Hiradó, 1964. július-december (43. évfolyam, 27-53. szám)

1964-09-17 / 38. szám

6. OLDAL ARANY ÉREM MÁSIK OLDALA Az anj.’ol tankhajó Esso Norvay kigyulladt a tengeren Aden. Arábia előtt. A képet a H. M. S. dóról készítették, mely megmentette az égd hajó személyzetét. Önkéntes Social Security biztosítás jobb lenne? WASHINGTON Az ame­rikai munkássága: k sohasem volt olyan fényes aranykora, mint most. Ezt bátran meg le­het államtani, ha eltekin tünk, először attól, hogy az arcnyrsőből vajmi kevés hull a r "m-szervez: tt munkások milVóira és, másodszor, ha száréi’'kosán vagv gondatlan­ságból szem rtcil tévesztjük a munkanélküliek seihogysem gyérülő táborát. És ha nem ijedünk meg az automatikus gépek hallgatag hadának ost­romától : . Augusztusban a gyáripar­ban a nagy uniók vadász­­területén — a heti átlagos műt kabér 103 dollárral re­kordmagasságba tört. A mun­kában állók összes száma 72.1 millióra nőtt s egy év óta a gyáriparban 275.000 uj mun­kalehetőség nyílt meg. Ennek ellenére a munkamékülrk száma a rendelkezésre álló mtinkásnépesség 5.1 százalé­kára növekedett. Sztrájkok és a velejáró jövedelem kiesé­sek alig haladták meg bár­mely háboruutáni év bérvesz­teségeit. Annak ellenére, hogy az ál­talános kép ilyen 'kedvező, a munkásmozgalomban a han­gulat nem zavaratlrnul de­rűs. Az automata gépek elő­nyomulása újabb munkanél­küliséget okoz, örökösen fe­nyeget egyik-másik amugyis hanyatlásban levő iparban, el­sősorban a szén- és szállítási iparban; Rontja a munkapiac helyzetét a fiatalok folytonos beáramlása is. A már is túl­zsúfolt piacon az újonnan je­lentkező fiatalok számára ne­héz helyet biztcsitani és ezek­nek 15 százaléka ma munka nélkül van. Az automatikus gépek a helyzetet még csak tovább ronthatják. A szervezett munkásság ve­zetőségeiben valami hiba van, talán a vezérek öregedé­se okából. Tény az, hogy csak nagyon kis mértékben sike­rül az úgynevezett fehérgal­lérosok beszervezése és főleg ennek a mulasztásnak követ­kezménye az, hogy az unió tagok száma csak kevéssel nő megdobban, ha egy órára más veszi fel a telefont, vagy egy szürke hétköznapon üres a szók a szerkesztő asztala előtt. Székely Izsó ott volt fél év­század óta minden jelentős magyar eseménynél: a Kos­­suth-szobor eszméjének szü­letésénél, megvalósulásánál, s egyesületek alakulásánál, bu­kásánál, átszervezésénél, há­borús világesemények ferge­­tegében, családi ünnepségek intim öregeinél, az idegen­­nyelvű hirlapirás útvesztőjé­ben éjszaka és nappal. STATE OF IOWA ■ALI vi < D l .>iy A StaKf' To ihe County Ao;d$|oí , County ... lowo ó G#n**n* tplt***«* *♦*«>** »<■<**« b«#'* *+*»*«*4 Nü **** •&**** REPUSUCftí* PAfttif fO* r«ií&|NT Sa«»v * OOiP1*»’** <s* A >/**<** PQR VICf ír» *4,-* V.wt te* OOVfRNOR ÖfMOCPÜTIC Műn p»niOírrt tm <c( wsiOf^T fO* ÖOVWMO* lOWá P«Ö«$81T!0» P&tnt Has hrVf Qmmix*** ft» m síi ovo t kiptOiS - & «1f «-» / fO* VICÍ »M$íS>Swt «»*» « Sir*'« o* »O* OÓVttMO* Mivel az iowai demokraták elfelejtették hivatalosan hitelesíteni Johnson elnök és Humphrey szená­tor nevét, a nevek elmaradtak az