Hiradó, 1964. január-június (43. évfolyam, 1-26. szám)
1964-03-19 / 12. szám
? 6. OLDAL SZERELEM K1IFÁRJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Ilka egy percig gondolatokba merülve nézett maga elé. A doktornak valóban igaza lehet. — Földváry Aladárt még nem lehet szabadlábra helyezni. — Ám legyen, doktor, — mondotta. — Maradion még itt, de kikötöm magamnak, hogy őt egészen rendelkezésem szerint kezelhessem. Szava remegett a szenvedélyes vágytól, ahogy ezt mondta. — Jó, jó, — szólt a doktor. — Legyen az öné! Csináljon vele, amit akar! Csalja meg őt, kösse be a szemét, csavarja el a fejét, ahogy birja. csak elmennie nem szabad innét mindaddig, mig bizonyosak nem leszünk abban, hogy nem árthat nekünk. Gúnyos mosollyal hozzátette: — Egyebekben pedig sók szerencsét kívánok önnek, Ilka. El kejl ismernie, hogy ön még mindig csábítóan szép asszony és Rózsikéval sikeresen versenyezhet. Hiszem is, hogy ön fogja kivívni a győzelem pálmáját. — Igen, enyém lesz a győzelem pálmája, — kiáltott Ilka önérzetesen. — Ki fogom én tépni szivéből a leányhoz való szerelmét! Ugyan mit is szerethet egy ilyen leányon, mely éretlenségében még fanyar, mint a vadkörte. Az érett asszony, csak az tud igazán szeretni. Szerelme, mint az Ízes gyümölcs. —- Jó, jó, — nevetett a doktor. — Az ízlések különfélék! -- . .. .. . A _ _----Tudom, tudom, vén lator, — kiáltott Ilka nevetve. — Ön is azok közé a gonosz férfiak közé tartozik, akiknek olyan különös ízlésük van. No de ez nekem most éppen kapóra jön. Sóvár vágyat fejezett ki a doktor szeme: képzeletben látta Rózsika igéző alakját, ahogy karjaiba zárja őt . . . Ilka kitalálta gondolatait és így folytatta: — Nos, úgy hiszem, módomban fog állani Aladárt Rózsika hűtlenségéről mielőbb meggyőzni. Hadd lássa saját szemével, mint vesztegeti Rózsika egy nő legdrágább kincseit egy olyan vén gavallérra, mint ön, hahaha! Ez roppantul hatni fog rá és forró szerelme féktelen gyűlöletté fajul. Morvay elégedetten bólintgatott szürke fejével és szemével ravaszul hunyorgatott maga elé. —. Nagyon jó, nagyon jő, — mormogta kezeit dörzsölve. Igazán pompásan vah' kieszelve! —: Doktor, —á kezdte Ilka újból. — Tehát ebben állapodunk meg, Földváry Aladár egyelőre még itt marad, de nem ám abban a rideg sötét zárkába zárva! Azt akarom, hogy társadalmi állásához illő elegáns szobát kapjon, amelyben jól érezhesse magát és semmi se emlékeztesse őt arra, hogy tébolydában yán. — Ezt a kívánságát is teljesíteni fogom, — jelentette ki Morvay. — De viszonzáskép megkívánom, hogy ön is támogasson engem abban a nagy küzdelemben .mellyel Rózsikát akarom meghódítani. — Nagyon szívesen, doktor! Hisz tudja, mennyire gyűlölöm azt a kígyót. Érdekemben fekszik, hogy ön célt érjen, ez viz lesz az én malmomra. Ne de most keressük fel Földváry Aladárt! A szegény fiatalembert tüstént ki kell szabadítani szörnyű helyzetéből. Azt akarom, hogy még ebben az órában hozzá méltó környezetbe jusson. — Azonban szükséges, hogy őt kissé elkábitsam, — válaszolt Morvay. — Nem szabad észrevennie, hogy őt e cellából egy másik helyiségbe viszik. Ilka erre igenlőleg bólintott s indultak azon cellához, melyben Aladárt fogva tartották. A fájdalom okozta