Hiradó, 1966. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

1966-09-08 / 36. szám

VOL. 45. ÉVFOLYAM No. 36. SZÁM PERTH AMBOY, NEW JERSEY Vér és arany Vietnamban Koreában állomásozik több, mint 50,000 amerikai katona és ezeknek őrszolgálata máig hat billió dollárba kerül. Ré­­.en kell lenni és a készenlét tengersok pénzbe kerül. WASHINGTON. — Nemrég még úgy számították, hogy egy vietnami kommunista ha­lottnak az ára egymillió dol­lár. Ez túlzás, borúlátásnak a jele. Közelebb jutunk a való­sághoz, ha azt mondjuk, hogy egy halott gerilla 400,000 dol­lárba kerül. így jutunk ehhez az ijesztően nagy számhoz: Minden hónapban körülbelül kétbillió dollárba kerül a há­ború; az amerikai katonaság ellátása, a fegyverek, az anya­gi veszteségek (lelőtt repülő­gépek, helikopterek, kommu­nista merényletek kártevései, stb.) Augusztusban körülbe­lül 5000 délvietnami gerillát •és északvietnami katonát si­került a másvilágra küldeni; ez lehullott fejenként 400,000 dollár. Valamivel több mint egy év előtt a millió dollár más vo­natkozásban volt említve: a háborút “napi egy millió dollá­ros hábonr’-nak nevezték. De a költségek egyre emelkedtek, az 1 millióból lett 10 millió, aztán egyre több, és ma a háború napi költsége 65 mil­lió dollár. G. H. Mahon kép­viselő, a klépviselőház költ­ségvetési bizottságának elnö­ke úgy véli, hogy az 58 billió dolláros katonai költségvetést még 5, talán 10 vagy 15 bil­lió dollárral meg kell toldani a vietnami (háború miatt. Ma­hon képviselő számítása sze­rint a háború jelenleg havon­ta majdnem két billió dollárt emészt fel. Álljunk meg egy szóra en­nek a nagy számnak említése után. Két billió dollár. Mit le­hetne venni, alkotni ennyi pén­zen? 100,000 családi házat le­hetne építeni egyenként 20 ezer dolláros áron. Vagy le­hetne építeni 1000 iskolát vagy kórházat, egyenként egy­millió dolláros költséggel. Vissza, Vietnamba. 1964- ben körülbelül 17,000 gerillát sikerült örökre harcképtelen­né tenni, a múlt évben már 35,000 kommunista veszett el. És — egyre többen vannak mégis, jönnek, minden bom­batámadással dacolva, Észak- Vietnamból. Egyre többen vannak amerikaiak is Viet­namban. 1965. január 1-én 23,000 amerikai volt Vietnam­ban, ez év végével számuk már 181,000-re emelkedett, ma 300,000-en vannak, ez év végével valószinüleg még 100 ezren mennek Vietnamba. És a túloldalon mit látunk? 1965. január 1-én a kommunisták száma körülbelül 103,000 volt, ma 280,000-en vannak (köz­tük több mint 30,000 főnyi északvietnami sorkatonaság). Minden hónapban átlag 4000 észak vietnami katona surran be — főleg az éji sötétség védelme alatt — Dél-Vietnam­­ba. Egyre nagyobb a háború ára vérben. Már majdnem 5000 az amerikai hősi halottak száma. McNamara honvédelmi mi­niszter jelentése szerint jú­nius 30-ig odaveszett 406 re­pülőgép és 271 helikopter. Amerika adófizető népe 1200 millió dollárt veszített a légi háborúban, amerikai pilóták százai vérükkel fizettek. Meddig mlég? — kérdi ag­gódva mindenki. Rusk kül­ügyminiszter úgy véli, hogy a kommunisták nem bírják a harcot a végletekig, lehet­séges, sőt valószínű, hogy a háború formális fegyverszü­net és békekötés nélkül egy­szerűen abbamarad, úgy, mint a malájországi tízéves “felsza­badító háború”, vagy Sztálin görögországi felszabadító há­borúja Truman elnök idejé­ben. (Ami a görögországi kommunista hóditási hadjá­rat