Arizona államban nyáron több áram kell a mezőik öntözésére és a lakások léghütésére; amikor e két állam áramhálózatai össze lesznek kapcsolva, Montana nyáron kisegítheti Arizonát, Arizona pedig télen kisegítheti Montaniát. ❖ $ ;J: Miután közhírré tétetett, hogy az országos adóhivatalt felszerelik automatikus adófizető- adó-nem-fizető nyomozó -gépekkel, megszólalt sokak lelkiismerete, beküldték (névtelenül persze...) adó-adósságuikat. És gazdagodott Uncle Sam kincstára másfajta pénzküldeményekkel is, amelyeknek a “lelkiismeret-pénz” nevet adták. Az utóbbi öt évben a kincstár lelkiismereti alapja hat millió dollárral gazdagodott. Nemrég beérkezett egy 600 dolláros lelkiismereti csekk. Aki küldte, ezt irta hozzá: “Amióta adócsalást követtem el, nem tudtam aludni. Ha még ezután sem fogok tudni aludni, küldök többet." Johnson elnök három éven át ellenállt az amerikai politikai hagyománynak, hogy novemberben vereséget szenvedett szenátor-, képviselő- és kormányzój élőiteknek szövetségi bírói és más szövetségi hivatali állásokat kell (?) osztogatni. Most valami okból feladta ellenállását. Lebukott demokraták jó állásokat kapnak. Néhány példa: Utah államban David King kongreszszusi képviselő a novemberi választáson alulmaradt, most kapott Johnson elnöktől szivbalzsamot; Madagaszkár szigetköztársaságba megy nagy követi állásba. Massachusetts kormányzóját, Endicott Peabodyt, a novemberi szenátorválasztáson kiütötte Edward Brooke; Peabody meghívást kapott magas állásra a Fehér Házba. Guam kormányzói állását az elnök Nevada újra meg-nem-választott kormányzójának ajánlotta fel. Érdekes, hogy Johnson kormányhivatalokat ad fiatal bukottaknak is, hogy a politikai életben maradhassanak és 1968-ban jó szolgálatot tehessenek a demokrata pártnak ... Meg kell azonban jegyezni hogy Johnson nagyon megvá'ogatja, hogy kit milyen állásba nevez ki. *1* $ íj! A külügyminisztérium folyosóin fiatal tisztviselők sugdolóznak. Valami nem tetszik nekik. Miután college diplomát kaptak és átestek a nagyon szigorú vizsgán, 6451 dollár kezdőfizetést kapnak. Autójuk csak néhánynak van,legtöbben autóbusszal utaznak hi'vta lukba. És amikor az autóbusz továbbhalad, a hátsó falán a fiatal külügyérek, a holnap diplomatái, hirdetményt olvasnak: “Keresünk autóbusz so-ffőröket, kezdő fizetés 690 dollár, egyéb kedvezmények.“ ' :J* iji i\t Washingtonban a napokban tanárok és más tanítási szakemberek értekezletet tartottak, amelynek érdekes témája ez volt: Felnőttek és fiatalkorúak bűnözése a gazdag társadalomban. Az egyik előadó idézte Walter Reuther unióvezér nyilatkozatát, hogy c nem szorgalmazza a rövidebl munkaidőt, mert attól tart hogy a munkások, ha túlsók szabad idejük lesz, mindén szabad idejüket kuglizásra és ivászatra fogják felhasználni; munkával jobban járnának. Ehhez az előadóhoz egy tanár hozzászólt: “Mit tetszik gondolni, Walter Rheutemek lesz merészsége ilyesmit mondani egy unió-gyülésen?’’ Lesz — volt az előadó felelete . . . SEGÍTSÉG FIRENZÉNEK STOCKHOLM, Svédország. — Svédország, Dánia, Izland. Finnország és Norvégia, közös képzőművészeti bizottságot küld Firenzébe, hogy ez a bizottság segítsen az árvíz következtében megsérült festmények restaurálási munkálataiban. AZ ŰRUTAZÁS ELLEN WASHINGTON — Az adminisztrációnak nem adóemelést kellene javasolnia, hanem csökkentenie kellene az űrutazásokra fordított összeget — mondotta William Prbxmire szenátor, a kongresszus közös gazdasági bizottságának elnöke. JOHNSON SZIVE WASHINGTON — Dr. E. Willis Hurst, sziv-specialista. ellenőrző vizsgálatot hajtott végre Mr. Johnson on, utána kijelentette: Az elnök szive teljesen rendben van. A Missouri-i oldalon a nap rásüt, a Mississippi befagyott parti részére, amint St. Louisban a hőmérséklet 1 fokra esett. Az orvostudomány fejlődésének káros következményei is vannak LONDON. — Aldous Huxley mondotta: Az orvostudomány az utóbbi -időben oly sokat fejlődött, hogy ma már alig van egészséges ember.’’ Valóban: az orvostudomány meglepő sikerei ellenére egyre többen szenvednek valamilyen örökölhető betegségben. 3 éppen a modern gyógyászat nagyban hozzájárul ezeknek a bajoknak elterjedéséhez. “Az örökölhető betegségekkel — mondotta Hans Nachtsheim német professzor 7— adózik az emberiség a kultúrának ís a civilizációnak.” Nyugat-Németországban, Svájcban és az Egyesült Államokban az örökölhető betegségeikben szenvedők száma az összlakossághoz viszonyítva körülbelül egyenlő. A jövőben az örökölhető betegségekben szenvedők szá-m-a bizonyára tovább fog emelkedni, mert még a legkorszerűbb gyógymódokkal sem lehet őket meggyógyitani, hanem csak a szimptomákat kezelhetik. Sok példát sorolhatnánk fel erre vonatkozóan: “A legveszélyesebb örökölhető betegségek egyike a cukorbetegség — irja H. F. Niggli zürichi profesizszornő — 1921 óta, vagyis attól az időponttól kezdve, hogy elsőizben mesterségesen inzulint juttattak az emberi testbe, a cukorbaj nem halálos betegség többé. Sok cukorbajos ma éppen akkora teljesítőképességgel rendelkezik, mint egészséges embertársai. S miután a cukorbajból fakadó impotenciát és sterilitást is gyakran kedvező eredménnyel kezelik, a gyermekáldásnak sincs akadálya. Ennek következménye mindenesetre az, hogy a cukorbaj egyre inkább elterjed.” További példa a vérzékenység. A Kr. u. 2. században a Talmud — a zsidóság törvényeinek és vallási hagyományainak gyűjteménye — már előírta, hogy olyan asszonyoknak a fiait, akik a körülmetélés utáni vérzés miatt két fiúgyermeküket már elvesztették, nem szabad körülmetélni. Az anya nőtestvérének férfiutódjaira is vonatkozott ez az előírás. “Ez az előírás nyilvánvalóvá teszi, hogy akkoriban már pontosan ismerték a vérzékenység öröklődési folyamatát” — 'egyezte meg Bresch professzor, a freiburgi egyetem tanára. A betegség ugyanis a beteg apáról az egészséges lánygyermekekre úgy tevődik át, hogy a lányok továbbadják a fiúgyermekeiknek a hajlamot, akiknek mintegy 50 százaléka vérzékennyé válik. A betegség tehát csak férfiaknál jelentkezik konkrétan, a nők (kevés kivétellel) csak átviszik a oetegséget fiuutódaikra, de ők maguk nem szenvednek ebben a betegségben. Még évszázadunk elején is a vérzékenységben szenvedőknek a többsége már gyermekkorában meghalt, gyakran egészen jelentéktelen sérülések miatt. Ma már más a helyzet. A véralvadást elősegítő gyógyszerekkel és vérátömlesztéssel többnyire segítenek a betegen. A vérzékeny beteg igy túlélheti sérüléseit, megnősülhet és gyermekei születhetnék. Sajnálatos azonban, hogy ez hozzájárul a betegség elterjedéséhez. “Az emberiség — irja Bresch professzor — hosszú távon csak akkor tud eredményesen szembeszállni öröklődő szellemi javai lassú pusztulásával, ha tudatos átöröklési tekinteteket vesznek figyelembe az emberek a párválasztásnál. Erre többféle lehetőség nyílik, kezdve azzal, hogy felvilágosítjuk az egyéneket örökölhető betegség valószínűségéről. ÁRA 20c—SINGLE COPY 20c Thursday, February 23, 1967 ■7^=,,—,i , 1 = -~:: v-t■ . ■ r- — ^-------------A 65 éven felüliek javára uj adókedvezményt fedeztek fel WASHINGTON. — Az országos adóhivatalnak jó hire van az idős férfiak és nők számára, akik a Medicare f orvosi biztosításban rósztvesznek s havi 3 dollár biztosítási dijat fizetnek. Körülbelül 4 millió személynek szól az üzenet. Az adóhivatali nemrég szétküldte a “Your Federal Income Tax” cimü füzetet, amelyben útmutatást ad, miként kell a