Hiradó, 1963. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1963-06-27 / 26. szám
4. OLDAL Founded in 1921 HUNGARIAN WEEKLY Megjelenik minden csütörtökön — Published every Thursday Emlékezés egy nagy orvostudósra dologzott ki a tuberkulózis el-1963 JUNIUS TI. Ötven évvel ezelőtt, 1913- ban halt meg a legkiválóbb magyar orvostanárok egyike: Korányi Frigyes. 1828-ban Nagykállón született, ahol orvos apja élt és működött. A szülői ház légköre, az akkori nagy orvosi felfedezések iránt érdeklődő édesapja már korán beoltják az ifjú Korányit az orvostudomány ,a beteg embereken való segités, az emberi haladás olthatatlan szenvedélyével. A középiskolai tanulmányok elvégzése után, 1845-ben kerül a pesti orvosegyetemre. Ez az időszak nemcsak az egyetemes orvostudomány hőskora volt, hanem akkor rakták le a mai értelemben vett természettudományos orvoslás alapjait is. Az úttörők között volták Korányi tanárai: Balassa János, Bókay János, Fodor József, Markusovszky Lajos és Semmelweis Ignác. Közöttük Balassa János, a magyar orvostudomány tulajdonképpeni megalapítója,, állt legközelebb Korányihoz és ő volt rá a legnagyobb hatással. A MÁRCIUSI IFJÚ Mind tanulmányi eredményeivel ,mind kiváló szónoki képességeivel az ifjú Korányi hamar kitűnt diáktársai közül. Az orvostudomány mellett nem maradt érzéketlen az 'akkori idők eleven politikai, társadalmi áramlataival szemben sem: 1848 március 15-én ott találjuk az ifjú Korányit Petőfi, Jókai, Vasvári mellett a forradalmi ifjúság körében. A szabadságharc alatt az orvostanhallgató Korányi felcserélte az egyetem padjait a tábori kórházzal és gyakran ágyudörgés közepette operált. A szabadságharc bukása titán, 1851-ben nyeri el orvosi diplomáját. Életútja, pályafutása ezzel azonban nem tért egyenesbe. Amikor Balassa professzor ajánlatára ösztöndijat kap Becsbe, közlik vele, hogy a szabadságharc alatt hazafias állásfoglalásáért kitiltják Pestről és Becsből egyaránt. FALUN ÉS A NAGYVILÁGBAN Szülőfalujába internálták. Nagykállóra. Még ez sem szegte kedvét és munkaerejét. Gyógyított (és tanult. A jól képzett és igazi hivatástudattól fűtött vidéki orvos hamarosan Észak-Magyarország leg híresebb orvosa lett. Vidéki tapasztalatai rádöbbentették a fiatal és fogékony orvost a • nép kétségbeejtő nyomorára és a közegészségügy szomorú helyzetére. Még szembeotlőbb lett számára a hazai elmaradottság, amikor tanulmányutón járt Párisban, Münchenben, Prágában és Londonban. Az egyszerű vidéki orvos tudásával, , tájékozottságával, nyelvismeretével és nyilván személyes varázsával elnyerte az akkor ismert legnevesebb európai örvösök barátságát. Bár sebészi pályafutásáról végérvényesen le kellett mondania (hiszen vidéken nem volt módja ilyen irányú képzésre), intenzív szakírói, ténykedése mind itthon, mind külföldön ismertté és megbecsülté tette a Korányi nevet. FIATAL PROFESSZOR Tíz küzdelmes esztendő után, 1861-ben végre fololdották száműzetését és visszatérhetett Pestre. 1864-ben, másodszori próbálkozásra, elnyerte a magántanári címet és a Rókus Kórház ambuláns ideggyógyászati rendelésének lett a vezetője. 1966Jban végre elérte, amire vágyott és amire méltó volt: 38 éves korában alkotóereje teljében a pesti egyetem belgyógyász profeszszora lett. Alkotó zsenije ekkor bontakozott ki igazán. Az Újvilág utcai 12 ágyas belklinika, a londoni, a párisi és a berlini klinika után, kissé kiábrándította, de nem törte meg 1868- ben félévi tanulmányútra Berlinbe megy, és életre szóló barátságot köt az akkor virágkorát élő német orvosi iskola kiválóságaival. Tudományos és szervezési elképzelésekkel telve tér haza. A KORÁNYI KLINIKA Itthon, kezdeményezésére, irányításával, megalakul a Közegészségügyi Tanács, 1878- ban, kezdték építeni a ma is álló Üllői úti klinikákat. Két év múlva, 1880-ban már meg is nyílt a Korányi-klinika. Itt következetes