csendes kimúlását illeti, meg kell jegyezni, hogy a gö­rög kommunisták tehetetlenné lettek, amikor Tito jugoszlá­viai diktátor összeveszett Sztálinnál és megszüntette a görögországi kommunisták szabad menedékét jugoszláv területen, mig most a délvi­etnami gerilláknak szabad me­nedékük van Észak-Vietnam­ban, onnan állandóan kapnak megerősítést, és Amerika nem semmisítheti meg Észak-Viet­namot, mert ez nemcsak kí­nai, hanem szovjet beavatko­zásra, végül talán atombom­­bás világháborúra vezethetne. Azt se tévesszük szem elöl, A szív és a cigaretta BONN, N yuga t-N émetor­szág — Dr. Klensch profesz­­szor kimutatta, hogy a do­hányzás során a szervezetbe kerülő nikotin megnehezíti a szív munkáját, növeli a pul­zusszámot és a vérnyomást. Sorozatos megfigyelésekkel megállapította, hogy már fél cigaretta pihenő helyzetben való elszívása is — a füst le­szívása nélkül — átlagosan hússzal növeli a percenkénti pulzusszámot (70-ről 90-re) va lamint 10 higanymilliméter­rel emeli a vérnyomást. Miidbét jelenség a rágyúj­tás után négy perccel éri el maximumát és körülbelül fél óráig tart, amig a pulzus­szám visszatér normális foká­ra. Az a többletmunka, amely fél cigaretta elszívásának kö­vetkezményeként a szívre hárul, megfelel annak, mint­­ria, vagy fél órán belül négy-KIADó egy 4 és egy 2 és fél szobás szép tiszta lakás, mérsé­kelt áron. Townsend Si.-en, a French St.-nél, New Brunswick, N. J. Tel.: reggel 10-ig és este 7 után 826-4645. he ellenszélben kerékpároz­na, vagy fél érán belül négy­szer felkapaszkodna a lép­csőkön a földszintről a máso­dik emeletre. Klensch véleménye szerint napi húsz cigaretta elszívá­sa annyi többletmunkát Okoz a szívnek, mintha az em­ber nyolc órán át egyfolytá­ban enyhe szél ellen kerék­pározna. Mindez azonban csak azokra az estekre vonat­kozik, ha az ember pihenő helyzetben cigarettázik. Köz­ismert azonban, hogy sokan munka, méghozzá nehéz fizi­kai munka közben is dohá­nyoznak. Ez pedig olyan ket­tős megterhelést ró a szívre, aminek nem ritkán már nem tud eleget tenni. Különösen áll ez azokra, akik koszorú­­elégtelenségben szenved­nek és igy szívizmuk nem jut elegendő vérhez. így a dohányzás okozta többlet­­munka fokozódó oxigénhi­ányt idéz elő a szívizomban és súlyos szívbetegséget válthat ki. hogy a szovjet éppen úgy ga­rantálta Észak-Vietnam vé­delmét, mint ahogy a szabad világ garantálja Nyugat-Ber­­lin biztonságát.) Áll az amerikai ajánlat, hogy bármikor, bárhol hajlan­dók vagyunk a vietnami béke helyreállításáról tárgyalni, al­kudozni az ellenséggel, az el­lenségekkel. De nagy kérdés, mit érne ilyen alkudozás. Ha erre kerülne sor, az ameri­kai közvélemény nem enged­né meg újabb és újabb ame­rikai csapatok Vietnamba ve­zénylését, ugyanakkor azon­ban a kommunisták tovább erősítenék — főleg szovjet tá­mogatással — fegyveres ere­jüket és egy napon bejelen­tenék az alkudozások kudar­cát s folytatnák a háborút, fokozott fegyveres erővel. És ha igy vagy amúgy a vietnami háború mégis véget érne, ne higyje senki, hogy Vietnamról meg lehetne fe­ledkezni. További véráldozat nem lenne, de Vietnam és az egész Délkelet-Ázsia védelme kommunista terjeszkedési kí­sérletekkel szemben továbbra is megkövetelné amerikai ka­tonaság jelenlétét a veszélyez­tetett területen. Ne felejtsük el: Koreában 1963 julius óta fegyverszünet van, mégis Dél-Az ottawai hidösszeomlásnál Don