Hiradó, 1966. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)
1966-12-15 / 50. szám
VOL. 45. ÉVFOLYAM No. 50. SZÁM PERTH AMBOY, NEW JERSEY ÁRA 20c—SINGLE COPY 20c Thursday, Dec. 15, 1966 Üzleti tolvajok eldor adója Karácsony és Szilveszter között CHICAGO. — A Norman Industries Inc. vállalat, amely üzleti tolvaj lás megelőzésére szolgáló készülékeket és berendezéseket gyárt, kétségtelenül illetékes jövendölésre hogy mi lesz Karácsony és Szilveszter közt, valamint il letékes egyéb, rokon mc^állapi tások ra. Olvassuk tehát mit mond Norman. Nagyon érdekes olvasmány, mindenkit érdekelhet, hiszen az üzlet: tol vaj Iá,soknak elmaradhatat lan következménye, hogy a számlát a vevőközönség fize ti. Mert amit az üzlet vészit a réven, azt meg keli térítenie, a vámon. Az amerikai kereskedőknek a karácsonyi időszakban hat billió dollár forgalmat kell csinálniuk, hogy “egyenesbe jussanak”, vagyis visszakapják a karácsonyi vásárra beszerzett áruk árát; csak ami a hal billión felül befolyik, abból lesz profit. Mármost, ha a korábbi évek tapasztalatai nem csalnak, az üzleti lopásokból eredő kár most körülbelül 600 millió dollár lesz. Ennyi veszteséget az üzletek kénytele nek belekalkulálni az árakba Az üzleti tolvajlások általában emelkedő irányzatot mutatnak a supermarketek és más önkiszolgáló üzletek korában. Karácsony előtt a szó kásosnál több lopásra kell számolni, aminek okai: 1. Nagyobb árukészlet. 2. Sok gyakorlatlan kisegítő a pultok mögött. 3. A szokottnál több fiú és lány az üzletekben. Az üzleti tol vaj lás, az FBI jelentése szerint is, a leggyorsabb tempóban növekvő bűnözési ág; nagyobb mértékben növekszik, mint a bankrablások, ékszerlopások, betörések és sikkasztások. Az FBI kimutatásai szerint most körülbelül kétszerannyi üzleti tolvajlást jelentenek a hatóságoknak, mint 1960-ban. És figyelembe kell venni, hogy 100 eset közül csak egy jut a rendőrség tudomására. Téves az az általános feite vés, hogy a legtöbb kárt hivatásos üzleti tolvajok és kleptomanias egyének követik el. Ezek a legkisebb kártevők. A nagy kártevők: házi - asszonyok, tizenéves fiuk és leányok és üzleti alkalmazót tak. Ezek sokszorta többen vannak, mint a profik és kleptók, és az általuk okozott kár ezért mérhetetlenül nagyobb Miért lopnak? Norman, a szakértő, úgy véli, hogy az asszonyok azért vetemednek lopásra, mert nem tudják megvenni a társadalmi és szomszédsági poziciójuk megtartására szükséges portékákat, például ruhát, kalapot. De sokan a csábitó alkalmak áldozatai lesznek: szinte csábit a lopásra a rengeteg holmi, ami elégtelen felügyelet nélkül a polcokon, asztalokon bever. Az önkiszolgáó üzleteknek van egy szakkifejezésük : impulse buying. E21 azt jelenti — és erre építenek is a supermarketek és az önkiszolgálók —, hogy a vevő körüljár az üzletben és hirtelen elhatározza oly áruk vásárlását, amelyekre nem it gondolt, amikor az üzletbe beépett. Valami újat, valam bargaint lát és nyomban be teszi a kosárba. Nos, mondja Norman, az impulse buying nyomában divatba jött az im pulse lopás, azért is, mert sohasem volt az üzletekben 0I5 óriási választék, mint most Az embereknek, vevőknek ás tolvajoknak anyagi helyzete, jövedelme nem játszik túlságosan nagy szerepet.Lopnak jómódúak is, gazdag családok gyermekei is. “Előkelő” külvárosokban épper olyan divat az üzleti