jövedelmi adó bevallást elkészíteni. Abban a fejezetben, amelyben a levonásba hozható kiadásokról van szó, az adóhivatal nem sorolta fel a Medicare B biztosítási dijat, ami azt jelentené, hogy akik nem a 10 százalékos át ’agot irjálk be adóvallomásukba, hanem részletezik kiadásaikat, a kiadások közé nem vehetnék fel a Medicare B havi 3 dolláros (házaspároknál 3 dolláros) biztosítási dijat A múlt évben, amikor ez a, biztosítás julius 1-től kezdve volt érvényben, ezek a dijak 18, illetőleg 36 dollárt tetteik ki. Most az történt, hogy egy adóügyekkel foglalkozó vállalat felfedezte, hogy az országos adóhivatal inf ormáéi ój a .éves volt: a Medicare B orvosi biztosítás dija a törvény érielmében éppen úgy levonásba hozható, mint bármely más orvosi biztosítás dija. Sheldon 3. Cohen, az országos adóhivatal főnöke, ezt belátta és nyomban értesítette az öszszes adóhivatalokat a tévedésről. Ennélfogva, aki már beküldte jövedelmi adó bevallását, az készítsen egy módosított bevallást. Egyben figyelmezteti az adóhivatal a 65 éven felülieket az adótörvénynek egy másik rendelkezésére, amely eset leg nagyobb adómegtakarítást eredményezhet. Ennek “reti’f'ment income credit” a ner. Ezt jelenti: Sok idős em,érnék van a Social Security nyugdíjon kivül más jövede’me is, például kamatok, osztalékok, házibérjövedelem, vállalati nyugdíj, munka jövedelem. Ezeknek a jövedelmeknek egy része levonásba hozható. Hogy miképpen történik a retirement income credit ki számítása, azt az 1040 szám mai jelölt adóbevallási iv “Schedule B” mellékletében ’ találjuk. Meg kell azonban je ryezniink, hegy ennek kiszámítása meglehetősen komplikált, miértis ajánlatos adószakértő szolgálatának igénybevétele. Az adószakértők miámális 5 dollár dijat számítanak fel s ez a költség sok esetben bőségesen megtérül, ha az adófizető idős ember adckölbeles jövedelméből jókora darabot le lehet faragni. A retirement income credit kiszámítását a Schedule 3 segítségével ne mulasszák cl azok sem, akik adóbevallásukat esetleg már beküldték; ezek is adjanak be egy módodtott adóbevallást. Indonéz repülőgép tüze JAKARTA, Indonézia A Menado repülőtéren (Celebes Szigetek) kigyulladt egy indonéz személyszállító repülőgép. Húsz személy mégha’ t, 17-en súlyos égési sebeket szenvedtek. Támogatja az adóemelést WASHINGTON-- William McChesney Martin, a Federal Reserve Board elnöke, mondotta: támogatja Johnson elnök arravonatkqzó javaslatát, hogy az adót a jelenlegi adó 6 százalékával felemeljék. A PROPAGANDA ÍROTT FEGYVERE “Attack by Mail” cimen figyelemreméltó politikai könyv jelent meg a napokban. Szerzője, Edward Hunter, élesen ellenzi az amerikai kormányzatnak azt a közismert gyakorlatát, hogy szabadon beenged az országba kommunista propaganda-iráscikat és nem ragaszkodik ahhoz, hogy a kommunista kormányok a -kölcsönösség elve alapján megengedjék amerikai újságok, magazinok és könyvek terjesztését országukban. Hunter idézi az amerikai Legfelsőbb Bíróság elvi döntését, amely erre á gyakorlatra vezetett s éppen ebben találjuk a kétségtelenül visszás állapot magyarázatát. \ főbiróság ebben a kérdésben az alkotmány alapján áll, . sajtószabadság és a' szólásszabadság itt mindenkit megillet, barátot és ellenséget egyaránt. E-gyánileg mégis lehet valamit tenni a nem-kivánatos' propaganda ellen: visszaküldeni a postahivatalba és kérni, hogy a jövőben ilyen nyomtatványokat ne kézbesítsenek ki. “Attack by Mail” ára 5 dollár, megrendelhető e cimen: Hookmailer, 30 West Price St., Linden, N. J. Olvasóinkhoz! Lapunk következő számában megkezdjük CSÁVOSSY LEÓ a “HIRDESSÉTEK HARANGOK” cimü érdekíeszitő és az első mondattól az utolsóig lebilincselő történelmi regényének közlését.