Reid polgármester (napszemüveg­gel) fent segít egy sérült munkásnak. Lent egy ismeretlen munkás mentés közben. Kruscsev bukása óta engedékenység mutatkozik a vallás iránt a Szovjetben MOSZKVA. — Álla Jakov­­lena Trubnikova apácának ál­cázta magát és sikerült be­jutnia egy női kolostorba is. Itt bizalmas beszélgetéseket folytatott apácákkal, sőt ma­­gasabbrangu papokkal is. Az­után vallásellenes riportokat irt, mert mint kiderült, pro­pagandistája volt az ateiz­musnak. Éveken keresztül irta gya­­lázó cikkeit a “Tudomány és Vallás” cimü ateista lapban. Azután a hetilap szerkesztő­sége hirtelen megtagadta “si­­kerdus” riporternőjét. A lap azt irta, hogy Trubnikova “kétséges értékű” írásaival megsértette, a “hívők emberi méltóságát”, akiket “fekete varjuseregnek” nevezett és a “Tudomány és Vallás” nyom­ban közölt is egy olvasó-leve­let, melye t egy bizonyos Tchernyshev irt Sverdlovs­­ból. — Kik azok a hívők, aki­nek emberi méltóságát a Trubnokova leálázza — irta a hajánál fogva előráncigált Tchernyshev. És mindjárt vá­laszolt is rá: — Ezek a mi anyáink, nagyanyáink, ezek a dolgozó egyszerű asszonyok. A propaganda az istentelen­­propaganda ellen, már rövid­del Kruscsev bukása után megkezdődött. Ma két évvel Kruscsev kényszer-nyugdija­­zása után nyilvánvalóvá vált: A Kreml egyház és hivő-elle­­nes politikája a multté. És mi több, a kommunista kormány súlyt helyez arra, hogy ezen uj beállítottságáról nyilváno­san tudomást szerezzenek. Lenin eltűrte, hogy a vörös forradalmár ok felgyújtsák a templomokat és papokat leöl­­dössenek, Sztálin üldözte a hí­vőket — egészen a második világháborúig, amikor az egy­házakat a németek elleni harcra szólította fel. A “liberális” Kruscsev, aki Ugyanúgy mint Sztálin a pó­pák iskolájában tanult meg irni-olvasni, és aki állandóan Istent hívta tanúképpen és a Bibliából idézett, éppen olyan könyörtelenül üldözte a val­lást, a papokat és hívőket, mint elődei. Kruscsevnek az uralomra­­j utasa utná az első dolga volt, hogy az aetista agitációs volt, iratok számát megháromszo­rozta. 1962-ben mintegy 355 istentelen írás jelent meg a Szovjetunióban 5,422,000 pél­dányban. Amikor kiderült, hogy ezen iratok legnagyobb része megrekedt az állami nagykereskedelmi raktárak­ban, Kruscsev drákói rend­szabályokat alkalmazott. Egy titkos rendelet megha­tározta, hogy minden vallási szertartást, melyet lakások­ban, vagy temetőkben rendez­nék ,előzőleg a hatóságoknál be kell jelenteni. Egy másik bizalmas rendeletben, melyet csak a papokkal és rendőrség-' gél közöltek, megtiltotta Kruscsev, hogy fiatalkorúak templomokba betegyék a lá­bukat. Kruscsev hatalom-átvétele­kor, 1957-ben, még 22,000 tem­plom és kápolna volt nyitva. Ezeknek a felét Kruscsev be­záratta. A kifogás az volt, hogy a templomok elhanya­goltak, javításra szorulnak és veszélyesek a hívőkre nézve. Adóhátrálék is jó kifogás volt. 1964-ben ezzel az okkal zártak be 2000 ortodox tem­plomot. Amennyiben nem áll­nak üresen, múzeumok, klu­bok és gabonaraktárök céljai­ra szolgálnak. Sokból garázso­kat és agitációs központokat csináltak “tudományos világ­nézet” terjesztése, számára. Irkutskban az egyik templo-. mot planetáriummá alakitot­­ták át. A papokat 80 százalékos jö­vedelmi adóval sújtották. Szá­muk 1959-től 1963-ig ez okból és kényszer-nyugdíjazás ré­vén 14,000-el csökkent, össze­sen 11,000-re. Az állam Kruscsev alatt megszüntette a papi szeminá­riumokat Kiev-ben, Stavro­­polban, Saratovban, Minsk­­ben és Luzkban. Az egyházak csak három szemináriuma ma­radt: Moszkvában, Leningrad­­ban és Odessában, 30-40 tanít­vánnyal egyenkint, azonkívül nyitvamiaradt a papi akadé­mia Sagorskban és Lenin­­gradban. 