állam választási listájáról és lehet, hogy az iowai-aknak be kell irniok jelönijeik nevét. Egv villanypóznára “mászott fel” a 21 éves Marline Bowman ko­csija. A lányt épkézláb állapotban mentették ki a kocsíböT. H t ftj* n * Thursday. September 17, 1964 WASHINGTON — Goldwa­ter szén., aki hévvel rohan novemberi bukása elé, nem az első, de nem is az utolsó azok sorában, akik úgy vé­lekednek, hogy a Social Se­curity biztosítás rendje, mert a kötelező részvételen alapul, ellentétben van az amerikai szabad gazdálkodás szellemé­vel. A kötelező társadalmi biztosítás ellenzői -eddig csak halkan hallatták szavukat,. tudva azt, hogy ez pusztában elhangzó szó. Mégis most, mi­kor a nemzeti politikai szer­vezet mégmagasabb állására pályázik Goldwater, a halk szó automatikusan hangos szóvá erősödött és ezért most foglalkozni kell a kérdéssel; mi jobb a kötelező, vagy az önkéntes társadalmi biztosí­tás? A republikánus elnökjelölt igv fogalmazta meg egy év­vel ezelőtt elvi álláspontját: ::A Social Security legyen ön­kéntes .Akinek tetszik, fogad­ja el és aki nem fogadja el, az maga tud magáról gondos­kodni.” Azóta valamennyire legyengítette ily szózatát, de ez nem fontos, most nem Goldwater szenátorral vitá­zunk, hanem a kérdés érde­mét vizsgáljuk. Ma 75 millió dolgozó férfi és nő és 5.3 mil­lió munkaadó fizet biztosítási dijat — Social Security adót- és körülbelül 20 millió ■azoknak a száma, akik nyug­idijat, hozzátartozó járadéko­kat, munkaképtelenségi jára­dékot kapnak a Social Secu­­t rity alapból. Amiről tehát itt szó van, az általános, nagy 'nemzeti érdek, csaknem min­iden egyes amerikai családit érint. A kérdés alapos elem­ezés j feltétlen szükségesség. 4 .... .j. j Akik az önkéntes biztosi­­tás mellett kardoskodnak. ‘Imiért teszik ezt? Mivel i.ndo­­vkoljáik meg állásfoglalásukat? ‘‘Fő érveik — melyek részben ' nagyonis helytállók — a kö­­. vetkezők: 1. A mostani kötelező So­cial Security rendszer sulyo- ' san megterheli a fiatalabb c dolgozókat, viszont, act őre- | t gebbeknek olyan előnyöket « juttat, amelyet ezek egyálta- ^ 1 Ián nem érdemeitek ki. Egy j most nyugalomba vonuló há-. < 'záspár 1 egfe 1 jeíbb 3516 dollár,] Scc'rl Security adót fizetett j be és ezzel jogot nyert 32,000 | j dollárnyi juttatásokra. Csak- j ] nem tizszerannyit vesz ki,; ] mint amennyit beadott. Hon- j, ran ered a különbözet? A ( fiatalabb cícigo;jók befizeté­seiből, amelyekre munkaadó- ] ik mindenkor rád-upláztak. i 2. A nyugdijak és egyéb juttatások a nagyobb jövedel- j mü dolgozók millióinak nem , nyújtanak eleget, mert az ^1 I évi 4300 dolláron felüli kere-: ] set számításon kívül marad, i 3. A kötelező biztosítás , 'rendszere megfosztja az em- j; fórokért áltól a .lehetőségtől, ; hogy privát biztosítás utján, , i vagy más uton-módo-n maguk J gondoskodjanak- jövőjükről, j j lehetőségeik és szükségleteik ' mértékében. 