Hiradó, 1964. július-december (43. évfolyam, 27-53. szám)

1964-10-28 / 44. szám

polgárosító és független POLITIKAI MAGYAR HETILAP ÁRA 15c—SINGLE COPY 15c Thursday, October 29, 1964 ki seim gondoskodott a mun­kanélküliekről. — Johnson elnök ellenfelei a bevándorlókat sem szeretik. De hát, hol tartana Amerika a bevándoroltak nélkül? Hol volna Amerika a bevándorol­tak és azok leszármazottai nélkül ? — Istennek hála, a Gondvi­selés és fogadott hazám bő­kezűsége következtében, jó­magam a szerencsésebbek kö­zé tartozom. Sem nekem, sem családomnak nem kell ag­gódni az aggkori nyugdij, a munkanélküli biztosítás és a minimális munkabér miatt. Ennek ellenére, mint fogadott hazám hálás polgára, mégis aggódom kevésbbé szerencsés polgártársaim miatt és aggó­dom, hogy elveszítik azokat a szociális reformokat, ame­lyeket Roosevelt elnök kez­deményezett és amelyeket Johnson elnök még szélesebb­­körüvé akar tenni. — Számomra tehát alap­vetően fontos, hogy olyan férfi üljön a Fehér Ház­ban, aki egy meggondolatlan gombnyomással nem fogja a civilizáció pusztulását elő­idézni és nem fogja felelőt­lenül, egyetlen tollvonással meggyengiteni, vagy meg­szüntetni azokat a reformo­kat, amelyeket Roosevelt kezdeményezett és Truman, és Kennedy folytatott. — Éppen ezért arra kérem amerikai magyar polgártár­saimat, hogy nemcsak szere­tett fogadott hazánk, az Egye­sült Államok, hanem az egész emberiség és az egész vi­lág érdekébe n, novem­ber 3-án szavazzanak Lyndon B. Johnson elnökünkre és Hu­bert Humphrey alelnökjelöl­­tünkre.” A világhírű hollywoodi pro­­duszer, az erdélyi származá­sú Joe Pasternak szavait min­den magyarszármazásu ame­rikai polgárnak figyelmébe ajánljuk. Lövöldöző nyúl A klasszikus szerkesztőségi vicc szerint a főnök igy oktat­ta a kezdő újságírót: — Ha egy kutya megharap egy postást — az nem szen­záció, hanem hétköznapi eset. Ha egy postás megharap egy kutyát —arról bőven lehet írni. Bőven írhatnak a francia lapok az Amiens mellett tör­tént furcsa eseményről. Egy vadász rálőtt egy nyul­­ra és eltalálta (ez még nem szenzáció.) A nyúl sebesülten feküdt a gyepen, a vadász hozzásietett. Tüzetesen akar­ta megnézni és ezért puskáját a földre fektette. A nyúl meg­riadt, sebesülten is felugrott és a lábával rálépett a ravasz­ra. A fegyver elsült és a lá­bán találta a vadászt. Ezekután remélhetjük, hogy a nyuszi csak könnyen sebe­sült meg és otthon, baráti kör­ben elmesélheti kalandját: Gyerekek, ma egy mesterlö­véssel letérhettem egy va­dászt ... AMERICANIZATION AND POLITICAL HUNGARIAN WEEKLY PERTH AMBOY HERALD JhiL Onkj~ !Hiuiq.aAmrL O^hwAfiafinA, [ditsd, and (pudbii&kod in, ßsMh, ttmJbm^ Lyndon B. Johnson elnök és családja kat, Lyndon B. Johnson je­lenlegi elnökünk újraválasz­tását tarjuk ennek az ország­nak, mint magyarságunknak a szempontjából helyesnek s tanácsosnak, tesszük ezt — mint olyanok, akik demokra­ta. párti álláspontunkat évti­zedek óta nyíltan vallottuk. Minden választópolgárnak joga van arra szavazni, aki­re akar, nagyon fontos azon­ban, hogy szavazatát minden­ki a maga meggyőződése sze­rint adja le. Meggyőződését, végső határozatát pedig, — hogy kire fog szavazni, ne az döntse el, hogy egyik vagy másik nagyhangú kortes — miután megkapta a maga számára az Ígéretet, hogy ha a jelöltje győz, ő mit fog kap­ni — bead egy nagy adag maszlagot, felsorol neked, ma­gyar testvérem egy csomó j olyan okot, amiért neked kö­telességed az ő jelöltjére sza­vazni .. . Mi nem vagyunk politikai koresek, hanem amerikai ma­gyar testvéreinknek bármt­­gyarok, régi, hűséges tanács­adói, útbaigazítói, akik ma­gyar testvéreinknek brámi­­lyen ügyes-bajos dolgában, problémá j ában szolgálatára vagyunk. Ott állunk mellette­tek, testvérek, itt élünk ve­letek, ismerjük dolgaitokat, mindennapi életeteket s tud­juk, hogy mikor, miben lehe­tünk segítségetekre.. Tudjuk jól azt, hogy hosszú évtize­dek során át politikai szer­vezeteitek és álláspontotok révén előnyeitek városnál, megyénél, államnál mit jelen­tenek. Tudjuk jól, hogy ami­kor ennek a fiúnak, vagy annak a lánynak ilyen vagy olyan munka kell, kihez for­dulhattok, vagy ha akármi­lyen ügyetek van a várossal, községgel, megyével, állam­mal, kihez kell mennetek, aki ismer, tisztel, megbecsül és segitségetekre van... És mi, akik akármilyen dologban ott állunk mellettetek, akik kész-HÁZTETŐ készítése, uj és ja­vítás; pala, zsindely és kátrány, vagy melegtelő. Kémény, csator­na, lefolyó és újfajta tető-világí­tó és szellőző ablakok készítését olcsón vállalom. Lehet részletre is. Ádam Tuszinger. Hívja este 7-10-ig CH 7-5522. előtti elhatározásotokra, ha­nem az itt élő magyarság egyetemes érdekeiért! Minket nem vezetnek személyes ér­dekek tanácsadásunkban. — Előttünk nem húznak mézes madzagot, hogy ha jelöltünk befut, személyileg milyen ju­talmat kapunk majd... Nem! Egyetlen szempont van előt­tünk: az itteni magyarság érdekeinek hűséges képvise­lete! Hetekkel ezelőtt e lap szer­kesztőjét Robert B. Wagner newyorki polgármester az országos demokrata párt “All American Council” magyar csoportjában a szervező ta­nács egyik tagjává nevezte ki. Vannak szerkesztők, akik az ilyen kinevezést vastag eb­­tükkel, fényképekkel illuszt­rálva igyekeznek a maguk ja­vára hasznosítani, nagyhangú publicitást adva saját maguk­nak. Úgy gondolták, hogy ezáltal lapjuknak nagyobb fontosságot, nagyobb súlyt adnak. Mi még csak meg sem említettük lapjainkban ezt a kinevezést, magát a tényt azonban úgy könyveltük el, hogy egy napon talán kapóra jön ez a kapcsolat a magyar­ság ügyének, magyar érde­kek előrevitelénél. Minden amit mi elérünk és elértünk: a magyarságnak hasznára van és lesz. Nem a magunk, vagy csak a magunk haszná­ra ! Meggyőződésünk, hogy a de­mokraták győzelme — nem­csak helyi vagy állami vi­szonylatban, hanem országos viszonylatban is az Egyesült Államok elnökének, Lyndon B. Johnsonnak és alelnök-je­­lölt társának, Hubert H. Humphreynek a megválasz­tása utján is — az amerikai magyarság érdeke! Valósággal hagyomány az Egyesült Államokban az, hogy az elnök elhatározása folytán elnökké vált alelnö­­köt a következő választáson, választják. Lyndon B. John­­sont megválasztani nemcsak — “Nem vagyok politikus s a republikánusok és demok­raták között egyaránt sok ba­rátom van. A politizálást min­dig másoknak hagytam és jó­magam egész életem jórészét olyan filmek elkészítésével töltöttem, melyek pártkülönb­­ségre való tekintet nélkül, — minden amerikait szórakoz­tatnak. — Most azonban úgy ér­zem, hogy a jelenlegi válasz­tási küzdelemben senki sem lehet semleges, mert gyerme­keink jövőjéről van szó. Nem­csak Amerika, hanem az egész emberiség számára lét­kérdés, hogy kinek a ha­talmában lesz az elkövetkező négy évben a Fehér Házban annak a gombnak a megnyo­mása, amely az egész világ megsemmisítését eredménye­ző atomháborút elindíthatja. — Én Lyndon B. Johnson személyében látom a biztosí­tékot arravonatkozóan, hogy az Egyesült Államok nem fog meggondolatlanul olyan nuk­leáris háborút előidézni, mely a civilizáció pusztulását von­hatja maga