tol vaj - ás, mint szegénynegyedekjen. Hogyan védekeznek az űzetek? Homorú felületű tük'ökkel nagy területet lehet átütni. Closed-circuit televízión áthatják figyelő bódékban el 'ejtőző ellenőrök az üzletben járó-kelő, portékák közt váogató népet. A zacskókat, kis zsákokat, amelyekben bizonyos árukat a polcokra helyeznek, kapcsokkal lezárják, hogy i vevők ne tömhessenek azok ja lopott holmit. Norman és más gyárak olyan zacskókat készítenek, amelyeket nem le hét feltűnés nélkül felnyitni így hogy, például nagy potato ships zacskókba nem lehet becsempészni cigaretta paklikat, vagy akár egy egész kartont Egyenruhás üzleti rendőröket egyre több nagy üzletben lehet látni. Csalókban, csalásokban sem lesz hiány az ünnepi kereskedelmi forgalomban. Itt egy kis “seregszemle”: Nem a newyorki Macynél vagy a clevelandi Maynél, do sok-sok más üzletben sok hamisság fog nyüzsögni a pólókon. Csuda bargainek. Például egy kis üveg eredeti francia parfüm, rendes ára 16,50, karácsonyi alkalmi ára 3 dollár, és a Better Business Bureau azt állítja, hogy az nem francia parfüm, még csak nem is cologne, és még a 3 dollárt sem éri meg. Más üveget az Eiffel torony képe díszíti, de ami benne van, azt inkább a Brooklyn Bridge árnyékában kotyvasztották. A barátságos szomszéd vállalkozik arra, hogy őnagysága távol létében átvesz postai küldeményeket. Ha C. O. D. szívesen megfizeti az árát Őnagysága késő délután ha jajön és felfedezi, hogy az áru nem megrendelt áru volt, nem is kell az neki, de ha a szom széd kifizette, nem lehet egye >et csinálni, meg kell fizetni az árát a pocsék korácsonyi iisznek. Hirdetések csúnyán rászedlek gyerekeket és nagyanyó at. Például: Óriási felfújt yumi elefánt, gombnyomásrí futkározni kezd a házban, ára vsak 2 dollár. Nagyanyó meg'endeli és kap egy kis léggömjöt, amely alig 25 centet ér Jótékonycélu intézménynek jó alkalom, a szeretet ünnepe, adományokat kérnek. A legtöbb ilyen célú levél tisztességes intézménytől jön, de sok ‘ünnepi szélhámos’ is van: jól meg kell nézni, hogy mi rejlik a cégér mögött. Csak ismert intézmény kérését teljesítsük. Két általános szabály: Ct ismert, megbízható üzletben vásároljunk és ne akarjunk 25 centért 2,50-es portékát venni. Unió bérek WASHINGTON. — A munkaügyi minisztérium jelenti; hogy ez év első kilenc hónapjában egymillió háromszázezer szervezett munkás kollektiv alkudozás utján átlag 3,8 százalékos béremelést kapott A korábbi években a béreme lések mértéke 3,3 és és és 2,3 százalék volt. Az 1,3 milliós szám nem mutatja a helyzet teljes képétmert a minisztérium csak az 5000-nél több munkást alkalmazó vállalatok adatait dolgozta fel. És az idei 3,8 százalékban nincsenek benne 0 jelentékeny mellék-juttatások (fringe benefits) sem. MEDICARE FIZET WASHINGTON. - A Social Security a Medicare biztosítás első hat hónapjában 500 millió dollárt fizetett ki jelenti az egészségügyi minisztérium. Több mint két millió páciens kórházi költségeit fedezte Medicare. FELESÉGEK! Azonnali munkaheleiőség azonnali keresetre! ÁRUSÍTSANAK AVON KOZMETIKAI cikkeket nagy haszonra, közvetlen szomszédságukban! Telefonáljon: New Brunswickon KI 5-1345, Perth Amboyban pedig Hl 2-2462, Alleniown-Bethlehem környékén 432-0916 számra. A drágasággal meg kell barátkozni WASHINGTON.