4. Az önkéntes Social Se- ] ourity rendszernek nagy elő- , í nye lenne, hogy mindenki oly ] módon gondoskodhatna jövő- « j jérői, ahogyan jónak látja: be-' - j lépne a Social Security biz- ■ j tositás-ba, vagy “privát bizto-j 1 sitást venne ki, vagy megta- I karikásait bankba tenné, vagy részvényeket, - bondokat i vásárolna. Ily módon minden- j ki maga vállalná a felelőssé- \ get a jövőjéért, nem hárítaná , azt át a kormányra. Ezeket az érveket sokszor latolgatták, komolyan ele- , mezőik politikusok, -törvény“ hozók, az ipari és üzleti ér­­d kéltség képviselői, hivata- j los és privát szakértők és ' nagyjában a következő nézeti kristályosodott ki: Ha a Llkoeság millióinak szabad választására lenne biz­­j va, hogy a S. Security biz­­t ősi távban részt akarnak-e venni vagy sem, az egész So­­! cial Security rendszer össze­omlana, mindenki kárt szen-i vedne s a legnagyobb károso­dás éppen azokat érné, akik- I nők a Social Security juttatá­sokra legnagyobb szükségük lenne. ! j A Social Security hivatal I statisztikusai kiszámitották, j hogy mi lenne a következnié­­! nye az önkéntes biztositás j rendjére való áttérésnek, j íme' A 30 evőn aluli biztosi­­! tottakndk 15 százaléka kilép­ne s ez a jövő évben már j egy és fél billió dollár bevé­tel hiányt idézne elő. 1968- bsn a Social Security alap­nak 18.8 billió dollár vagyon­állománya lenne, mig a mai rendszer mellett ez a vagyon, ez a tartalék 27.5 billió dol- I ' árt tenne ki. 1988-ban, ami­ket a most 40-es éveikben le­vő dolgozék elérkeznének a nyugalomba vonulási korhoz, | a Social Security alap csődbe | jutna-, a biztosítottak befize­tései elvesznének. Persze ha 15 százaléknál többen ugra­nának ki a Social Security biztosításból, a csőd még ko­rábban következne be. Ez az oka -annak, hogy az önkéntes Social Security biz­tosításról mindeddig csak be­­. széliek, okoskodtak, vitatkoz­­, tak, e — azt még sehol nem 1 vezették be. Mint ahogy el­­| képzelhetetlen a mai világ­- ban önkéntes tűzoltóság a na- i gyobb városokban, önkéntes rendőrség és elképzelhetetlen a kötelező katonai szolgálat ; vágy a kötelező iskoláztatás eltörlése. * * ❖ A kötelező Social Security Biztosítási rendszer mellett szólnék a következő fontos té­■ nyék: 1. A Social Security bizto­­! sitás egyáltalán írna hozza ; s az embereket kísértésbe,- hogy jövőjüket, hogy úgy j mondjuk, a kormány nyaká­: ba akasszák. Millió és millió- dolgozó és kereső ember- rendszeresen megtalkaritja, i jövedelmezően befekteti kere­- setének egy részét, privát biz­- tositást is kivesz és ilyképpen i-igenis maga gondoskodik jö-Az olvasó ir : New Yorkból, Gyimesy Ká­sás Ernő kiváló, világszerte! ismert festőművésztől, a Kül­földi Magyar Képzőművészek Világszövetsége -elnökétől kap­tuk a következő kedves írást: Az olvasó jogán Írok. Igen! kérem, az olvasónak is van­nak jogai. Nemcsak olvasni, kritizálni, hirdetni, előfizetni, hanem Írni is. Az olvasó jo-1 gán tehát szabadjon nekem is megszólalni. Apám egy erdélyi kisvá­rosban volt kereskedő. Sok gyerek volt a tanítói háznál, j igy aztán kereskedő-inasnak adták. Ahol tanonckodta a 4 esztendőt, ott lett segéd, az­tán tulajdonos. Több mint 4 j évtizeden át. Mikor a huszas évek végén Amerikából ha­zalátogattam, sétára