munkával, emberségével, szinte a semmiből, megteremtette maga körül az első magyar belgyógyászati iskolát. Saját és tanítványai tollából sorra jelennek meg a tudományos közlemények, ameyek dokumentálják, hogy a magyar orvostudomány kezd szorosan felzárkózni a fejletteb beurópai nemzetek orvostudományához. A sikereire és eredményeire joggal büszke Korányi nem zárkózott be klinikája falai közé, a tudómén elefántcsonttornyába. Bár kétségtelenül az ország elismert első orvosa volt, szeme és szive mindig tárva maradt minden rangú és rendű ember égető problémái iránt. ROHAM A MAGYAR BETEGSÉG ELLEN Élete fő célja, a “magyar betegség”, a tuberkulózis elleni küzdelem megszervezése volt. Az: akkoriban megjelent angol és német szakkönyvekbe ő irta a tüdőbetegségekről szóló fejezetet. 1894-ben a budapesti nemzetközi közegészségügyi kongresszuson, örömmel jelentette be, hogy nemcsak terveket NEW YORK. — Érdekes kis “Memorandumot” küldött szét az amerikai lapoknak az amerikai U.N. d elegáció tájékoztatási irodájának igazgatója, Clayton Fritchey. Azt írja, hogy számos szerkesztő kérte a delegációtól annak a nyilatkozatnak teljes szövegét, amelyet Yost nagykövet az Egyesült Nemzetek megbizólevél-vizsgáló bizottsága előtt tett Kádár János delegátusainak megbízólevele ügyében. Az érdeklődő újságírók kérésének eleget téve, Mr. Frichey leveléhez mellékelve szétküldte annak a nyilatkoztának szövegét. Az amerikai magyar sajtó figyelmét persze nem kerülte el az a nyilatkozat, a magyar sajtó közölte és természetesen megfelelő kommentárral kisérte azt a nyilatkozatot, amelynek lényeges tartalma az, hogy tekintettel arra, hogy Kádár János szovjet bábkormánya újabban enyhítette a rendőrállami kormányzat terrorját és amnesztia és egyéb engedmények formájában a magyarországi kommunista rezsim “liberalizálódását” vezette be. Az amerikai magyar sajtó tudomásul vette Yost nagykövet nyilatkozatának azt a részét is, amely szerint Amerika kormánya fenntartja álláspontját a Kádár-delegáció igazolása dolgában és jövő magatartását a magyarországi helyzet további tisztázódd sától teszi függővé. Az amerikai magyar sajtó ennek a nyilatkozatnak kapcsán már akkor, amikor a nyilatkozat elhangzott, rámutatott a döntő tényre: arra, hogy az Egyesült Államok leni küzdelemre, hanem sikerült biztosítania az első magyar tüdőszanatórium felépítéséhez szükséges anyagi eszközöket is. 1901-ben meg is nyílt a budakeszi erdőben az első magyarországi tüdőszanatórium, amely ma méltán viseli — alapítója emlékének áldozva — , az “Országos Tbc Intézet” nevét. A belső tüztől és mélységes humanizmustól fütött profeszszor tudta, hogy a, szanatórium csak az első lépés a tbc legyőzésében. Alig készült el a szanatórium, máris országos tüdőbeteggondozó-hálózat kiépítésén fáradozik. Hogy ez a hálózat kellő számú és megfelelő képzettségű szakorvossal rendelkezzék, megalapítja a most éppen 60 éves “Tuberkulózis” cimü szaklapot. \ Korányi 1913 május 19-én halt meg. Halálának ötvenedik évfordulóa alkalmával megállapíthatjuk: A tbc még itt van közöttünk, de ereje már gyengül. A gyerekek soraiból már alig szed áldozatot, az idősebbek között még ugyan gyakori, de őket is jó eredménnyel gyógyítjuk. Korányi élete végéig fáradhatatlanul támogatta a tuberkulózis elleni küzdelmet. Az orvosegyetem rektora, majd az orvosegyesület elnöke volt és 80 esztendős koráig vezette klinikáját. De meg azután is folytatta gyógyító, nevelő, közegészségügyi és tudományos munkáját. Emellett minden érdekelte, ami szép és nemes. Eredetiben olvasta a világ irodalom klasszikusait, szerette a képzőművészetet — nagyszerű képgyűjteménye volt — s a zenét és a természetet is. Harmonikus családi életének legnagyobb örömé négy gyermeke közül Sándor fia volt, aki nyomdokaiba lépve, orvos lett és tudományos súlyban.későbbiéiül is múlta édesapját. Korányi