Hiradó, 1961. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)

1961-12-21 / 51. szám

1961. DECEMBER 21 1961 vége komoran sötétlik az emberiség feje felett, mint valami Da­­mokles-kard, amely a monda szerint csupán egy hajszálon függött. Sok minden múlik most is egy hajszálon. Veszélyesen élünk. Hozzá kell venni, hogy a nyugati szövetségesek közt időnként jelentkező torzsalko­dás, félreértés, sőt féltékenység Ismert nevű, kés2 NŐI FŰZŐ* corsetek, btazirnk BBftgl? &r szakü .riete IRENE’S CORSET SHOP 331 Maple Street Perth Amboy, iS. J Tel. VAlley 6-5474 [Mérték ezerint, rendelésre i» ■készítünk a legfinomabb anya {gokból corseteket, bra-kat, sth Fiizó j* vitásodat vállalunk MRS, LÄUFER IRÉN óhazai magytt fiiro-készitő most újból jelentkezik, ele­mibb erővel, mint bármikor, 1956 óta. Akkor Szuez miatt szinte egyik óráról a másikra majdnem semmivé vált a nyu­gati szövetség. Most a Kongó­ban kell keresni a széthúzás okát. Az angolok, a franciák képtelenek megérteni, miért lett szívügye Amerikának a Kongó egyesítése? Miért egye­síteni azt, ami sohasem volt egy? Az a nép, amely a Kongó néven ismert területen lakik különféle nyelvet beszél, ami nem volna baj, de a hagyomá­nyok cementje sem köti össze, hogy nemzetnek lehessen ne- I vezni. ' ««n nnŐMii GYÉMÁNTOK órák — Ékszerek Kreielsheimer u ékszer-ajándék üzlet '•kszerü őre és ékszer javíts« 133 SMITH STREET Tel. HIHcrest 2-1549 Perth Amboy, N. J. Messze vidékekről is eljönnek hozzánk a magyar honfitársak a mi készítményeinkért . . . Magyarosan pácolt finom SONKÁK tó .IS., IM 'H i iiö 'Sä iM. :i4 'B - m SS .*■«.»i.Jil 'lll" ■#» a I MINDENFAJTA BIZTOSÍTÁS I Élet,- baieset-, automobil-, kompenzáció» ? «** kártalanítási biztosítás gyorsan é* * előnyösen «zerezhető be I Frank P. Siwiec & Co. Inc. I ■ I ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI ÉS REAL ESTATE I IRODA UTJÁN | § 336 State St. Perth Amfcoy Tel. VAlley 6-4496 | ■^niülH1! ■!!!■'ISBI i'M Bb.iar:«. I RISH' !QI IT': Függetlenséget akart? Meg­kapta. Tulgyorsan, persze, mint az eleve sejthető volt és most a kongóiak nem tudnak mit csinálni vele. Az egyesült Nemzetektől várják bénasá­gukban a mankó mindenféle formáját, egészen a táppénzig. És az Egyesült Nemzetek halódó szervezet, Amerika erőt próbál pumpálni bele, mert különben be lehet csukni az East River partján a felle­gek felé törő palota kapuját. Tekintélyt akar szerezni Ame­rika az ENSz-nek, ezért támo­gatja kongói tevékenységé­ben. A játék veszélyes,— ez nem is vitás, mert hiszen a katangai tartomány kormánya volt az egyedüli, amelyet éle­sen kommunista-ellenesnek le­het minősiteni. Az a kormány, amelyet most uralomra segít az ENSz-en keresztül Ameri­ka, gyakran hallgat majd Moszkva durzsolására — ha nem mindig. Angliát és Franciaországot sérti Amerika kongói maga­tartása. Hogy miért, azt hosz­­szu volna elbeszélni. Az ame­rikai politikának ez a kongói vetülete nem valami szerencsés dolog. A katangai tartomány önnállóságot akar? Adják meg neki. Elvégre van önrendelke­zési jog is a világon. Hogy a Kongó többi része nem lesz életképes a gazdag Katanga nélkül? Lehet, de a kongóiak azt a lencsét eszik meg, amit sajátmaguk főztek. Jó lett volna, ha “az életké­pesség” régente is ilyen jelen­tékeny szerepet játszott