- Tisztelet tel adózunk a háziasszonyoknak, akik fellázadtak a drágulás és drágítás ellen— mondják gazdasági szakértők Washingtonban —, de jól teszik a harcias amazonok és mind a milliók, ha megszívlelik annak a katonai, hadviselési elvnek az igazát, hogy: ha nem tudod az ellenséget legyőzni szövetkezzél vele. A drágasággal. meg kel! Kiátkozni, mát csak azért is, mert velünk vari mindennapi életünkben és ve 'link lesz holnap, holnapután is. A múlt évben a drágulás mértéke nagyobb volt, mini 1958 óta bármely évben. És a további drágulás feltartóztathatatlan, mert a termelési költség, az üzletek költsége egyre nő, főleg a szervezett munkásság egyre emelkedő bérei miatt. De itt mindjárt hozzá kell tenni, hogy az ipari munkásság valódi bére tulaj Ionképpen nem emelkedik mert amit nyernek a réven azt elvesztik a vámon. A drágulás felemészti a munkabér többletet. Mindenesetre, vág,éppen ezért, az uniók tovább íövetelőznek, újabb és újabb béremeléseket harcolnak ki hogy a munkabérek lépést tartsanak a megélhetés költségeinek emelkedésével. Az emberek közvetlenül főképpen az élelmiszerek drágulását érzik, mert élelmet minden napra vásárolni kell. Nos a földművelésügyi miniszteri um az élelmiszerek drágulása miatt duzzogó és tiltakozó népnek azt üzeni, hogy “lesz ez még rosszabbul is”. A gazdasági szakértő nem kristálygömböt vizsgáló jövendőmondó, csak rövid távra jósol. Azt jósolja a minisztérium, hogy az élelmiszerárak 1967-ben tovább emelkedni fognak, ha talán nem olyan mértékben mint az idei drágulás volt. Nemcsak az élelmiszerek drágulnak, majdnem mindéi egyéb is. A ruha ma drágább, mint volt egy év előtt és az ipái már kalkulálja a tavaszi magasabb árakat. A kórházi és orvosi költs bj emelkedése ijesztően hat. Drágul az automobil biztosítás. A haj vágás. A college. Az autó. (Drágább, de jobb) A nyakkendő. A brilliáns. otb., Stb. ... és olcsóbb árak is vannak. Például a mosógiép, amely nem cell, már van egy a pincében és nem kell mégegy ... és olcsóbb a TV, mert más miilóknak van, és olcsóbb a szi aes TV, mert millióknak még nincs . . . és olcsóbb lett 1 vacuum cleaner is . . . ❖ * * A dollár vásárlóerejének zsugorodása változásokat idé. elő az amerikaiak vásárlás-szokásaiban. Az emberek jobban meggondolják, hogy vegyenek-e uj portékát, ha a régi még jó állapotban van, csak éppen megunták már a színét vagy a formáját. A ház ura mielőtt uj autót venne, megkérdezi a házi költségvetés urát (a feleségét) és ez em’egetni kezdi az élelmiszereket, amelyeknek árai felmentek. A megélhetési költségek vá- ősről városra eltérőek, mégis megállapítható, hogy egy két gyermekes családnak a “t.-z tességes megélhetés”-hez több mint évi 7000 dollár jövede lemre van szüksége, vagyis több mint heti 130 dollár take home pay-re.. Az egyes magyarlakta városokban a megélhetés költségei a következők: New York 7204, Chicago 7596, St. Louis 7456, Detroit 7124. Los Angeles 7473 dollár. * * * A minisztérium szakértői jelentik: A drágulás most “pillanatnyilag-” szünetel, de egészen biztosra vehető, hogy az elkövetkező hónapokban újabb lendületet vesz. Kezdik a táncot : a kenyér, a tej — a min- Jenniapi szükségletek. Tavaszszal megindul a hus drágulása. Ennek sokféle okai közül első helyen említendő, hogy kevesebb marha és sertés kerül Chicagóba és más városok vágóhidjaira, és utolsó helyen — last but not least — említeni kell