Frigyes ezt apai büszkeséggel vette tudomásul. Haláláig teljes szellemi frisseséggíl dolgozol tes élvezte embertársai szeretekét, háláját, tiszteletét. kormánya a megbizólevélvizsgáló U.N. bizottságban — ellentétben a korábbi- szavazásokkal — ezúttal nem szavazott a magyarországi szovjet kormány kiküldötteinek igazolása ellen. Az amerikai U.N. delegáció memorandumában foglalt utalás arra, hogy sok amerikai újság bekérte a Yost nyilatkozat teljes szövegét, újabb bizonysága annak, hogy az amerikai közvéleményt tájékoztató és irány itó sajtó nyugtalansággal fogadta a Kádár Jánossal való megalkuvás hírét és tisztán akart látni ebben a kérdésben. Kényes ízlésű báró ur Molnár Ferenc most megjelent adomáskönyvéből való ez a história. A városligeti Wampetics vendéglőben egy este odavitték a levest báró Podmaniczky Frigyeshez, és két légy volt benne. Nem ez volt az első eset. A báró leteszi a kanalát és azt mondja a pincérnek: — Kérem, Wampeticset. Wampetics rohanva érkezik és mélyen meghajol. — Édes Wampetics ur — mondja neki alig hallható finom, halk hangon Podmaniczky — nagyon szép öntől, hogy megpróbálja eltalálni az Ízlésemet, de honnan veszi ön azt, hogy én éppen két léggyel szeretem a levest? Nagyon kérném, ezentúl legyen szives a levest üresen, légy nélkül szervírozni és melléje egy kistányéron külön a legyeket, majd én annyit teszek a levesbe, amennyit óhajtok. Magyar kutyatragédia ausztráliai kikötőben SYDNEY. — Ujbevándorló házaspár érkezett Japánból. Magyar házaspár egy bébivel. A férj tartotta a karján, babusgatta a bébit. A repülőtéren a vámhivatalnál szolgálatot tevő orvos gyengéden félrehúzta a takarót, amelybe a bébi -be volt bugyolálva. És két fél ős barna szem meredt f eléje: egy ici-pici japán spániel fajtájú kutyus volt az, nem a magyar házaspár bébije. “’Tilos,” — mondta a vámhivaxtalnok. “És, jaj, mi lesz a kutyssal ?” — kérdezte keservesen siránkozva a “mama”. “A kwtyust agyonlövetjük.” — igy hangzott a verdikt És, jaj, jaj, a házapár ellen még eljárás is indult meg, mert csalárd félrevezetéssel ki akarták játszani az ausztráliai vésztegzár törvényt. A kutyást már eltemették, a “mama” keservesen megsiratta. Majmok Ég és Föld közt WASHINGTON. — A repülő majmok miatt nemzetközi konfliktus támadt. A nemzetközi légiforgalmi szövetség, amely elrendelte a személyszállitási dijaknak 5 százalékkal való felemelését, felemelte a teherszállítási dijakat is. Miután az amerikai Civil Aeronautics Board a tarifaháborúban vereséget szenvedett és kénytelen volt az 5 százalékos díjemelést elfogadni, most megint kifogást emelt — nem általában a teherdiijszabás emelése ellen, Mert a majmok repülése kényes dolog. Ugyanis az amerikai gyógyszergyárak sok ezer majmot importálnak s a szállítás megdrágítása érzékenyen érintené az amerikai orvosságipart. Az amerikai C.A.B.-nák kifogása az ellen irányul, hogy a nemzetközi teherszállítási tarifa nincsen tekintettel a mennyiségre és a súlyra: 1000 font majom díjtétele nem alacsonyabb, mint 1 font majomé fontonkint. Az amerikai C. A. B. nagybani szállitásnál díjkedvezményt követel. Az alkudozás még folyik, remélhetőleg nem kerül sor légi majomháborura. Magyar mozielőadas Fordson MINDEN SZERDÁN D. U. % ÓRÁTÓL Julius 3-án, szerdán a “Nem válók él”‘ c. uj filmét, valamint az “Édes a bosszú” c. Báger-Vaszary filmet játsza a Fords Playhouse magyar rnozi. A, “Nem válók el” c. uj magyar filmet eddig csak egyetlenegyszer mutatta be a fordsi magyar mozi s akik akkor elmulasztották, most megnézhetik. Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28, N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal minden délelőtt 9—12 között, nyitva van. Istentiszteletet tartunk minden vasárnap d. e. 10:30 órakor. Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkészegyesület keleti körzete minden vasárnap délután 1.45 óra kor istentiszteletet közvetít a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullámhosszán. J unius hónapban a következő lelkészek végzik a szolgálatokat: A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására adományokat kér és vár a lelkészi körzet. Adományok átadhatók a környék református és evangélikus lelkészi hivatalaiban, vay a lelkészi körzet pénztárosának a cimére küldendők: Rév. Gábor Csordás, 229 E'ast 82nd Street, New York 28, N.Y. HALLOTTA MÁR... . . . hogy a Mars bolygón a nap 37 perccel hosszabb, mint a Földön. TELJES és tökéletes vakációja lesz, ha felhívja New Yorkban: TR 3-2373, vagy New Jerseyben: SW 6-5169, vagy GI 4-0306 lelefonszámon az újonnan áíalakitoit kitűnő magyar nyaralót: TERRACE HOTEL & DAY CAMP FERNDALE, N. Y.-BAN Louis Lichlman és David Brothers, tulajdonosok és managerek Gyönyörű uj szürtvizü úszómedence. A hotel telkén külön újonnan épített modern szobák. Kitűnő koszt. (Diétásoknak is!) SURÁNYI RUDOLF kontinentális és magyar zenekara muzsikai. Ideális nyaralóhely fiatal házasoknak, gyermekes családoknak is. (Modern Day Camp a gyermekeknek, egésznapi felügyelettel). Esténként műsor. Tánc (külön épített Casino) Bar, restaurant. Minden szórakozási lehetőséget megtalál itt! A nyári szezonra gondoskodjék előre rezervációról! A Catskill hegyvidék leggyönyörűbb részében levő, országosan ismert és kedvelt gyaralóm, az újjávarázsolt BUDAPEST HOTEL BIG INDIAN, NEW YORKBAN magyaros vendégszereieíiel várja önökéi Barátaimat, vendégeimet szeretettel hivom: jöjjenek s töltsenek el néhány kellemes hetet ebben a közismert, népszerű nyaralóban. _____________________________________BANFY TERÉZ Fourth of July hétvégén nagy műsor — SEMSEY LÁSZLÓ, ARANYOSI SÁNDOR, DANYIS JÓZSI ___________gondoskodnak a jó magyar zenéről Ä lehető legjobb magyar konyha, uszoda, halászás, sport, bár, szórakozás és kitűnő^ kiszolgálás várja a Vendégeket, akár hétvégekre, akár a szezonra. Réti arak $60-tól • • napi arak $10—$12 Reíerválásérf írjon, vagy telefonáljon: Terez Banfy, Hotel Budapest, Big Indian, N, Y. Tel.: Pine Hill 3351. Útirány: a N. Y. Throughwayn a 19-es lejáratig (Kingston) onnan a 28-es utón Big Indian-ig. Nagy tábla jelzi az utón Hotelünket. buy a REFRIGERATORFREEZER you can enjoy st SUPERMARKET IN YOUR KITCHEN Mégegyszer, de nem utoljára: a megalkuvás Kádár Jánossal KlfjtlMIIMlEAITCC gyapjufonal> cipő. építőanyag, [ VAIVIIVI tN I tw KAVÉ' KAKAÓ, tea, szövet, vászon, I KERÉKPÁR, RÁDIÓ, HÁZTARTÁSI és IPARCIKKEK megrendelhetők I MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA I területén élő címzettek részére. A csehszolvákiai TUZEX csomagok I ' 1 teljesen külömböznek a magyar IKKA csomagoktól. I MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐK ÁRJEGYZÉKET KÍVÁNATRA KÜLDÜNK U. S. RELIEF PARCEL SERVICE, INC. I BRACK MIKLÓS igazgató Bejárat a 2nd Ave.-ről I 245 East 80th St., New York 21. N. Y. Telefon: LEhigh 5-3535 H I R A D 6 2 ^ " LÁSZLÓ I. DIENES Editor — Szerkesztő Szerkesztőség — Editorial Office: 303 Maple Street, Perth Amboy, N. J. Telefon — Telephone: I If no answed — Ha nincs válasz VAlley 6-3661 | Liberty 8-1369 Subscription rates: Előfizetési ára: $6.00 for one year $6.00 egy évre Entered as second class mail matter on July 7, 1922, at the Post Office of Perth Amboy, New Jersey, under the Act of March 3, 1879. Second class postage paid at Perth Ambóy, N. J. and at other offices. ifg _____________ 1 Kevesebb vásárlási útja lesz. . j, 0 2 étrendje változatosabb lesz. j g Életmentő, ha váratlan vendég jön. Pénzt takarít meg alkalmi bevásőrlősdcfcsl és maradékokkal. V- - -w "*7 I ~ ( Időt takarít meg. Duplán főz —- felét feísztigWj# 1 \ ... felét befagyasztja. vegyen egy refrigerdfor^r^&M ismerős üzletében; f -w PUBLIC SERVICE ELECTRIC AND 6AS COMPANY' ' Taxpaying Servant of a Great State