után. — Ennél azonban tovább Joe Pasternak megyek: a republikánus je- nagyobb karéj kenyeret jut­­lölt győzelme esetében vészé- tattak minden amerikainak, lyeztetve látom az utolsó bar-1 tekintet nélkül életkorára, mine év szociális vívmánya- j vagy állására. Veszélyeztetve it: az aggkori nyugdijat, a látom ezeket a vívmányokat, munkanélküli biztosítást, a mert Goldwater vissza akar­­minimális munkabéreket, va- j ja hozni azokat az időket, mi­­larnint mindazokat a reformo- kor senki sem gondoskodott kat, amelyek az utolsó har- az öregekről, az özvegyekről mine esztendő leforgása alatt és az árvákról és főként sen-RICHARD J. HUGHES N. I KORMÁNYZÓJA A MAGYAROK VENDEGE LESZ NEW RRUNSWICKON Kiadó 7 szobás lakás New Brunskick központj ában. Érdek­lődni; KI 5-1905 (d .u. 3 óra után). ÉPÍTŐ ÉS ASZTALOS. Házak építését és régi építmények javí­tását. átalakítását vállalja. Épít­kezési kölcsönöket elintéz: Fenvő Tózsef. Telefon: CH 7-8484. November Lén, vasárnap este fényes banket és műsor keretében ünnepli meg alaku­lásának és fennállásának 30 éves jubileumát a New Brunswicki Amerikai Magyar Női Demokrata Kör az Atlé­ta Klub dísztermében. Erre a nagysikerűnek ígérkező va­csorára meghívták Richard J. Hughes kormányzó is éis Kára Péterné, a Kör agilis el­nöknője, most jelenti, hogy a kormányzó a meghívást elfo­gadta. A Magyar Női Demokrata Klub e lap utján is meghív­ja New Brunswick és környé­ke magyarságát erre a ban­­ket're, mely iránt oly nagy az érdeklődés, hogy mintegy 300 jegy előre elkelt, s bizo­nyos, hogy mire a nap elérke­zik, már minden hely le lesz foglalva a hatalmas nagyte­remben. A női körrel karöltve dol­gozik az est sikere érdekében a férfi kör is. Olyan műsort állították össze, amilyen még talán soha nem volt New Brunswiekon. Itt lesz köztünk az állam kormányzóján, mint díszven­dégen kívül számos ismert po­litikai és közéleti személyiség, válamint Rónay Imre Zsolt gyönyörű hangú magyar dal­­éndeas, tovább New York, Miami és Cleveland kedvenc ének-csalogánya, a bájos Gypsy Countess Julia. Az est másik szenzációja a Radio Ci­ty Music Hall és televízió csil­lagai : Grace Lang és Gene Reed hires énekes és táncos együttes, akik a “Vig özvegy” operettből ének- és táncszámo­kat fognak előadni. A müsorszámokat a Kára- Németh rádiózenekar fogja kisérni és a vacsora utáni tánchoz is ők adják a nagy­szerű zenét. Erre az alkalomra 8 tagra bővítették ki zemidkiarukat Kára-Némethélk: Chubáik Pis­ta, a hires prímás és Szittai Mihály, a new yorki House cif Vienna zenekarának, Eme­ry Dteiutsdhnak nagyszerű cimbalmosa is a bandában fog játszani ez alkalommal. A kormányzót 8 gyönyörű “LBJ” leány és 8 válogatott szép maigyarrubás leány fog­ja a terembe kísérni. “Miss Middlesex County 1964” a szépséges István Mar­jorie is ott lesz a demokraták jubileumi banketjén. Takács J. József, városi ügyész lesz az est áldomás­­mestere, Csonka Pista lesz a ceremeniamester. Kára Péterné elnöknő meg­hívta a perth-amboyi, wood­­bridgei, south-riveri, somer­­seti magyar demokrata körö­ket is, melyek a meghívást elfogadták és testületileg résztvesznek a díszvacsorán, mint ahogy a Middlesex me­gyei Women’s Club tagjai is nagy számban fognak részt­­venni. Alid még nem foglalta le he­lyét és nem vette meg jegyét erre a szenzációsnak ígérke­ző vacsorára és táncmulatság­ra, intézkedjen azonnal! Hív­juk fel Kára P étemét, a Női Klub elnökét, vagy iSohonyay Józsefet, a Férfi Klub elnö­két, vagy tisztikaruk akárme­lyik tagját s gondoskodj urk jegyről ,illetve