1958 óta 54 kolostort zártak be. Köztük Kiev hegyi kolos­tora a Lavra, melyet a 11-ik században alapítottak. Jelen­leg ateista múzeumnak hasz­nálják. Ma az egész Szovjet­unióban csak 15 kolostor mű­ködik. Magasrangu papokat, mint Iov és Andrej püspököket be­zárták. Azért, mert nem fi­zettek adót. Valóságban pe­dig, mivél elleneszegültek a templomok bezárásának. A kényszer azonban nem használt és Kruscsevnek, a “Kultúra harcosának” szomo­rú tapasztalatokra kellett szert tennie. A “Szociális ta­nulmányok lakadémiáj ának’ ’ első átfogó szociális vizsgála­ta jelentést tett “a vallási ön­tudat figyelemreméltó jelei­ről”. A jelentés megemlítette: Tamboj kerületben, ahol a la­kosság száma 200 és a “felvi­lágosító” televíziós készülé­kek száma 60, 39 hívőt talál­tak, ezek közül 15 személy 40 éven alul volt. Valamennyiük lakásában ikonok voltak és vallási szokások szerint éltek, i jelentés megjegyezte: “a ÁRA 20c—SINGLE COPY 20c Thursday, Sept. 8, 1966 ELŐVÁLASZTÁS “Primary Election” a neve angolul annak a választásnak, amelynek célja az, hogy az egyes pártok jelöltjét maga a nép válassza ki, a jelöltek kö­zül. New Jerseyben az idén az uj törvény szerint szeptem­ber 13-án lesznek az elővá­lasztások (régebben tavasszal voltak s tavasztól őszig folyt a jelöltek kampányolása, ami most már csak alig két hétig fog tartani a november 8-iki főválasztásig. — Szerk.) A demokrata pártlistán a, U.S. szenátori pozícióra ez­­idén több jelölt is van, tehát a jövő keddi előválasztáson főleg demokrata párti sza­vazók fognak szavazni, hogy eldöntsék, ki legyen a novem­beri főválasztáson a demok­rata szenátor jelölt a republi­kánus Case szenátorral szem­ben. A párt hivatalos jelö­lő gyűlésén nem sikerült egy személyben megállapodni, — mert többen bejelentették pá­lyázó szándékúikat s ezért volt arra szükség, hogy a kérdést a szavazók elé vi­gyék. Számos jelölt-jelölt közül csak kettőnek a nevét érde­mes e helyen megemlíteni, akik erős kampányban fog­tak s igyekeznek maguknak megszerezni a többség szava­zatát. Warren W. Wilentz, perth-amboyi ügyvéd, a de­mokrata állami Committee­man: David T. Wilentz fia, a párt vezető embereinek a jelöltje, akit maga az állam. kormányzója is jelölésre en­­dorzált és aki Johnson elnök programjának támogatásával pályázik a párt jelöltségére. Ellenfele, David Frost, a Rutgers Egyetem biológiai tanszékének előadója a Viet Nam-i háború nagy ellenzője, a demokrata Johnson elnök programjánál egyik fő kri­­tizálója, aki “a béke hive”­­ként próbál magának szava­zatokat szerezni az előválasz­táson. A republikánus oldalon nincs tülekedés, a jelöltek; nem lökdösik egymást s nin­csen ez a kérdés feladva a repjublikánus szavazóknak, így csak a demokrata szava­zók lelkiismeretére Van ez­úttal bízva annak eldöntése, hogy harcoljon-e Amerika a kommunizmus ellen, vagy hagyja hogy ez a vörös rák­fene elnyelje végül is az egész világot. Pártpolitikáról nincs szó a jövő keddi előválasztáson. Az, hogy New Jersey másik Wa­shingtoni szenátora republi­kánus, vagy demokrata le­gyen-e, csak