volna a nagyhatalmak politikájá­ban. Ha ugyanezt figyelembe­vették volna az első világhábo­rú után, amikor az ezeréves Magyarországot feldarabolták — feltrancsirozták, mint vala­mi műkedvelő ffiégzárosok, nem törődve azzal, hogy vasutakat, folyókat vágtak ketté egy-egy ostoba határvonallal s kiszol­gáltatták ezeket az ország­csonkokat Hitlernek, Sztálin­nak, Kruscsevnek, eljövendő Kruscseveknek. Minden egyébtől eltekintve, nem valami szerencsés dolog, most verni éket a nyugati szö­vetségbe, amikor bármelyik percben robbanhat a berlini ügy. A Kongó akkor úgysem segít, mégha sikerül is összecsi­­rizezni. A kulisszák mögött elhangzott ajánlatokat és el­lenajánlatokat a Mindszenty­­ügyben joga van az amerikai magyarságnak megtudni. Mint ismeretes, a budapesti kor­mány tapogatózó ajánlatokat tett az amerikaiaknak “a jó viszony megjavítása érdeké­ben” és ezekben jelentős sze­repet szántak a hercegprímás­nak. Mint már irtuk* elsősorban magán Mindszentyn múlik, hogy a budapesti kormány ajánlatát legalább tárgyalási alapnak hajlandó-e elfogadni. De ezen tulmenőleg az ameri­kai magyarság az elnémított nemzet egyetlen szószólója és igy a tájékozódásra joga van. Ezt az Amerikai Magyar Szö­vetség, országos szervezetünk hozza a washingtoni külügy minisztérium tudtára, hogy módunk legyen az ügyben — kellő időben — állástfoglalni. Ily módon a külügyminisztéri­um azt is közli, ha az emléke­zetes, a sajtónak készült nyi­latkozaton kivül más ajánlat nem történt volna. Szilveszter a Rahwayi Körben A Rahway-i Polgári Körben (Old Raritan Road, Clark Township) ebben az évben is megrendezik a .szokásos és ha­gyományos Ó-év esti, újévkö­szöntő táncmulatságot, decem­ber 31-én, vasárnap. Szőke La­jos kitűnő zenekara fog muzsi­kálni, finom enni- és innivalók, jó társaság, jó hangulat várja a vendégeket. Helyet előrevál­tott jeggyel lehet rezerválni Mr. S. Farkasnál (telefon: ME 4-1171). Belépőjegy szemé­lyenként $2.50. Mindenkit szeretettel hívnak és várnak. Magyar mozi­előadás Fordson A jövő szerdán, december 27-én a “Hintónjáró szerelem” és az “Édes mostoha” c. nagy­sikerű filmeket játsza a Fords Playhouse magyar mozi. A Kálvin János Magyar Református Egyház hírei Lelkipásztor. Vitéz Ferenc 493 Amboy Ave. Perth Amboy, N. J. Telefon: Lelkészi hivatal: VA 6-3513 Gyülekezeti terem: VA 6-9761 Presbiteri vacsoránkat ja­nuár 28-án, vasárnap este tart­juk. Vasárnapi sorrend: Reggel 9-kor vasárnapi iskola, 10-kor angol, 11-kor magyar isten­­tisztelet. Délután 1:45-kor ma­w gyár református rádió isten­­tisztelet (WBNX, 1380). Minden szerdán este 7-kor gyermekénekkar, 8-kor felnőj tek énekkara. Adventben minden szerda este 7-kor istentisztelet. Vasárnapi iskolánk részére karácsonyi ünnepélyt tartot­tunk december 17-én. A va­sárnapi iskola tagjai egy szín­darabot adtak elő Semok Ele­mér vasárnapi iskolai igazga­tó és Woychowsky Camille ta­nító vezetésével. A Kálvin Férfikor $100-os adományt adott a vasárnapi iskolának. Karácsonyi ünnepélyünkön az orgonista Marinchic Jane volt. December 22-én és 23-án es­te 7 órai kezdettel adventi is­tentiszteletet tartunk. December 24-én, vasárnap este 7 órai kezdettel tartjuk karácsonyesti istentiszteletün­ket angol és magyar nyelven. December 25-én, karácsony napján d. e. 9:30-kor