helyfoglalás­ról minél előbb, hogy az ajtó­nál ne kelljen várakoznunk a bankét kezdetekor! AZ "AVON" KARÁCSONYA már megékezell. Legyen Ön is egy AVON képviselő most és építsen ki magának egy jó vevő­­névsort, amivel szép pénzt csi­nálhat ebben a kitűnő keresed szezonban az AVON ajándéktár­gyakon és kozmetikai cikkeken pénzvisszaadó jótállás van! Ott­honában történő megbeszélés vé­gett hívja M. 2-514S számot. Beth­lehem-Allentown környékén hív­ja 4320916 számot. Belső Gyuláné, sz. VINCE ANNA MARGIT, özv. Vince Ignácné, 14 Brocik­­sidie Ave. New Brmuswick-i lakos leánya és Belső Gyula, volt magyarországi ország­gyűlési képviselő, a bruns­wicki Magyar Amerikai At­léta Klub elnöke, szombaton, október 24-én a Szent László r.fc. templomban, megtartott ríászmisével esküdtek egymás­nak erek hűséget. Father Pius Pier ferences atya adta rájuk az egyház áldását, átnyújtva egyben a Vatikánból érkezett pápai áldást is Belső Gyulá­nak és mátkájának. Tanuk voltak Dr. Varga László (New York) mint vőfély és Mrs. Peggy Rainey. A koszorur.­HCLLYWOOD, Calif. — Paszternák József, a Metro- j Goldwyn-Mayer világhírű produszere, Deanna Durbin, Mario Lanza, Doris Day és még sok más filmsztár felfe­dezője a következőket mon­dotta munkatársunknak a vá­lasztásról : lány tisztét Mrs. Joseph C. Maltese töltötte be, kísérője pedig Dr. Horváth Péter (Tar­ry town, (N. Y.) volt. A bájos virágosiánjyika Vince A. De­bora, a menyasszony unoka­­huga volt. A gyönyörű tem­plomi esküvő után este 5 órai kezdettel az Atléta Klub dísz­termében 300-személyes nagy lakodalom volt, ahol ajándé­­kciklkial és jókívánságokkal halmozták el a vendégek az uj párt. Belső Gyula és bájos felesége Miami, Fla.-ba utaz­tak a mézesheitekre. New Brnuswickon, a Broofcside Ave. 14 szám alat fognak lak­ni. Vince A. Margit CARTERET, WOODBRIDGE, FORDS, KEASBEY, METUCHEN, RAHWAY. SOUTH RIVER, STATEN ISLAND VOL. 43. ÉVFOLYAM No. 44. SZAM =^57^ *- —-PERTH AMBOY, NEW JERSEY MAGYAROK! SORAKOZZUNK FEL A DEMOKRATA JELÖLTEK MÖGÉ! Jövő kedden, november 3-i án ismét országos választá­sok lesznek Amerikában, mi­kor a nép nemcsak községi, I megyei és állami jelöltekre j adja le szavazatát, hanem az! Egyesült Államok elnökére s[ alelnökére is (illetve az el­nökválasztó electorokra). Amikor most e helyen ki­nyilatkoztat j uk álláspontun­séggel vállalunk bármilyen közvetítő szerepet, hogy se­gíthessünk, mi, akik a ma­gyar u j ságcsinálás mellett időt találunk arra is, hogy a közbenjáró szerepét tölthes­­sük be akármelyik magyar testvérnek a dolgában: nem saját érdekeinkért adunk ta­nácsot és igyekszünk befo­lyást gyakorolni választás emiatt a hagyomány miatt il­­legalább egy terminusra meg­lő, hanem azért is, mert sze­repét, feladatát tökéletesen végezni tudó, rátermett s a jelenlegi bonyodalmas világ­­helyzetben legalkalmasabb férfiúra az elnöki állásra, John F. Kennedy méltó utó­da az elnöki székben! John­son tovább viszi Kenedy ter­veit, megvalósítja Kennedy álmait, el fogja végezni azt a munkát, amit Kennedy tü-1 zött ki célul maga elé. ennek az országnak ! érdekében, de amit ő egy gyilkos golyó mi- j att már nem tudott befejez­ni . . . November 4-én reggel az egész Egyesült Államok uj­jongva fogja éltetni a meg­választott, a helyén hagyott elnököt, Lyndon B. Johnsont és jelölttársait s a diadal ün­neplői között ott lesz az ame­rikai magyarság óriási több­sége is, ott leszel te is, test­vér- és ott leszünk mi is ve­letek ! Paszternák József: Minden magyar szavazzon Johnsonra! i

Next

/
Thumbnails
Contents