jövő szerdán, az előválasztások utáni napon lesz a kérdés és arra a fele­letet csak november 8-án fog­ja megadni. Egyelőre itt csak arról van szó, hogy Wilantz legyen-e a demokraták sze­nátor-jelöltje, vagy Frost? Ez pedig jövő kedden el fog dőlni. Mi nem kételkedünk abban, hogy mi lesz a több­ség válasza erre a kérdésre. idil hatóságok gyakori zaklatása, csak megerősíti őket vallásos érzületükben.” Csaknem 50 évi állandó ateista nevelés és propaganda után, még mindig 93 millió la­kos vallja magát vallásosnak a 230 millió lakosból, 50 mil­lió ortodox, 24 millió moha­medán, 10 millió katolikus, 5 millió protestáns, 3.5 millió zsidó és 0.5 buddhista közül. Kruscsev utódai belátták, hogy a hitet nem lehet tűzzel és vassal kipusztitani, legfel­jebb meggyőzéssel. A “Litera­­turnaja Gaseta” nemrégen azt irta: — Aggodalomra ad okot, hogy még igazi tudósok is vallásosak. Simferopol érseke, Lukas például, aki mint orvospro­fesszor Sztalin-dijtt kapott ezt irta: A tudomány és hit állítólagos össze nem egyez­­tethetősége, nem egyéb nagy tévedésnél. A kommunista párt propaganda-főnöke, Iljit­­chov pedig 1064i-ben jelen­tette, hogy a vallásos szovjet­emberek 30 százaléka 40 éven alól van. Egy évvel Kruscsev bukása után, 1965 decemberében a Szovjetunióban először tilta­koztak vallási ügyekben. Két ortodox pap nyílt levelet in­tézett az egyházfőhöz, Alexij moszkvai pátriárkához és be­adványt intéztek később Pod­­gorny elnökhöz, Kosygin mi­niszterelnökhöz és Rudenko főügyészhez és a szovjet al­kotmány 124-ik paragarfusá­­ra hivatkoztak, mely biztosí­totta a lelkiismeret és vallás szabadságát és az állam és egyház különválasztását hogy az egyház ne álljon állami felügyelet alatt. Ezév májusában Alexij pát­riárka kizárta a két lelkészt az egyházból. Alighogy azon­ban, a kormány tagjaihoz el­küldött beadványuk beérke­zett, nyomban feloszlatták “az ortodox egyházak ügyei­nek intézésére alakult kor­mány-tanácsot” és maga a teoretikus pártlap, a “Kom­munist” pedig azt irta: — Nem szabad egy embert val­lási meggyőződése miatt, hát­rányban részesíteni. Maguk a baptisták iránt is, akiknek vallását “szektának” nevezik a Szovjetunióban úgy Kosygin miniszterelnök, mint Brezhnev pártfőnök különös engedékenységet mutat, mire a “Tudomány és Vallás” cimü, régebben harcos ateista folyó­irat, nagy méltatásban része­sítette őket. Bár jelenleg a vallások és vallásosságok iránti engedé­kenység a “generál vonal”, vallásos könyveiknek a Szov­jetunióba való importálása még mindig szigorúan tilos. A holland baptista prédi­kátort, Johannes Vissert és a zanglifcán papot, John Mur­­ray-t, akik Ljancheny-nél a Moldvában, 215 orosznyelvü Bibliát akartak átvinni a ha­táron elfogták, autójukat és a Bibliákat elkobozták, őket azonban 48 órai feltartóztatás után szabadon engedték. Az angol házaspár, Richard és Anna Marie Hippisley ugyancsak megkis érelték, hogy Bibliákat vigyenek a Szovjetunióba, de a határon feltartóztatták őket és elko­bozták a szent könyveket azon a címen ,hogy azok “ve­szélyesek az állam biztonsá­gára.” KEVÉS A KÉSZPÉNZ? Az AVON HÖLGYEK sok dollárt megkeresnek minden héten a KARÁCSONYI ELADÁSI SZE­ZONBAN. Otthonában történő megbeszélésért telefonáljon: New Brunswickon KI 5-1345, Perth Amboyban Hl 2-2462, Allenlown- Bethlehem környékén hivja a kö­vetkező számot: 432-0916.

Next

/
Thumbnails
Contents