angol is­tentisztelet urvacsoraosztással, 11-kor magyar istentisztelet urvacsoraosztással. Karácsony másodnapján d. e. 10 órakor ünnepzáró isten­­tisztelet. December 31-én, vasárnap este 7 órakor évzáró istentisz­telet angol és magyar nyelven. Január 1-én, Újév napján d. e. 10 órakor évnyitó isten­­tisztelet, angol és magyar nyelven. Ifj. Tóth Lajos két kará­csonyfát adományozott el­hunyt édesapja emlékére. Egyházi pénztárkönvveinket december 31-én zárjuk. Min­denkit kérünk, hogy egyház­fenntartási járulékát fizesse be az év végéig. Adventi gyüjtő-boritékain­­kat hozzuk be karácsonyi is­tentiszteletünkre ! A vasárnapi borítékok 1962- re átvehetők a gyülekezeti te­remben. Egyházközségi k ö z g y ü lé­sünket január 14-én, vasárnap délelőtt 10 órakor tartjuk, melyre egyházunk minden tel­­jesjogu tagja hivatalos. Dr.LesterMann szemész és optometrist 89 SMITH ST. Perth Amboy, N. J. Rendelés naponta 10-12, 2-5 7-8, szerdán 10-12, szombaton 9-től 5-ig HIHcrest 2-2027 JÓ BIZTOSÍTÁST AKAR? Autó-, tűz- vagy baleset-biz­tosítását a legjobb kompániák által eszközli MRS. ELIZABETH M. SÉLLYEI (Séllyei F. Lajosné) INSURANCE AGENT 175 Smith Street 302 Raritan Building PERTH AMBOY, N. J. Tel. HIHcrest 2-3580 STATION WAGON = VÁSÁR = 1961 DODGE STATION WAGON — TELJESEN FELSZERELVE csak $2695 1956 FORD STATION WAGON — TELJESEN FELSZERELVE Nagyszerű állapotban CSAK Amíg a készlet tart! FRANK VAN SYCKLE, Inc. Dodge — Dodge Dart — Lancer — Dodge Truck — Renault — Pegeot automobilok főelárusitója ezen a környéken 159 New Brunswick Ave. Perth Amboy, N. J. Telefon: VA. 6-0591 Ünnepi jókívánság őszintén kívánjuk mindnyá­juknak, hogy otthonukba köl­tözzön be az öröm és boldog­ság az ünnepi szezonban ép­­ugy, mint az eljövendő uj esz­tendőben! au------------------------------------- - j - - -r - - - - — Ss/cljí fúr Snimft Sün* 1M* The PERTH AMBRY Savings Institution rami AMftOT. mm mam MHFMW» FfOfkAl DEPOSIT MSUtAMCS CO»OU«l» fEARS OF SERVJCE_J^__SAVÉE_J^^^|j National Board oI Un Undarwritw» "GET SET. HE'LL BE NEEDING US SOON.* 45 MILLIÓ KARÁCSONYFA LESZ AZ IDÉN AZ AMERIKAI OTTHONOKBAN.. . Vigyázzunk, hogyan díszítjük gyertyákkal, vagy lámpákkal, vigyázzunk a cigarettázással, szivarozással, vigyázzunk, ne helyezzük a korá­­csonyfát közel az égő kandallóhoz . . . Legyünk mincjenképen elővigyázatosak, mert a tűz ször­nyű tragédiákat okozhat! Ne tegyük a kijárat közelébe se, nehogy el­dugaszoljuk vele a gyors kijutás lehetőségét! LEGYEN KARÁCSONYUNK BIZTONSÁGOS! BUREAU OF FIRE PREVENTION DR. RICHARD i.l. BUDNICKI JOSEPH J. BREYTA Director Chief Perth Amboy, N. J. p Legfinomabb FÜSTÖLT OLDALAS, mindenfajta füstölt húsok— jL Csabai és száraz kolbász—Hurka—Szalonna — Hazai izü virsli— u Mindenféle friss húsok — Felvágottak ---- Disznósajt, stb. í SAJÁT VÁGÁSÚ DISZNÓK ! | AZ ÜNNE PEKKE k vegye nálunk a finom husi eléket! í Boldog Karácsonyi Ünnepeket kívánunk! j CENTRAL BEEF CO. 7 magyar hentesáru üzlet f 276 SMITH ST. PERTH AMBOY, N. J. f Tel. VAlley 6-2453 \ SOROCIN JÁNOS és KATÓ ISTVÁN tulajdonosok Ha gyász éri... forduljon bizalommal hozzánk MITRUSKA FUNERAL HOMES 681-685 Cortland St. PERTH AMBOY. N. J. ét 531 NEW BRUNSWICK AVE. FORDS, N J. T elef cnszámok: VAlley 6-1712 •• VA 6-1713 S

Next

/
Thumbnails
Contents