kimerültség félig már el is kábította Aladárt. Szeme csukva volt és nem is hallotta belépni a doktort. — Éppen jó, — súgta Ilkának Morvay. — A körülmények igazán kedveznek önnek. Halkan Aladárhoz lopózkodott és valami kábítószert, melyet a tomboló őrültekre való tekintetből mindig magával hordott, orra alá tartott. A hatás csakhamar jelentkezett is. Aladár feje lekonyult, szemei még jobban lecsukódtak, mély álomhoz hasonló aléltság fogta körül érzékeit. XIV. FEJEZET. Esperanza nővér. Néhány órával később a történtek után Földváry Aladár gróf bágyadtan felnyitotta szemét s álmodozva néztt szét. Kezével megtörölte szemeit, mintha nem jól látna, majd a homlokát is elkezdte dörzsölgetni, mintha szükségét érezte volna, hogy ezzel tevékenységre serkentette szunnyadó emlékezetét. Vájjon álom-e mindaz, ami őt körülveszi, vagy igazán ébren van már? Végre kerekre nyitotta szemeit és körülnézett. Semmi kétség, egy igen díszesen berendezett szobában látta magát, mely az úri kényelem minden igényeit kielégíthette. Szép hófehér puha ágy volt alátta, lábainál keleti szőnyeg, az ablakok nagyok és világosak s a tükörüvegtáblákon keresztül barátságosan sütött be a nap. Fejének sajgását hüs légáram segíti enyhíteni. — Csak nem vagyok megbabonázva? — tűnődött magában. Ekkor a szoba egyik szögletében fölemelkedett egy alak és közelebb jött. Külseje is már alkalmas volt arra, hogy kellemes békét sugározva, jótékony hatással legyen a betegre. Ruhája után Ítélve, ápolónővérnek látszott. Fején a szokásos fekete föveg, elől két fehér lebbennyel. Arca azonkívül fehér vászonkendővel körül volt kötve, úgy hogy csak a szeme látszott ki belőle. De ez a kevés is, amit arcából látni lehetett, arra mutatott, hogy nagy szépséggel van felruházva. — Hol vagyok? — kérdezte Aladár. — Annyit mindenesetre kivehetek, hogy már nem vagyok ama borzasztó helyen — valahogy kiszabadítottak. Ámbár sehogysem tudom megmagyarázni magamnak, miképen történhetett meg ez a csoda, de megtörtént és én hálát adok neked nagy Isten, hogy engem ama szörnyeteg kezéből kiszabadítottál! —Földváry Aladár gróf, — szólalt meg a jámbor nővér szelíd, áhitatos hangon, — ön jelenleg egy szanatóriumban van, mert ön beteg, nagy beteg! Erős-idegláza van. ! — De miképpen kerültem ide? — Önt néhány nap előtt az erdőben találták egy nagy fa alatt, nem messzire a várostól. Arra menő jószivü emberek szedték fel önt és idehozták ebbe a betegápoldába. Három napig feküdt súlyos ideglázban és a heves önkívületi rohamok életét veszélyeztették. Leírhatatlan ámulattal hallgatta Aladár ezen szavakat. * . Ő tehát beteg volt, súlyos-beteg nehéz idegláza volt és félrebeszélt. Valóban, még most is zug a feje, halántéka lüktet és olyan gyöngének érezte magát, hogy alig bírt fölemelkedni. A jámbor nővér, igazat mondott, élete csakugyan veszélyben forgott, De akkor hogy áll a dolog a minap elzjalott eseményekkel? A Rózsikéval való találkozás — benyomulás a tébolydába — az ott töltött borzalmas éj, ama szörnyű pillanat, midőn Morvay doktor a téboly veszedelmes mérgét koponyájába akartg fecskendezni, minek ez nem lenne valóság, hanem pusztá álom? Lehetetlen! — Az égre kérem, jámbor nővér, —- szólt félelemtől gyötrődve, — jöjjön kissé közelebb ágyamhoz és adjpn nekem nyílt; és határozott választ kérdéseimre. — Még nem szabad nagyon sokát beszélnie uraim — válaszolt a szent ápolónő. — A főorvos szoboruan meghagyta nekem, hogy ne beszéljek önnel sokat. De látom, hogy valami'titkolt gohdjaf vagybánata van és é .nhajlandó vagyok -a magam részéből "mindent ' clkör vetni, hogy lelkének békéjét visszaadjam;|tészél]en hát! — Nos hát, jámbor nővér, könyörülÖn rajtám és mondja meg nekem, vájjon csakugyan bet egápol d ában. vagvok-e? .. — Úgy van, a Szent Erzsébet-kórházban. — És egyenesen az erdőből hoztak.engem idő?. V — Ügy hallottam! Ön az.'erdőben osszeroskadt- és eszméletlenül feküdt, senki sem tudja, hogy meddig. Ah, ha visszagondolok azokra a borzasztó szavakra, amiket önkívületi állapotában összebeszélt, még most is összeszorul á szivem. . - v i .-+■ Én tehát félrebeszéltem. Ali jámbor nővér, nagyon kérem, mondja meg mit beszéltem, mit hallott? • y ■ : '■ -A, ; • — ön azt álmodta, hogy tébolydában van éá bündig csak ezt az egy nevet hangoztatta: Rózsika! Rózsika! Nagyon drága, lehet önrték ez a hév és .ma éj jel kérve-kért engem, hogy űzzem él azt az érftbért,. jki méregfecskendővel fenyegeti önt» eközben mind & hét kezével fogta a fejét és szivszaggatoóan nyöszörgőit. —- Ah, tehát mindezt csak álmodtam volna? — kiáltott fel álmélkodva Aladár. — Ágyamnál tehát nem volt az az ember a méregfecskendővél és ném. is kábított el kloroformmal? — Ellenkezőleg, mindent elkövettünk, hogy önt kiragadjuk kábultságából. Istenem- atyám, nem is csoda, hogy midőn a főorvos aggódó göhdda'l .vizsgálhatta az ön állapotát — ez a rettegett elmeorvosra vonatkozó álmot támasztotta önben. De elég -legyen ebből enynyi, gróf ur! Igyekezzék aludni, én addig virrasztóm fogok ágya mellett, mert ide vagyok rendelve ápolónőnek. — Mi a neve, jámbor nővér? — Esperanza! — Igazán ritka és előkelő név, — suttogta Aladár — Reménységet jelent! Bágyadtan visszahanyatlott a párnákra. Sokáig feküdt igy mozdulatlanul, szeme be volt csukva, de nem aludt. Lélekzete elárulta, hogy ébren van. Erőteljes, domború melle egyenletesen emelkedett fel és le, a takarón nyugvó kezei halkan remegtek. így igazán nagy betegnek látszott. A jámbor nővér, ki Espcranzának nevezte magát, az ágy lábához vonult vissza és. kámzsája alól vizsgálódó szemmel nézegetett az ágyon fekvő szép fiatal férfira. Szeme olykor sajátságosán fölragyogott és az apácaruha alatt lázasan földobogott a kissé dús kebel. Ekkor Aladár egyszerre felriadt. Az ágyban kiegyenesítve magát, kezét kiterjesztette ápolónője felé. ffiBA -n-rt Halvány arca hirtelen kipirult. — Esperanza nővér, — kiáltott remegő ajakkal, — még csak egy kérdésre feleljen nekem. Ön azt mondja, hogy az erdőben akadtak rám és jószívű emberek hoztak ide, ebbe a betegápoldába. Oh mondja, nem volt köztük egy fiatal nő, szép, mint egy angyal, selyempuha aranyfürtökkel, ki szebb, mint a fakadó hajnal és szeméből az ártatlanság bája tükröződik. Dubay Rózsika a neve — oh szóljon, nem volt-e ő is azok között, kik engemet idáig kisértek? — Nem, — válaszolt ridegen Esperanza. — Ilyen nőt nem láttam, nem is hallottam róla semmit sem. — De az