VI. Pál pápa rendel-1 nézését: a pénteki hustilalom feloldását, ami, tekintve a kaolikusok nagy számát az országban, nagyobb húsfogyasztásra vezet. De figyelemreméltók még más okok is. Nagymennyiségű juza kerül exportra és megy ínséges országokba: Indiába. Pakisztánba. Ennek folytán megcsappantak Amerika butafeleslegéi. Drágult a szállítás is, valamint minden máfi költség, ami a farmer és 0 pék közti utón a búzához tájad. Aki a kenyér drágulását humorosan akarja felfogni, annak megjegyezzük, hogy az uniók a jövő évben nagyobb béremeléseiket fognak kiharcolni, hivatkozással a drágulásra, amelynek okozói közt nem utolsó helyen szerepelnek ... A munkaügyi minisztérium statisztikai osztálya rámutat arra, hogy az összes élelmiszerek átlagos ára ma 33 százalékkal magasabb, mint volt 1947—49-ben. Egy másik ilvatalos statisztika pedig azt mutatja, hogy az átlagos amerikai család évi ólelem-szükiéglete jelenleg körülbelül LlOO dollárba kerül, 11 százaikkal többe, mint 1961-ben. Az érem szebbik oldala: szárnyas és hus bővebben lesz 3 a jövő évben az árak 5—10 -százalékkal leszabnak tavasztól kezdve. Valamivel olcsóbb de semmiesetre sem drágább Külügyi vacsorák WASHINGTON. - “Egy ;on!ka - s z en d v i cs éppen elég lett volna” — mondta Katzenbaclh külügyi államtitkár égy iiplomata-vacsora után. Amivel kollégái a külügyminisztériumban egyetértenek. Mert 1 külügyi vacsorák túlsók időt rabolnak el a minisztérium vezető tisztviselőitől. Rusk külügyminiszternek egy hónapban átlag 25 ilyen ebédet is vacsorát kell végigszenvednie. Majdnem minden nap hivatalos valamelyik külföldi nagykövetség bankettjére. — Washingtonban több mint 100 ciilügyi képviselet van . . . Nem lehet meghívásokat visszautas,itani. Mert ha Rusk külügyminiszter kitérne meghívások elől, a világ minden részében működő amerikai diplomatáknak nehézségeik támadnának, nem kapnának meghívást diplomáciai vacsorákra, amelyeken hasznos értesüléseket szoktak kicserélni. MAO GYŐZELME PEKING. — Fu Csi-fang kínai asztalitenisz edző abból az alkalomból, hogy az Uj Feltörő Erők mérkőzésén Pnompenihben, Kambodzsa fővárosában tz ő csapata győzött, igy nyilatkozott : — A kínai teniszezők kitűnő formában vonultak fel, mert ők a versenyt nagyon komo'yan fogták fel Mao elnök tanításai szellemében. A kínai játékosok győzelme igy Mao Oe-tung elnök eszméinek győelrne is volt. NASSER ÉS VIETNAM CAIRO — Nasser, egyiptomi elnök és vendége, Houari Boumedienne ezredes, Algéria vezetője, közös nyilatkozatban követelte: az amerikai fegyveres egységek azonnal vonuljanak ki Vietnamból. lesz a vaj. Florida olcsóbban fogja osztogatni áldását: a narancsot és a grapefruitot. Mindezek a (nagyobbára borús) jövendölések holtbrt o- 3an be fognak válni? Nincs olyan szakértő és statisztikus, aki ezt merné mondani. Mert: csak. a. halál biztos . . . és cseppet sem biztos a jó idájárás. * * * Végszó a coloradói amazonokhoz és a többi supeimnrketobojkottáió asszonyokhoz: ■‘Hölgyeim, a drágulással meg kell barátkozni. Jövőre újra találkozni fogunk az újságok hasábjain és akkor jelenteni fogjuk, hogy az asszonyok inélabusan emlékeznek az 1966. évi . . . hogy is mondjuk? . . . 1 tavalyi olcsó árakra.” Lapunk minden előfizetőjének, hirdetőjének és pártfogójának áldásteijes BOLDOG KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNUNK!