Hiradó, 1963. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1963-11-28 / 48. szám
SZERELEM KUFÁRJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS VII. FEJEZET. Isten ujja Ugyanazon a napon, melyen Rózsikét erőszakkal ott fogták Morvay doktor intézetében és amelyen Földváry gróf nagylelkűen elhatározta, hogy tébolyodottnak színlelve magát s mint ilyen ide is hurcoltatva, kiszabadítja a forrón szeretett leánykát a tébolydából — a külvárosnak egy nem éppen tisztának mondható házából kilépett egy fiatal, szép karcsú hölgy s egy percig megállóit a magas kapuboltozat alatt. Reszketés fogta el tagjait, hirtelen gyöngeség vett erőt rajta, a finom szürke fátyol, mely arcát elfödte, könnyeitől nedvesedett át. — Vége — oda lett az utolsó emlék is' mely szeretett szüléimre emlékezteit — suttogta mélyen fohászkodva. — Isten a tanúm, hogy nem tehettem másként! Nem — hisz nem dobhatom magam a bűn karjába! Még egyszer elkövetek mindent, hogy munkát kapjak és ha nem — akkor . . . Nem fejezte be, de a gondolat, mely éppen leikébe nyilalott, valami borzasztó lehetett, mert megtántorodott tőle. Ájulás látszott őt környékezni s bizonyára földre roskadt volna, ha ugyanabban a pillanatban hozzá nem siet egy választékosán öltözött ur és karjaival föl nem fogja. — Kisasszonyom, — szólt az előzékeny idegen megindultam — mi lelte? Talán rosszul érzi magát — tán csak nem sir? Bármi legyen is az, ami kegyedet bánatba ejti, talán mégis találhatnánk vigaszt reá! A fiatal leány kiegyenesedett s vigasztalhatatlan mozdulattal rázta fejét. — Fogadja uram köszönetemet barátságos szavaiért, — szólt oly hangon, melynek nemes, megnyerő csengése volt. — Az én számomra nincs vigasz. — Talán csak nem tudja azt megtalálni, — válaszolt az idegen ur, — persze, ebben a házban — ezen szavaknál egy pillantást vetett fel a komor cégtáblára, mélyen elmosódott aranyozott betűkkel állott: “Zálogház” — itt persze bajosan találhat segítséget és vigasztalást. Kérem, kisasszony, ne vegye léha kíváncsiságnak, ha kérdezem, hogy mi dolga van e házban, melyet rendszerint csak a szegények legszegényebbjei és a nyomorultak legnyomorultabbjai szoktak felkeresni. Valaminek lennie kellett az idegen hangjában, ami bizalmat keltett a leány lelkében, mert hirtelen elhatározással hátra vetette a fátyolt és mondotta: — Tudjon meg mindent, uram! A nevem Rédey Irma és leánya vagyok a hasonnevű tábornoknak Atyám, habár hiven szolgálta a királyt és a hazát, úgyszólván semmi vagyont sem hagyott hátra. Ehhez já rult édes anyámnak folytonos betegeskedése, én hiven ápoltam őt s mikor végre fáradt szemei örökre lecsukódtak, magamra maradtam a világban, szegényen éf elhagyatva! ...... — Szegényen és elhagyatva, — ismételte az isme rétién ur, kire ezen szavak mély benyomást látszottak gyakorolni, — oh istenem, miért is van oly sok baj ezen a szép földön! — Vannak többféle képességeim, — folytatta Rédey Irma — és képes is lettem volna fentartani magam, de uram, mi manapság egy fiatal védtelen leány? Ahova csak mentem, mindenütt üldöztek — ah, nagyon hosszadalmas lenne és kemény próbára tenném türelmét, ha le akarnám Írni a tövises utat. melyen mint nevelőnő házról-házra, családról-családra vándorolnom kellett. Sehol sem volt maradásom, habár bcsülettel igyekeztem megfelelni kötelességemnek, de nem, nem, uram, restellem bevallani, hogy mi keltette fel ellenem a háziasszonyok, vagy házikisasszonyok, irigységét és féltékenységét. — Értem, — mormogta az idegen. Ezután szívélyes mozdulattal ke?ét nyújtotta Irmának s midőn ez finom metszésű, kopott kesztyűbe burkolt jobbját az övébe tette, az idegen ur meleg szorítással átfogta azt. — Kisasszonyom, ön őszinte volt hozzám, — mondotta — nos, ön is tudja meg hát, kivel közölte szomorú történetét. Szentiványi Géza gróf vagyok és lássa, bár nem vagyok híjával a földi javaknak, sőt tulostul meg vagyok azokkal áldva, azért mégsem vagyok boldogabb, mint ön. Ezért örömömre szolgál, ha egy szenvedő embertársamon segíthetek. Csak vallja be őszintén, ön az imént e házban valami drágaságtól fosztotta meg magát, mely kedves és drága volt szivének. — Ah, gróf ur, zálogba tettem egy karperecét, melyet szeretett anyám még mint menyasszony viselt. Még haldokolva is lelkemre kötötte, hogy ne várjak meg tőle soha, az élet viharaiban talizmánul kellett volna szolgálnia — de most — most a szükségtől kényszerítve — Képtelen volt tovább beszélni, a fájdalom újólag lesújtotta őt. Géza gróf e pillanatban félre állott az ajh t n a n a NOV. 28, 1963 tóból, mert egy rosszul öltözött, rut és visszataszító kinézésű öreg asszony surrant be a kapualjba s felsietett a zálogházba vezető lépcsőn, mint mikor egy kövét patkány bújik el üregébe. — Hallgasson ide kisasszony, — vette fel újból a beszélgetés fonalát Géza gróf, mikor eltűnni látta az öregasszonyt. — Sehogysem tűrhetem, hogy Réday tábornok leánya zálogba tegye az utolsót, ami drága volt szivének — kérem, nyújtsa karját, együtt megyünk fel a zálogkölcsönzőbe, — karperecét vissza fogja kapni. — Nem, nem, uram — kiáltott Irma. — Ez öntől túlságos jóság lenne, — hisz még nem is ismer engem, — esetleg csalónő is lehetek. — Való igaz, — válaszolt a gróf. — Ön az lehetne, de mégsem az! A szemébe vetett egyetlen pillantás meggyőzött engem erről; ezenfelül az ártatlanság hangját is eltalálta, amely pedig sohasem csal. Felkérem tehát a kisasszonyt, ne tagadja meg tőlem a kegyet, hogy szolgálatára legyek. Higyje el, oly férfivel van dolga, ki szívesen tesz jót, anélkül, hogy ezért viszontszolgálatot kivánna. — Köszönöm neked, anyám — kiáltott fel a lány, égfelé emelve szemét. — Mentő angyalt küldtél nekem! Néhány perc múlva Rédey Irma és Szentiványi Gézra gróf beléptek a zálogkölcsönzőhelyiségbe, melyből kellemetlen illat áradt feléjük. A szoba az úgynevezett pudli által, mely egyik faltól a másikig húzódott, kétfelé volt választva. A hntulsó részben, magas állványokban, rekeszekbe osztva, a képzelhető legkülönbözőbb tárgyak voltak elhelyezve, csomóba kötve és számokkal gondosan ellátva. Apró vereshaju zsidó guggolt az állványok között, egy szuette magas álló Íróasztal előtt és jelenleg éppen egy arangyürüt vizsgálgatott, melyet ugyanaz a vén asszony, ki néhány perc előtt Géza mellett besurrant, megvételre kínált, vagy zálogba akart tenni. Amint a zsidó Szentiványi Gézát és Rédey Irmát belépni látta, legott lekuszott a feljebb és lejebb csavarható ülőkéről és a pult elé állva, letette a gyűrűt, mely három szép követ tartalmazott s a vén asszonyt eltolta. A gyűrű láttára sajátszerü izgalom fogta el a grófot; szeme merően odatapadt a drágakövekkel ékes arany karikára — hirtelen mély barázda képződött magas homlokán, úgy volt, mintha e pillanatban egy végtelen szomorú gondolat merült volna föl lelkében. — Mennyit akar a gyűrűért? — kérdezte Hirsch Dávid zálogos, fél szemmel az öreg banyára, fél szemmel pedig Irmára sandítva. — De gyorsan, gyorsan Kótainé, láthatja, hogy most magas uraságokkal lesz dolgom. — A gyűrű testvérek között megér ötszáz koronát: — válaszolta a banya. — Adjon érte háromszázat és a gyűrű a magáé. A zsidó mégegyszer kezébe vette a gyűrűt, minden oldalról megnézegette s igy szólt vontatottan: — Háromszáz koronát akar érte, Kótainé? — nos hát mondtam én, hogy a gyűrű nem éri meg ezt a oénzt? De egyáltalán mikép jutott maga ehhez a drágasághoz? Nézzen ide, a gyűrű belső falába bele van vésve egy sor irás, amely világosan bizonyltja, hogy nem a maga ujjának szánták ezt a gyűrűt. A zsidó elővette nagyitóüvegét, alája tolta a gyű "üt s orrán keresztül olvasta: “Örök emlékül Saroltának Gézától.” Ugyan e pillanatban hangos felkiáltás rezgeti végig a boltban, a gróf egy gyors mozdulattal elkapta a vén banya kezét és magához rántva őt, szemével szinte átfúrni látszott sáppadozó arcát. — Mikép jutott ehhez a gyűrűhöz? kiáltotta. - Mondja meg valljon be mindent — a mindenható Istenre — ez a gyűrű nem az ön tulajdona —- én magam adtam azt ajándékba egy nőnek, ki drága volt szivemnek. Valóban, Szentiványi Géza gróf felismerte a gyűrűt, melyet egykor Sarolta ujjára tűzött, még pedig abban a boldog órában, melyben először szerelmet vallott neki és az első áhitatos csókot lehelte ajkára. A vén asszony e váratlan pillanatban annyira elrémült, hogy csaknem a falig támolygott hátra, ahogy kezét kieresztette a gróf a magáéból. A gróf ekkor hirtelen az ajtónál termett és a kilincsre téve kezét, felindulástól rekedt hangon kiáltotta: — Ha most nekem tiszta igazat nem mond, rögtön rendőrt hozatok és bekisértetem magát; ellenkezőleg azonban szabadon mehet és ráadásul még a gyűrű árát is kifizetem magának. — Tegyen vallomást, boldogtalan, — szólalt meg Irma. — Egy nemes szivü, jóságos úrral van dolga — épe nezért ne hazudjon neki, hanem igazat mondjon! —• Kótainé, — biztatta most Dávid is gunyoros hangon üzfelét, — ne legyél ostoba — muszáj jó arcot csinálni a rossz játékhoz — a finom gavallér szívesen ‘'izet neked a gyűrűért ötszáz koronát, te pedig ennek fejében elmondod, hogyan jutottál a gyűrűhöz. — No hát elmondok mindent, — kiáltott fel rikácsolva az asszony. — Esküszöm, hogy a tiszta igazságot mondom! Nem loptam a gyűrűt, hanem találtam! — Hol, — hol találta? — nyögte Géza, miközben egész testében reszketve közelébb lépett hozzá. (Folytatjuk) MAGYARORSZÁGI KÉPESLAP Gruber Erzsébet, a Borsod megyei Szirmabesenyő község óvodájának vezetője megirta levelét, elsírta buját, bánatát, panaszát a Népszabadságnak : Kerek 40 esztendővel ezelőtt. 1923 őszén kezdte meg Szirmabesenyőn óvónői munkásságát. Hogy ujahb és újabb gyermekgenerációknak mennyi sok jót tett, arról nemcsak a szülők mondottak egyszerűségűkben is ékes dicsérő szavakat: a felettesei is megbecsülték és amikor évek múltán meg lehetett állapítani, hogy a szirmabesenyői óvoda a legjobbak közé tartozik a megyében, Gruber Erzsébet nem egyszer elismerésben, kitüntetésben részesült. Legutóbb öt évvel ezelőtt legfelülről, a minisztériumtól jött elismerő irás. Negyven év hosszú i d ő, az évek eljártak a kis gyermekék gondozójának ezüst szálakkal díszített feje felett, eljött a nyugalombavonulás ideje. Boldogsággal a szivében emlékezett Gruber Erzsébet az elmúlt sok szép esztendőre és reménykedéssel nézett a nyugalmas, biztos, derűs életalkony elé. Már csak három hónap választotta el a négy évtized beteljesedésétől, a penziótól. És ékkor, 39 év és kilenc hónap után Gruber Erzsébet felmondó levelet kapott az iskola igazgatójától, Pásztor Béla elvtárs úrtól. Az aljasságnak, a gonoszságnak netovábbja? így kezdte Gruber Erzsébet a Népszabadsághoz intézett levélét: “Nem kívánom én Pásztor Béla felelősségre vonását, nem azért Írtam e sorokat, hanem hogy beszélgessenek el vele, bírják rá jelenlegi magatartásának megváltoztatására, emberibb gondolkodásra . . . ” Pásztor Béla igazgató elvtárs urnák nyilván valami óktól'néni volt rokonszenves az tvónö, ezért távozás előtt még ütni akart egyet rajta, d akarta ütni az évfordulóa esedékes jutalomtól, tmely a Munka törvénykönyve szerint őt megilletné. De :z nem sikerült a szirmabeienyői basának. A Népszabadság a panaszos levelet elküldte Miskolcra; a megye; tanács művelődésügyi osz,á)ya címere. A művelődésiek azonnal eintézkedtek, a fel mondást hatálytalanították. És átadták Grubcr Erzsébetnek a jubiláris jutalmat. De ezzel a Gruber affér nincs lezárva. A basáskodó gonosz igazgató elvtársnak számot kell adnia embertelen eljárásáról, jegyzi meg befejezőül a lap. feljelentők DICSÉRETE Elégedetten, sőt büszkeséggel mutat rá a Népszabadság arra az örvendetes statisztikai adatra, hogy a “közérdekű bejelentések” száma ez> év első felében 15 százalékkal kisebb volt, mint a tavalyi első hat hónapban. És amit a lap még örvendetesebbnek talált: az idei feljelentések, kémjelentések, denunciálások. fúrások közül csak 10 százalék bizonyult alaptalan rágalomnak. Viszont — ezt nem hangsúlyozza a kormány hivatalos lapja — éppen elég, sőt több mint elég, ha minden 100 feljelentés közül 90 korrupcióról, lopásról, basáskodásról, hanyagságról, szabotálásról bürokratikus agyalágyultsági esetekről rántja le a leplet. Csökkent a névtelen “bejelentések” száma is, ami annak a jele, hogy az emberek már valamivel báti*abbak, mint voltak azelőtt és csak ^néhány esetben történt meg, hogy a kiskirály j elvtárs bosszút állt szókimondó “beosztottján.” Tallózzunk most a cifrább esetek tarlóján. A Fiastyuk Étterem páraelszívó berendezésének hibája miatt átázott az emeleti lakás, a HKI és a VV hiva- I talok egymásra hárították a felelősséget és a hivatali bé. kaegérhare még ma is végtelen ádáz szó- és irat-esajtákra vezetne, ha végül a fentlakók nem fordultak volna segítségért az újsághoz. Az újság követelésére a NEB megállapította és kötelezően kimondta, a VV felelősségét, mire a VV kénytelen-kelletlen egy év után kijavította a hibát, amelyet HKI-VV-NEB í háborúság nélkül egy nap j alatt ki lehetett volna javi| tani. ) Hatvanban van egy bolt, j amelyben csupa rossz, hibás portékát árulnak. A neve: Leértékelt Áruk Boltja- Azt hinné az ember, hogy ott a rossz árut olcsó áron árusítják. De nem ám. Egy felje- I lentő bejelentette a NEB népi ellenőrző bizottságnak, hogy a bolt vezetője a jó árakén adta el a rossz árut. A Fejér-megyei Moziüzemi Vállalat egy kis faluban, Marban, teljesen felesleges “közönségszervezői” állást • létesített s a felesleges ipse havonta 1200 forintot zsebel be még ma is, mert a megyei tanács művelődésügyi osztálya fittyet hány a NEB tiltó utasítására. A bodajki Petőfi kolhozba időnkint, ellátogatott inspekciózásra a főmérnök elvtárs s egy-egy órai látogatásáért *4200 forintot utalt ki neki a kolhoz elnöke. A Heves megyei Hunyadi kolhoz vezetősége 26 hektó liter bőrt ajándékozott él a közösből — befolyásos elvtársaknak. A két'ielyi Aranykalász kolhoz elnöke egyizben 24 mázsa lucernaszénát szállított el a közösből a saját házatájára és hogy többizben még mi egyebet lopott , arról már meg lehet feldkezni, mert az aranykalászos kiskirályt; állásából már kiebrudalták, vagy ahogy arrafelé mondani szokás: leváltották. No, még egyet a cifraságok disszemléjéből: A budapesti porcelán és fajansz árugyárban egy elvtársnak 100,000 forint jutalmat utaltak ki egy újításért, amely annyira nem volt újítás, hogy már az eredeti munkatervben benne volt. Ennek az újítási átférnek “közreműködői” ellen bűnvádi eljárás indult meg. HALLOTTA MÁR . . . . . . hogy Alaszkába kel! menniük a vénlányoknak, — akik sehogysem tudnak férjet fogni odahaza. Alaszkában háromszor annyi férfi van, mint nő. . . . hogy Victoria angol királynő 63 évig uralkodott. . . . hogy a szavazógép egyike Edison nagyszámú találmányainak. . . . hogy New York város a nevét York hercegétől nyerte. Eredetileg holland város volt s a neve: Nieuwe Amsterdam. ... hogy a gyilkosság és erőszakos büncslekmények nyáron gyakoribbak, mig a tulajdon elleni vétségek a téli hónapokban ugrásszerűen szaporodnak. . . . hogy a rádió hangja másodpercenkint 186,000 mérföld sebességgel száguld minden irányban. . . . hogy a nők a nagy francia forradalom óta viselnek fűzőt. . . . hogy William Henry Harrison elnök felesége sohasem lépte át a Fehér Ház küszöbét. Férje inaugürálása idején beteg volt s 30 nappal később férje meghalt. ... hogy Amerikában a legnagyobb , erdőtűz 1825-ben volt, amikor Maine állam és NY w Brunswick kanadai tartományban három millió 'akér erdőség leégett és 160 ember elpusztult. . . . hogy az angol parlament épületében 268 óra van. amelyek mind pontosan kövétik a Big Ben óriási óra járását. . . . hogy a tiltott pálinkafőzés évi 320 millió dolláros üzlet. . . . hogy Anglia hivatalos neve: United Kingdom of Great Britain, és részei: Anglia, Wales, Skócia, Észak-lrország, Man sziget és a Csatorna szigetei. Kennedy elnök dolgozószobájában. 6. OLDAL