erdőnek azon részében találtak engem, mely Morvay dr. tébolydájának átelenében van, ugyebár? — Morvay doktor tébolydája? — kérdezte a jámbor nővér és ismét a beteg felé fordította arcát. — Igen, igen, ön azt a jeles intézetet gondolja, mely a város közelében fekszik? — Önt nem ott találták, hanem az erdőnek egészen más pontján. — Vadászruhában voltam, ugy-e? — Úgy van! Bizonyára vadászat közben érte el önt ama veszedelmes nyavalya. Még sarkantyú is volt a csizmáján, ami arra mutat, hogy alighanem lovagolt. — És a lovam? — Senki sem tudja, mi lett belőle. De most már elég, sőt nagyon is sokat kérdezett. Most kérem, pihennie kell; itt van ez a hűsítő orvosság, ezt most beadom és nagyon jól fogja érezni magát tőle. Az apácanővér összeöntötte a gyógyszert, mely kellemes illatot árasztott és ezüsttálcán eléje tartotta. Ámde Aladár határozott kézmozmulattal visszautasította. — Most nem, — szólt izgatottan. — Mindenekelőtt Írni akarok atyámnak. Ön már tudja a nevezet, bizonyára leveleket is találtak kabátom zsebében, amelyekből kilétemet megállapították. Atyám idősb Földváry Aladár gróf, kinek birtokai a Tisza mentén vannak. Be fogja látni, hogy betegségemet legelsőbben is ővele kell tudatnom. Kedves nővér, legyen szives nekem papirt és íróeszközöket hozni. — A főorvos ur nem engedte meg, hogy ön leveleket írjon, —- vetette ellen Esperanza. — Ennélfogva nem teljesíthetem kívánságát. Oh, jámbor nővér, könyörüljön rajtam, — kiáltott föl Aladár. —- Nem látja be ,hogy legelsőbben is atyámat kell, hogy értesítsem hollétemről, miután kétségkívül aggódik miattam. Két nap óta hirt sem halva felőlem, végre mégis bsak meg kell tudnia, hogy hol vágyok. — Oh én belátom, — felelte Esperanza. — Meg is .teszem amit kivan, nehogy még jobban fölizgassa magát. De attól tartok, hogy őri még nem birja saját kezével megírni a levelet. ; - , — Megkísérlem. Szilárd akarat sokra képes. Nézzen ide, már föl tudók ülni az ágyban. Adja ide azt 3 tálcát, ezt magam elé fektetem, a papirtost rá s úgy fog menni az irás, mint a parancsolat. Esperanza előadta a szükségesket és Aladár a következő sorokat vétette papírra az irónnal: Szeretett drága atyám! . : Súlyos idegláz által betegágyhoz vagyok láncolva a Szent Erzsébet kórházban. Mindamellett ne aggódjál miattam, kedves atyám! Föl fogok gyógyulni, mert higz még fiatal vagyok! Ezúttal azonban más kérelmem lenne hozzád, ille |őleg atyai szivedhez, hiszem is, hogy nem fogod megtagadni. E sorok vétele után azonnal indulj útnak és keresd föl egy bizonyos Morvay doktornak az elmegyógyintézetét és tudd meg, nincs-e ott egy Dubay Rózsiké nevű fiatal hajadon, a zelmebetegek között. '% Atyám, nem igen tartom kizártnak, hogy erőszakkal tartják ott azt a leányzót, ki meghódította fiadnak a szivét s kit én, ha Isten is úgy akarja, mint Földváry Áladárné grófnőt óhajtanék őseimnek kastélyába vinni. Drága jó átyám! Szabadítsd ki őt, mert fiadnak élete és boldogsága ettől függ. ölel és kezeidet csókolja hü fiad: r Aladár.” Esperanza npvér a gróf vállán át elolvasta a levelet. Ha Aladárnak módjában állott volna csak egyetlen egyszer is megfigyelni arcát, az irón kiesett volna kezéből s Ő képtelen lett volna befejezni a