vitt. — Kortársait mutatta végig. Legtöbbjük a főtéren sétált napi egy-két órát, a többiek 40—42 évi szolgálat után a családi ház erkélyén olvastak,1 pipázgattak, merthát nem volt még rádió, TV ... “Tudod ezek mit csinálnak? — mulatott a 60—65 éves nyugdijasokra. — Várják a halált. Elmondják, itt fáj, ott fáj, kinek mi segit, de az éle­tük további értelme a hivata­los nyugdij-korhatárral meg­szűnt. Nálunk nincs nyugdij, nincs korhatár. Megszoktam a kuncsaftokat, azok is engem, büntetés lenne, ha le kellene huzni a rollót.. .” A modern élet kijebb tolta az életkor határát. Még Ame­rikában is, ahol bizony erőnk elhasználódása, igénybevéte­lünk, önhajszolásunk tempója sokkal erősebb, mint az Öreg Európában. * * * A pénteki szám kifogyott az újságosnál. Ilyenkör az em­ber beszól a Népszavához, a 8Ö-as utcába, a magyar ne­gyedbe és kéri a hiányzó pél­dányt. Ezúttal Homoki Erzsébet vette fel a telefont, kitünő­en keverve az angolt a ma­gyarral (a szöveg zengzetes nyelvünkön, számok-cimek an­golul). Izsó bácsi nem volt al szerkesztőségben. Igen, itt kellett volna kez­deni a történetet! Székely Izsó — ezt a vidéki olvasók­nak említem -L- a newyorki szerkesztőség vezetője ember­­emlékezet óta. Úgy hiszem, kétszer is megszolgálta a nyugdij korhatárt — de azért még mindig ott található min- j den magyar ünnepségen, s a szerkesztőségi asztalnál is. A mai hétköznapon helyet­tese felel a telefonhívásra. — Izsó bácsi “csekappon” van. Az öreg szivet néha meg kell nézetni a doktorral. Azt az öreg szivet, amely az olvasót i szolgálja túl a szerkesztősé­gi órákon, túl a vasár- és ün­nepnapokon, s messze túl a nyugdíjkorhatáron. Érettem és éretted, a ma­gyar olvasóért. Merthát az ol­vasónak is van szive. Mely A 23 é-es Monica Campbell, a 25 éves Denny Digginssel kötött há- j zassága után Londonban, igyekszik a dudán lejátszani a nászindu­lót. I vőjéről s a Social Security biztositás csak kiegészítője az ön-gondoskodásnak. 2. A Social Security szinte ráneveli az embereket a rá­adás jellegű egyéb biztositá­, sokra és megtakarításokra. Ez az az alap, amelyre min­den más gondoskodást építe­nek. 3. A Social S. biztositás az | alap vállalati biztosításokra j is. amelyek már billiós mére­teket öltenek több ipari és üz­leti ágban. Köztudomású, hogy az újabban elsősorban a jövő biztonságra irányuló (kollektiv szerződésekben az uniók a Social Security nyug­dijaknak megtoldását követe­lik és harcolják ki; a Social n" Security nyugdij összege — minden számításban bennci van. Nem lehet tehát azt ál­lítani, hogy a kötelező Social Security biztositás háttérbe; ! szorítaná a privát biztosítást. 4. Ha nem lenne Social Se­curity biztositás, milliókat kénytelen lenne az állam, a megye, a város — az adófize­tő lakosság! — szegénysé­,0' gélyben részesíteni és a sze­­k" génysegélyezés, amely most ta" körülbelül 2 billió dollárba ke­­! riil évente, 8—10 billió dollár évi kiadással terhelné meg a nemzet összességét. Ma 2.2 millió a szegénysegélyezésben részesülők száma, Social Se­curity nélkül ez a szám 8 mil­lióra nőne. -5. A sok millió esetben sze­génysegélyezést helyettesítő Social Security biztositás nö­veli az emberek önérzetét és biztonságérzetét, milliókat megóv a megaláztatástól, hogy könyöradományokért .ri­deg hivatalnokokhoz kellene fordulniok. 6. Anri csekkeket visz ma. a postás húsz millió ember­nek, az hamar a gazdasági élet vérkeringésébe jut, hi­szen a legtöbben bevásárlá­sokra fordítják. A fogyasztás növelése maga után vonja á termelés növekedését és rend­kívül fontos annak kiemelé­se, hogy a Social Security csekkek révén ily módon a termelés növeléséhez, a nem­zet gazdasági erősbbitéséhez hozzájárulnak az öregek, a, nem-dolgozók, nem-keresők is. Képzeljük el, hogy máról holnapra elmaradnának, a So­cial Security csekkek. Olyan gazdasági válság állna be, amilyenre nem volt példa sem a 30-as évek depressziójában, sem azelőtt soha. f cgv-'ét év óta és 22.2 száza- 11 1 kai más; ma is elmarad a múlt évi 25.2 százallékos lét­szám mög'jtt. Ezek a száza­­lékszamck mutatják, hogy az amerikai munkásságnak csak | negyedrésze volt uniókban tavaly és még kisebb része van szervezve jelenleg. Nem csoda, hogy az arany cr'm raűsik oldalát lesve fi­gyelő munkások már nem el­sős orb d íi több bért, hanem több jövő biztonságot óhaj­ts rak s az újabb kollektiv al­kudozások során a szeniort­­tás, a korábbi nyugdíjas kor, a nagyobb penzió a fő köve­telések, mig korábbi években a magasabb béreiken volt a hangsúly. Éppen a napokban a bányamunkások uniójának konvencióján egy rebellis cso­port dühösen támadta a John L. Lewis s ókéban ülő Tony Boyle elnököt, amiért az uj kollektiv szerződésben a ké­rni §nyszén bányászoknak el­sősorban béremelést és csak másodsorban fokozott jobb biztonságot harcolt ki. Emlé­kezzünk arra, hegy még né­hány évve ezelőtt, amikor az autóm obilipan unió vezető­sége magasabb munkabér he­lyett magasabb nyugdij köve­telését hangsúlyozta, az unió tagsága viharosan lehurrogta vezéreit, azzal a jelszóval, hogy több pénz az ember ke­zében jobb, mint magasabb nyugdijesokk Ígérete és re­ménysége. A biztonság elsőbbsége uralja az újabb kollektiv al­kudozásokat. A minap az Ar­mour húsfeldolgozó vállalat­nál létrejött kollektiv szerző­désnek egyik pontja úgy szól, I hogy azok a munkások, alkik­­! n k munkáját automatikus gép pusztán pár gombnyo­másra redukálja, az addigi munkabért kapják, amit nem holmi gombnyomásért, ha­nem nehéz produkcióért kap­tak. Egy Ford unió lokálban j kö: kérdezés utján megállapi­­t ást nyert, hogy a 15 fontos kérdés közül első helyen sze­repeit a jobb nyugdij és a 13-ik helyre szorult a maga­sabb bér követelése. Nincsen ma se születés- se ( névnap. De miért kellene pi­­rosbétüs ünnep ahhoz, hogy az olvasó köszönthesse a kró­nikást ? S ha ünnep is lenne. . . váj­jon saját lapja Írhatna arról, J hogy egy órára “check-up”-ra menta lap munkatársa? Nem! És ime, kérem, itt van az olvasó joga: hétköznapunk | szivdobbanása, együttérzése, aggódása. Úgy érzem jogunk 1 volt — minden jubeliumi al­­| kálóm nélkül — hangot adni ennek ...

Next

/
Thumbnails
Contents