levelet és borítékba tenni, — Most még csak a címet irom rá, — szólt Aladár örvendezve, hogy oly szépen végig tudta írni a levelet. — Nemde, Esperanza nővér, ön magára vállalja a levél elküldését? Oh, ne utasitsa ezt vissza! Gondolja meg, hogy égy nemeslelkü ártatlan leánykának az élete függ ettől. Oh Istenem, csak legalább tudnám, hol végződik a valóság éá hol kezdődik az álom! Vájjon igazán beteg voltam-e, vagy minden, minden csupán álom-e, ami velem és körülöttem történik? — A lévél rögtön fel lesz adva, — biztosította őt Esperanza. — Ennek fejében aztán ön szépen szót is fogad és beveszi az orvosságot. — Most már szívesen, Esperanza nővér, — válaszolt Aladár, mialatt a reménység boldog mosolya játszadozott'ajka körül. — Fogadja köszönetemet mindazért a sók jóért, melyben részesített s a hűséges ápolásért, melyet betegségemben tanúsított — nyújtsa kezét, Espetanza nővér, hadd csókoljam meg. (Folytatjuk) A csecsemők immunitása ANN ARBOR, Mich. —A michigani egyetem hallgatói megállapították, hogy az öthónaposnál fiatalabb csecsemők immunizálására irányuló törekvések gyakorlatilag hatástalanok. Kísérleteik során 373 csecsemőt oltottak be különböző szérumokkal s kiderítették, hogy a gyermekek többségének. szervezetében nem alakult ki megfelelő védettség a betegségek ellen. Megállapításuk szerint az öthónaposnál fiatalabb csecsemők szervezete még képtelen arra, hogy kiépítse saját védekezési mechanizmusát a betegségek ellen. Ebben az időszakban az anyavérrel szervezetébe átkerült antitestek védik bizonyos mértékig a betegségek ellen. Thursday, 1964 March 19 -Alexander Ferenc professzor meghalt LOS ANGELES. — Dr. Alexander Ferenc, a világhírű pszichiáter, a los angelesi Mont Sinai kórház pszichiátriai osztályának igazgatója Palm Spríngsben lévő otthonában szívroham következtében elhunyt. 73 éves volt. Dr. Alexander — néhai Alexander Bernat budapesti egyetemi tanár fia — Freud munkatársa volt, Chicagóban volt egyetemi tanszéke Californiába jövetele előtt. Munkásságával és kutatásaival az egész világ tiszteletét váltotta ki. Özvegye Anita Alexander és két leánya gyászolja. Egyenlők és egyenlőbbek NYÍREGYHÁZA. — Itt, mint az egész Minden-a-miénk országban mindenki egyenlő, nincsenek többé társadalmi osztályok, rangok. De vannak Nyíregyházán proletárok, kik nem egyenlők, hanem egyenlőbbek. Az Anna eszpresszóban, vagyis kávéházban hétfőtől szerdáig és pénteki napokon mindenkit egyenlően kiszolgálnak, de csütörtökön, szombaton és vasárnap az egyenlőknek tilos a bemenet, ezeken a napokon az egyenlőbbeket szolgálják csak ki: azokat, akik legalább 20 forintért rendelnek ételt-italt. A városi tanács azt állítja, hogy ilymódon igyekeznek a “jobb közönség” védelméről gondoskodni... Ahol nem érhet baleset... NEW YORK — Ide várják látogatóba Gut Miklós magyarszármazásu angliai zenészt, Hubay Jenő tanítványt. Repülőgépen jön, mert az biztosabb, mint a hajó. Honnan tudja? Hát onnan, hogy ő a Lakonia nevű görög óceánjáró gőzös zenekarának vezetője volt és a hajója elmerült az Atlanti-óceán mélyében, 119 utasa a tengerbe veszett, Gut Miklós 15 órán át úszkált mentőövvel a veszettül hullámzó, hideg tengervízben, mig végre kimentették.
